2018. február 14., szerda

2018. február 15.: Újhold és napfogyatkozás a Vízöntőben - Tudatunk szárnyain

Csütörtökön (hazánkból nem látható) napfogyatkozással egybekötött Újhold lesz, tehát ismét a megszokottnál erősebb energiákkal tudunk dolgozni. Mivel a fogyatkozások körülbelül 6 illetve 18 hónapos ciklusokban működnek, így - a január 31.-ei Teliholdhoz hasonlóan - most is egy augusztusi témánk újraéledése, folytatása következik.


A Hold és a leszálló holdcsomópont találkozása felerősíti a tudatalattink működését, illetve a múlt elengedésének kulcskérdését – de mindezt annak érdekében teszik, hogy végre testileg-lelkileg a jövőnkre tudjunk koncentrálni. Mivel Újholdról van szó, amit a héten „elvetünk“, annak gyümölcseit majd július végén, a Teliholdkor fogjuk tudni learatni. Tehát érdemes a napokban tetteinkre és gondolatainkra fokozottan ügyelni és tudatosan kezelni a bennünk lezajló érzelmi folyamatokat.

A Vízöntő 27. fokán jön létre a Nap-Hold és ezúttal Merkúr hármas együttállása, ami a kapcsolataink (mind önmagunkkal, mind másokkal) és ezáltal szeretetképességünk aktiválódását jelenti - akárcsak két hete az Oroszlán holdfogyatkozás idején. Azonban a Vízöntő segítségével a megerőltető, lehúzó, számunkra túlzott kötöttséget vagy korlátozást jelentő kapcsolatoktól, dolgoktól, helyzetektől szabadulhatunk meg. A Merkúr hatására először egyértleműen a saját fejünkben következik be a változás. És az Uránusz (mint a Vízöntő ura) egy segítő fényszöggel szépen bekapcsolódik metális ébredésünk folyamatába: segít, hogy a megszokotton kívül, azaz kreatívabban tudjunk gondolkozni és a problémáinkat teljesen új megközelítés(ek) segítségével tudjuk megoldani. Ráadásul a Jupiter feszítő fényszöge is támogatni próbál minket ebben: hogy igenis önmagunkat helyezzük előtérbe, ha kell, erőltessük is meg kicsit magunkat és lépjünk ki végre a komfortzónánkból. Most LEHET ÉS KELL merni nagyot álmodni, tágítani a horizontunkat, eggyé válni a jövőképünkkel!

Ezáltal a változás által juttathatjuk egyértelműen a külvilág tudomására egyediségünket, hogy kik vagyunk mi; függetlenségünket, hogy bárkitől és bármilyen körülménytől függetlenül hűek vagyunk önmagunkhoz; eredetiségünket, hogyha eddig nem sikerült úgy, ahogyan próbálkoztuk, akkor mostantól másképp csináljuk! Ez az igazi szabadság: „bevállalni“, szeretni és megélni, akik valójában vagyunk💖

Szeretettel:
Sebestyén Ági - Ajánlom ezt a cikket Nagypapám emlékére, aki ezen Újhold energiáival befejezte földi küldetését és mától a szívünkben szárnyal tovább oltalmazó angyalként. Nyugodj békében, Nagypapa!

2018. február 9., péntek

Mi a lelked küldetése? - Holdfázisok a horoszkópban

Az asztrológiai elemzésekben a Holdnak és a Holdjegynek kiemelt szerepe van. Mint egyik fő világítónk a lelkiséget, érzelmeinket és kapcsolatalakítási képességünket szimbolizálja. Ezért aztán egyértelmű, hogy képletbeli pozíciója és fényszögei erősen befolyásolják személyiségünket. A Holdjegy tipológia c. bejegyzésben a zodiákusbeli elhelyezkedése alapján már olvashattatok rövid jellemzéseket, most azonban a születéskori holdfázis jelentősségét értelmezzük, hogy közelebb kerülhessünk egyéni földi küldetésünk megértéséhez.


Egy teljes holdciklus kb. 29,5 napból áll, mialatt a Hold meghatározott ritmus szerint változik. A holdhónap mindig az Újholddal kezdődik, utána a növő hold fázisában duzzadni kezd, majd eléri a Teliholdat és onnan visszacsökken a fogyó hold fázisának idején, míg ismét el nem éri az Újholdat. A nyolc különböző fejlődési szakaszt egy mag (növény) kifejlődésével lehet a legszemléletesebben bemutatni, így én is ezzel a képsorral fogok példálozni.
Az aktuális holdfázis mindig a lélek legbelső motivációját jelképezi. Ha jobban belegondolunk, akkor szimbolikusan is jól értelmezhető, hogy például az Újholdkor született lelkeknek újító, úttörő feladatai lesznek, míg a Teliholdkor érkezettek inkább a kiteljesedés felé törekszenek, tehát ők inkább a megvalósítás mestereivé válhatnak életük során.
A saját születési holdfázisunkat úgy állapíthatjuk meg, ha radix képletünkben megvizsgáljuk a Nap és a Hold közötti távolságot. Először keressétek meg a Napot, majd az óramutató járásával ellentétes irányban számoljátok meg, hány fok van a Holdig. (Ha együttáll a Nap és a Hold, az 0 fok távolságnak minősül, ekkor Újhold fázisról beszélünk.)

Ha a Nap és a Hold távolsága 0-45 fok között van, akkor az Újhold fázisában születtünk:
„Az elvetett mag“
Mivel Újholdkor, a legfénytelenebb holdfázisban születettél, kötelességednek érzed, hogy fényt hozzál az emberek életébe. A megújulás időszakának megfelelően tele vagy potenciállal. Mélyen intuitív és ösztönös vagy, amit a külvilág gyakran félreértelmezhet és önzésnek vélhet. Pedig ez számodra csupán önkivetítés, ezáltal tudod megtanulni az önkifejezést és önfejlesztést ebben a materiális világban. Szinte megzabolázhatatlan energiákkal és tettvággyal érkeztél, hogy nyomot hagyjál a Földön. Képes vagy a pillanat kihívásaira felelni és a jelen pillanatban élni, mert az indító fázis lendületének megfelelően a múlt (előző fázisok vagy életek) rabláncai nem húznak vissza. Az Újholdkor született lélek mindig egy új karmikus kört kezd, azaz ha hiszünk a reinkarnációs elméletben, akkor a következő életének alapjait is most teszi le. Tehát a hosszas tervezgetés nem a Te asztalod, inkább a spontán, a megérzésből jövő döntésekkel tudsz igazán sikeressé válni. Próbáld meg megnyilvánulásaidat összehangolni a körülötted lévők érzéseivel, mert így eredményesen teljesítheted küldetésedet.


Ha a Nap és a Hold távolsága 46-90 fok között van, akkor a Növő Sarló fázisában születtünk:
„A csírázó mag“
A Növő Sarlóban már túl vagyunk az Újhold legfénytelenebb időszakán, így az innen szerzett benyomások, viselkedésminták már meg tudtak ragadni a tudatalattiban. Ezek a berögzülések viszont még erősen a múlt felé irányíthatják figyelmedet, így a személyiséged inkább biztonságra törekvővé válik. Jelen feladatod az önállóság, az önmagad feletti rendelkezés szabadságának megtapasztalása. Ez egyben a negatív szokások, a tudatalatt futó „téves“ programok és az idejét múlt hitrendszerek megdöntését is jelenti, saját életedben illetve a világban is. Válj függetlenné és merj önmagad lenni! Ez az áttörés óriási lehetőségeket hozhat számodra. Arra viszont ügyelj, hogy mindig lesznek, akik megpróbálnak visszahúzni, mert megijednek innovatív magatartásodtól. Te viszont éppen ezekkel a nehezékekkel vagy rákényszerítve, hogy forradalmasíts és előre mozdíts mindenkit az újabb és újabb kreatív jövőkép felé.


Ha a Nap és a Hold távolsága 91-135 fok között van, akkor az Első Negyed fázisában születtünk:
„Gyökerek eresztése“
Az Első Negyed a növekedési szakaszon belül elhozza a teremtést, az alkalmazkodást és egyben a krízist is. Az ebben a fázisban születettek az idomulás valódi mesterei, képesek villámgyorsan dönteni, hajlandóak változtatni: a réginek búcsút mondani, hogy helyébe új épülhessen. Hiszen Te már tudod, hogy a cselekvés az egyetlen útja a megvalósításnak. Állandó mentális vagy fizikai mozgás jellemez, mert felismerted, hogy nem ragadhatsz bele egy-egy helyzetbe, ugyanis az megakadályozná a „takarítást“, ami az újjáépítést kell megelőzze. Tehát a túlélés az első olyan képesség, melyet biztosan tökélyre fejlesztesz ebben az inkarnációdban. Feladatod éppen a váltás okozta kétségbeesés által felszabadított energiák megzabolázása, kezelése, hogy létrejöhessen valami, ami működőképesebb a korábbinál.


Ha a Nap és a Hold távolsága 136-179 fok között van, akkor a Hasas Hold fázisában születtünk:
„A bimbó“
A Hasas Hold a Telihold előtti utolsó fázis, sorrendben a negyedik, így az előző három tulajdonságait képes egyszerre működtetni: ösztönös, cselekvő és céltudatos is egyben. Az előző inkarnációk által megtanultál tudatosan és összpontosítottan cselekedni. A folyamatos tanulás, vizsgálódás módszerével keresed az igazságot. Így a dolgok mélyére látsz, sőt, fel mered kavarni az állóvizet, amivel természetesen kiemelkedsz bármilyen csoportból. Kérdéseiddel csak meg akarod érteni a sturktúrák működését, és ha szükség van rá, meg is javítod azokat. Tökéletességre törekszel, a legjobb akarsz lenni abban, amit csinálsz. Önmagadat is analizálod, s ezáltal tanulod meg saját helyedet meghatározni a világban. Értéket szeretnél teremteni, ami az átalakulási, fejlődési folyamataid segítíségével sikerülhet is. Légy megértő azokkal, akik nem ezzel az „alapbeállítással“ érkeztek a Földre!


Ha a Nap és a Hold távolsága 180-224 fok között van, akkor a Telihold fázisában születtünk:
„Virágzás“
A Telihold időszaka közismerten a legmisztikusabb és legfeszültségtelibb mind közül. Az ebben a fázisban született lelkek impulzívak és nagyon mély érzelmek lakoznak (tombolnak) bennük, melyeket igyekeznek kiegyensúlyozni kapcsolataikban (legfőképpen, mikor felismerik önvalójukat a másikban, a „tükörben“). Egészen addig maradsz csak bizonytalanságban, amíg meg nem tanulod egyensúlyba hozni az ellentétesen ható energiákat és meg nem próbálsz a különböző szerepek (személyiségrészek) mögül kilátni. Ekkor találod meg valódi hitvallásodat és így egésszé (teljessé) tudsz válni. Innentől kezdve nem veszel el többé vágyaidban, hanem ösztöneidet cselekvéssé, hajtóerővé alakítod, mely nagy és pozitív hatással lesz a körülötted élőkre. 


Ha a Nap és a Hold távolsága 225-269 fok között van, akkor a Fogyó Hold fázisában születtünk:
„Beérés vagy gyümölcsosztás“
A Fogyó Hold fázisában születetteknél megjelenik az erős igény az eddig(i fázisokban) begyűjtött tudás áramoltatására. Ezért aztán egy rendkívül tehetséges kommunikátor (pl. művész, tanár, filozófus) vagy, aki folyamatosan tanul és tanít. Ráadásul 100%-os hitelességgel, mert hiszel abban, amit közvetítesz. Annyira tudatosan jelen tudsz lenni, hogy ezt minden megnyilvánulásodban, amiben csak tudod, meg kellene őrizned. Mert így tudsz igazi lenyomatot hagyni mindenkiben, akivel csak kapcsolatba kerülsz, tehát teljesíted világi küldetésedet. Át tudod lépni saját Egódat, hogy előtérbe kerülhessen a másik fél lényeges témája s annak megoldása. Azonban meg kell értened, tapasztalnod, hogy nem tudod mindenki sorsát a saját válladon vinni... nem a Te felelősséged, hogy az általad közvetített üzenet(ek)et „fogadja-e“ a másik fél.


Ha a Nap és a Hold távolsága 270-315 fok között van, akkor az Utolsó Negyed fázisában születtünk:
„Lebomlás“
Az Utolsó Negyedben születettek csendes szemlélődés, belső fejlődés, újraorientáció és átalakulás céljából érkeztek. Óriási átalakulásra vagy képes, ezért nehéz kiismerni. Téged bizony nem lehet beskatulyázni, mert akkor igazi lázadóvá válhatsz. Gyakran élheted át azt az érzést, mintha igazából nem is ebbe a világba tartoznál... Elsődleges feladatod, hogy visszatalálj az „itt és most“-ba és felismerd az összefüggéseket. Mivel ebben a fázisban már erőteljesen az Újhold felé haladunk, csökken a fény és megjelenik a tudat és a lélek krízise: „Hova tartozom? Miért vannak intenzív megérzéseim? Meg merjek bízni a saját intuíciómban?“ Ezért aztán elszigeteltnek, félreértettnek vagy magányosnak érezheted magad. Engedd el a múltat és a magaddal kapcsolatos állandó racionális elvárásokat! Például napló vagy álomnapló vezetése segíthet abban, hogy a tudatodba emeld a folyamatosan a tudatalattidba érkező üzeneteket. Mindehhez bizony szükséged van az egyedüllétre, a pihentető alvásra és a hatékony meditációs technikákra, hogy fel tudd dolgozni a kapott információkat és a Veled történtek értelmét.


Ha a Nap és a Hold távolsága 316-360 fok között van, akkor a Balzsamos Hold fázisában születtünk:
„Teljes átalakulás: helyet adni az újnak“ 
A Balzsamos Hold egy egészen különleges fázis, melybe azért érkezik a lélek, hogy lezáratlan ügyeit most rendezhesse. Ezért társasági életed nagyon intenzív lehet, szinte minden kapcsolatodat sorsszerűen elrendeltnek érzed. Ez a lélek mély transzformációjának ideje, mikor minden szükségtelent el kell engedni. Egy karmikus ciklus lezárásához érkeztél, és az újnak bizony csak úgy tudsz helyet adni, ha teljesen kiüríted magad. Így aztán rendkívül érzékeny vagy, erős pszichikai képességekkel rendelkezel, hogy a történések mögé láthass. A tanulságokat (akár korodat bőven meghaladóan!) bölcsességgé tudod alakítani és természetesen másoknak is segítesz a láthatatlan meglátásában. Te azáltal kezded építgetni a jövőt, hogy nagyon jó tanácsadó vagy. Ha véletlenül elbizonytalanodnál, mindig befelé indulj és légy az az Isteni tudat, akinek születtél!

Aki bizonytalan, hogy melyik holdfázisban születetett, de szeretné tudni, írjon nekem üzenetet születési adataival (illetve Holdfázis hivatkozással/ tárggyal,) és szívesen segítek a megállapításban. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem baj, ha már korábban is kérdeztél. Örülök minden újabb kérdésnek és szívesen válaszolok minden Útkeresőnek!😉

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2018. február 1., csütörtök

Holdszünetek - 2018. február


A Hold mindenkori ciklusai bizonyítottan nagy hatással vannak Földünkre (pl. ár-apály jelenség), lelki szinten pedig érzelmi világunkat és hangulatunkat befolyásolja.
A Hold az, ami egyéni asztrológiai képletünkben saját lelkünket, érzelmeinket és gyermekkori emlékeinket szimbolizálja. A Rák jegy uralkodó bolygója. 
Egy holdciklus idején, mely körülbelül 29 napig tart, a Hold mind a 12 csillagjegyet végigjárja (2-3 naponta átlép egyik jegyből a másikba). A különböző jegyekben létrejövő holdállások kihatással vannak energetikailag arra, hogy mely tevékenységekben lehetünk adott holdhatás idején sikeresebbek, illetve melyekben kevésbé sikeresek. Erről a Facebook-on folyamatos hírek, tippeket és tanácsokat kaphattok ;)

Arról azonban kevesebbet beszélünk, hogy mi történik akkor, mikor a Hold épp két jegy között tartózkodik. Ekkor tulajdonképpen a senki földjén áll, ami kihatással lesz ránk: elkedvetlenedhetünk, nehezünkre eshet bármilyen feladatot elvégezni és sok minden – a megszokottól eltérően - balul sülhet el. Ezeket az időszakokat nevezzük holdszüneteknek. Ezek tarthat mindössze pár percig a jegyek között átlépéskor, de esetenként több napon keresztül is.

Mely tevékenységek ajánlottak holdszünet idején?
  • abszolút kikapcsolódás (zene, film, könyv, sport stb.)
  • meditáció, belső utazás
  • imák, spirituális kezelések
  • alvás
  • álmodozás
  • kapcsolatok lezárása
  • válás, szakítás
  • üzleti kapcsolatok lezárása
  • engedjünk, hogy akár pert indítsanak ellenünk (úgysem lesz sikeres a felperes számára)
A teljes februári holdnaptárat itt találjátok.

Lássuk hát a februári holdszüneteket: