2017. november 28., kedd

2017. december hónap energetikája: Erőteljes változások, jövőbe tekintés

Ez a december teljesen más lesz, mint az eddigiek. Hatalmas energetikai váltásokkal kell majd megküzdenünk, melyek sorsfordítóak lehetnek jövőnk szempontjából. A hónap legjelentősebb eseménye kétségtelenül a Bak jegyváltása lesz, mely izgalmas kihívások elé állítja majd az elavult rendszereket. Ezen kívül a téli napfordulóval eljutunk az év legsötétebb pontjához ahonnan újra elindulhatunk a napfény felé. Kommunikáció felelősünk, a Merkúr 20 napos hátrálásba kezd, s közben látogatást tesz a Galaktikus Cetrumban, mely a Telihold és az Újhold hatását is erősen befolyásolni fogja. Viszont ezen bolygómozgások által több lehetőséget kapunk, hogy összegezzük 2017 történéseit, levonjuk a tanulságokat és óriási fejlődéssel lezárhassuk az idei évet.

Kép forrása: www.lifewealthcoaching.com

December 1-jén a Vénusz belép a Nyilasba. A novemberi szenvedélyes időszakot lezárva, egy sokkal mozgalmasabb időszakot fogunk megélni, sőt, kimondottan idealisztikussá válhat világnézetünk. Rádöbbenünk, hogy az elmélkedés és valamiféle saját igazság megtalálása vezetnek önmagunk és világunk valódi megismeréséhez. 

December 3-án Telihold lesz az Ikrekben és ugyanezen a napon a Merkúr is hátráló mozgásba kezd.
Az Ikrek és uralkodó bolygója, a Merkúr, ezúttal a kommunikáció legmagasabb fokát képviselik.  Amíg nem megyünk bele teljes szívvel ebbe a lelki információcserébe, addig a nyugtalanság és az önmagunkba zárkózás váltogathatja egymást... A Telihold üzenete azonban az lenne, hogy a feleslegestől, a szükségtelentől szabadítsuk már végre fel magunkat! A Nyilasban lévő Nap-Vénusz együttállás végtelen derűlátást ad, és a Neptunusz magasszintű spirituális rezgésével kiegészülve rendkívül fontos felismerésekhez juthatunk a Telihold idején. Ennek mélyebb elemzéséről a 2017. december 3.- Telihold az Ikrekben c. bejegyzésben olvashattok. 
Az év utolsó retrográd Merkúr periódusa, azaz „ébresztő” időszaka következik: december 23-ig. A Nyilas jegyében való hátrálás idején mindig véleményünk, személyes ideológiáink megkérdőjeleződése kerül „terítékre”. A felmerülő akadályok a figyelmünket kívánják felhívni az adott probléma (kérdés) fontosságára, vagy ezzel kapcsolatban egy olyan dologra, amit eddig bizony nem vettünk észre. A retrográd Merkúr általában apró „bosszúságokkal” próbálja jelezni, hogy nem jó irányba haladunk... 

December 5-én a Chiron, a belső Gyógyítónk, előrefelé indul, ami lehetőséget nyújt, hogy akítvan tudjunk dolgozni régi érzelmi sérüléseinken. Amint elindulunk az egykori probléma oka, okozója, gyökere felé, mélyen legbelül megkezdődhet a gyógyulás, a feloldás folyamata bennünk.

December 9-én az energiával teli Mars átlép a Skorpióba. Mivel tulajdonképp második „otthonába” érkezik, nagyon elemében lesz a bolygó. A Skorpió szenvedélyessége révén az energia erős hatalmi harcokban, csalafintaságokban vagy belső transzformatív energiában nyilvánulhat meg leginkább. 

December 18-án Újhold következik a Nyilasban. De még milyen Újhold: a Szaturnusszal és a Galaktikus Centrummal együttállásban! Ez kétségtelenül meg fog mozgatni valamit mindannyiunkban és az egész világban. Az egyéni szintű és globális jövőnk szempontjából rendkívül fontos, hogy felelősséget vállaljunk, az ok-okozat (karma) törvényét felismerjük és egyúttal megvizsgáljuk, mely vízióink lesznek megvalósíthatóak 2018-tól kezdődően.

Kép forrása: zazzle.com

December 20-án a szigorú Szaturnusz belép a Bakba, melyre éppen 27 évet kellett várnunk. Mivel a Szaturnusz a Bak jegy ura, a hazai terep meghatványozza az Égi Tanítómester energiáit. Objektíven, kibúvókat figyelmen kívül hagyva tanulmányozza tetteinket azok minden következményével együtt. Elvárja, hogy kivegyük részünket a feladatokból – csakúgy egyénileg, mint kollektív szinten -, függetlenül személyes érzéseinktől és kedélyállapotunktól. Jelmondata: kötelesség mindenek előtt! Tehát elsősorban társadalmi fejlődést várhatunk ettől a jegyváltástól. Akit bővebben is érdekel a téma, annak ajánlom még A Szaturnusz jegyváltás c. bejegyzést is.

December 21-én következik be a téli napforduló, illetve a Nap is megkezdi éves menetelését a Bakban. Gondolataink koncentráltan életünk leglényegesebb témái köré kezdenek csoportosulni, melyeket a Nyilas időszakban: az életfilozófia jegyének havában már meghatároztunk. A Bak megbízhatósága, realitása és fegyelme mind olyan energiákkal támogatnak minket, hogy céltudatosan tudjuk megvalósítani terveinket. Az év leghosszabb éjszakája után a világosság újra növekedni kezd majd. Érdemes tehát a napfordulón befelé fordulni, és a még éppen retrográd mozgású Merkúr segítségével a múltbeli eseményeket feldolgozni, átértékelni, és így felkészülni a bolygó újabb irányváltására. 

December 23-án a Merkúr irányt vált és ismét „egyenesbe“ kerül. Újult erővel, mélyebb átlátással nekiláthatunk ötleteink kivitelezésének. A Nyilas optimizmusa pedig egy olyan pluszt ad nekünk, ami segít fenntartani a pozitív víziót még akkor is, amikor épp nem történik konkrét előrehaladás az ügyeinkben.

December 25-én a Vénusz belép a Bakba, a realitásba. Bölcs irányadása szerint „mindennek csak a megfelelő helyen és időben“ kell történnie. Ebben az időszakban fontosnak érezhetjük, hogy bebiztosítsunk magunknak mindent, ami értékes és anyagi stabilitást nyújt számunkra. Ugyanígy kapcsolatainkban is azokra a személyekre fogunk több figyelmet fordítani, akik idősebbek vagy céltudatosabbak nálunk.

Nagyon szerencsésnek tartom, hogy épp decemberben mindenkinek jár majd egy kis pihenés az ünnepek alkalmával. Használjátok ki, de előtte dolgozzatok keményen az energiákkal, mert higgyétek el, nagyon megéri majd hosszú távon😉
Mindannyiotoknak kívánok áldott, békés Karácsonyi Ünnepeket & sikerekben gazdag Új Esztendőt!✨
Szeretettel:
Sebestyén Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése