2017. szeptember 29., péntek

2017. októberi előrejelzés: Intenzív megélések és belső munka vár ránk

Az október már egyre gyorsabban visz minket a sötét és hideg téli évszak felé. Egy dinamikus, Teliholdas kezdés után a hónap legjelentősebb eseménye a Jupiter jegyváltása lesz. Ezen kívül a fogékony Merkúr és a tudatos Nap mozgása is a Skorpió hatását fogják erősíteni. Ami teljesen átszínezi eddigi tapasztalatainkat, elmélyíti gondolatainkat, sőt felkorbácsolhatja a kedélyeket. Ráadásul az Újhold is rendhagyó ellentmondásosságot teremt majd...

Kép forrása: pinterest.de/brooke-shaden/

Október 5-én Telihold lesz a Kosban, melyet a Merkúr kíváncsisága és a Vénusz-Mars „násza“ kísér. Az aktív (férfi) és a passzív (női) energiák a Szűz gyógyító hatása alá kerülnek, melyek gyakorlatbeli megjelenését a Szaturnusz és „kiegészítésképp“ az érzéseket elmélyítő Plútó is hatékonyan támogatja. Így egyértelműen a kapcsolatok kerülnek górcső alá a hónap elején. Az ellentét saját igényeink és mások szükségletei között szinte "tapintható" lesz, ami határaink kijelölése és az integráció létrehozása felé fog terelni minket.

Október 10-én az érzékek és a bölcsesség ura, a Jupiter átlép a Skorpióba. Ez a Skorpió jegyűeknek az új szolárévük (születésnapjuk) előtt igen jó hír, s egyúttal ezzel szeretnék nekik nagyon boldog születésnapot is kívánni! Viszont mindannyiunkra érvényes lesz, hogy ez a váltás felfedi előttünk a bennünk élő kényszerek, félelmek okozta blokkokat, és bizony megoldási lehetőséget is kínálhat ez az időszak. A pszichológiai átalakulási folyamatokat erősen támogatja az előttünk álló 13 hónap. Erről részletesebben a Jupiter jegyváltása bejegyzésben olvashattok😉

Október 14-én a Vénusz belép a Mérlegbe. Vagyis innentől a nőiség és esztétika bolygója jól „kiélheti” a kapcsolatok ápolására, új kapcsolatok teremtésére vontakozó energiáit, sőt diplomáciai érzékét és harmónia iránti törekvéseit is átragaszthatja ránk. Az empátia pedig ezáltal jelentősen megnövekedhet a következő 3 hétben.

Október 17-én a Merkúr a Skorpióba lép, ami intuitívabbá és analizálóbbá teszi gondolkodásmódunkat. Ha komolyan vesszük a befelé fordulást, akkor akár régebb óta húzódó problémákra is megoldást találhatunk. Kommunikációnk önmagunkkal és a külvilággal is közvetlenebbé, szókimondóbbá válik. A (pozitív!) gondolatok erejét nem szabad lebecsülni a Skorpióban járó Merkúr idején.

Október 19-én az egyensúly Újholdját ünnepelhetjük a Mérleg 27. fokán. Azonban a Hold szembe kerül a megzabolázhatatlan Uránusszal, vagyis a harmóniát sajnos nem fogjuk tudni bármi áron fenntartani. A saját egyéniségünk és szabadságunk ugyanolyan fontossá válik, mint az összhang körülöttünk. Komoly belső munka (Merkúr és Jupiter a Skorpióban) által tudjuk csak elérni a vágyott idillt az Újhold napokban.

Október 22-én a Mars követi "asszonyát" (a Vénuszt) a Mérlegbe. Amilyen romantikusan hangzik, épp olyan nehéz helyzet ám ez ennek az élénk bolygónak. A Mars itt aktívan keresi a kapcsolatokat és a kapcsolatteremtési lehetőségeket, de energiáját így nem tudja 100%-ban lekötni, ezért olykor feszélyezetté és ingerültté tehet bennünket.

Október 23-án a Nap megkezdi megszokott éves menetelését a Skorpióban. Innentől egy introvertáltabb periódust élünk meg, mely legfőképp a külső-belső változás, elmúlás, elengedés témáit állítja a középpontba. A kérdés az, hogy erős ragaszkodásunk ellenére képesek vagyunk-e elengedni a már idejét múlt tárgyakat, személyeket, érzéseket az életünkből.

Kívánok Nektek nagyon jó, kis dolgos napokat, mikor minden lelki lépéssel közelebb tudtok kerülni a céljaitokhoz!😊
Sebestyén Ági

2017. szeptember 27., szerda

A szerelem napjai - Vénusz és Mars kéz a kézben

Ne csodálkozzunk, ha októberben úgy érezzük, izzik körülöttünk a levegő. A Vénusz és a Mars majdnem egy hónapon keresztül kéz a kézben haladnak az égen. Randevújuk szeptember 24-től egészen október 18-ig tart, s ezzel jelentősen felélénkítik kapcsolatainkat, szerelmi életünket.


A szerelem istennője és a harc istene felébresztik legmélyebben szunnyadó ösztöneinket, és csodálatos együttműködésük által egy olyan egyensúlyi állapotot tudunk elérni, melyet talán évek óta nem volt alkalmunk megtapasztalni.
A Vénusz nőies, passzív, befogadó energiát képvisel, fizikai és lelki szinten is az élvezeteket keresi; miközben a Mars férfias, aktív, akár aggresszivitásban is megnyilvánuló őserő. Kettejük találkozása maga a szenvedélyes szerelem, melyben ugyanúgy megtalálható a küzdelem, mint a gyönyör. 
Természetesen a két szélsőség közötti ingadozás miatt nem előre garantált, hogy a végén pozitív vagy negatív irányba rendeződnek majd a dolgaink... De az biztos, hogy szorgalmas munkával magasabb szintre tudjuk emelni önmagunkban a (pár)kapcsolati minőségeket. Ennek extrém kicsúcsosodása különösen a Telihold (október 5.) körüli napokban várható.


Ha arra érdemes kapcsolatban vagyunk, akkor a problémák megoldódnak és a kötelék még jobban elmélyül a Vénusz-Mars együttállás idején. Ha kapcsolatunk "csak" tanuló jellegű, akkor a krízis után leginkább szakításra és lezárásra számíthatunk. A fájó érzelmeket azonban nem érdemes túl sokáig megtartani, mert legalább egy tapasztalattal többek lettünk, s ezzel együtt gyorsan ránk találhat egy újabb románc!
Épp ezért, akik még a párkeresők táborát erősítik, járjanak nyitott szemmel😏 És bátran induljanak saját központjuk felé (különösen a Jupiter jegyváltását követően), mert fontos válaszokat, sőt új lehetőségeket is kaphatnak majd.

Az asztrológiában a szinasztria ad választ arra, hogy két ember mennyire "illik össze". A partnerhoroszkóp segítségével feltárható, hogy mely pontokon kapcsolódnak, melyik félnek mik az erősségei és gyengeségei, mely területeken egészítik ki egymást, milyen tanulni valókat és mely közös feladatokat hoz az egyének életébe a találkozás.
Akik már teljesen biztosak partnerükben, most hatványozott eséllyel indulhatnak a családalapításban, hiszen mi gyönyörűbbet tudnánk elképzelni vénuszi & marsi kreativitásunk élő megtestesüléseként, mint a gyermek😊

Kívánok Nektek kiegyensúlyozott, szerelemmel teli napokat!✨
Sebestyén Ági

2017. szeptember 21., csütörtök

2017. szeptember 22.: Az őszi napforduló- Napéjegyenlőség

A péntek nappal és az éjszaka egyenlőségét hozza el nekünk. Ezután az éjszakák fokozatosan hosszabbak lesznek, így a befelé fordulás és a saját középpontunkhoz való visszatérés mindannyiunk számára egyre fontosabbá válik. Ez így is van rendjén, mert minden évben szükségünk van az effajta feltöltődésre, hogy a tavasz és a nyár aktivitása után újra meríthessünk önön forrásunkból. Ebben az időszakban meg tudjuk vizsgálni, hogy az út, amin jelenleg járunk, oda vezet-e, amerre valójában tartani szeretnénk.


Az Újhold után 2 nappal bekövetkező napéjegyenlőség fontos üzenetet hordoz. A Mérleg jegye szimbolizálja a kiegyenlítődést, mely a fény és árnyék egyenlő arányú megoszlásában is megmutatkozik.
A Mérleg uralkodó bolygója, a Vénusz ilyenkor különösen hangsúlyos szerepet kap, s éppen a Szűz jegyében jár, kicsivel a Mars és Merkúr mögött. Ezzel az igencsak figyelemre méltó változó Föld energiával azt közvetítik számunkra, hogy az egyensúly nem jöhet létre, ha kishitűséggel, saját egyéniségünk elnyomásával folyamatosan mások elvárásának akarunk eleget tenni. Képtelenség! 
Viszont az önzés ugyanúgy egy kibillent állapot, mikor hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a többiek igényeit. Valahol a kettő között van az igazság, melyet a Mérleg sugároz felénk.

A Hold és a Jupiter együttállnak, gyönyörűen erősítik egymást, mégis két különböző energiát képviselnek. A Hold a Skorpióban érzelmileg készíti elő az előttünk álló időszak történéseit, például a Skorpió urának, a Plútónak szeptember 28.-ai előre indulását. És a még a Mérlegben mozgó Jupiter pedig most haramadjára és egyben utoljára szembe kerül az Uránusszal, hogy hirtelen megnyíljon számunkra a tudás egy új szelete... 
Mi is történik körülöttünk? Mit művel az ember a természettel? Mit művel a politika az emberekkel?


A közeljövőben több utalást is kaphatunk majd különböző élethelyzetek formájában arra, hogy tisztelnünk kell, hogy a másik ember más készségekkel, vágyakkal és álmokkal érkezett, mint mi. Mindenki egyedi és megismételhetetlen, és akkor tudjuk kihozni a legtöbbet ebből az egész élet nevű dologból, ha szeretettel fordulunk a másik emberhez, segítünk neki: az ő saját önmegvalósításában. 
Mindenki jó valamiben, és ha a gyengeségek helyett az erősségekre koncentrálunk, a közös NAGY TERVÜNK sokkal jobban halad, mintha egymást gátolva próbálunk egyedül kínlódni - önbizalomhiányosan, kétségek, félelmek között...
Ne feledjük el azt sem, hogy a Vízöntő korában sokkal nagyobb erő rejlik a közösségben, mint a versengésben.

Higgyétek el, azt a feladatot, amit mi hoztunk, senki sem tudja "elvenni" tőlünk. Ha valaki ugyanolyan ügyesen vagy még ügyesebben főz, rajzol, ír, alkot, dolgozik stb., mint mi, abban nincsen semmi rossz. Sőt! Ha úgy érezzük, leköröznek minket, akkor annak minden bizonnyal úgy kellett lennie. Vagy azért, mert a verseny tud minket még jobb teljesítményre sarkallni, vagy azért, mert talán nem is ez a bizonyos tehetségünk a legerősebb az összes közül!!
Ha úgy érzitek, még nem találtátok meg azt a területet, melyhez legjobbak az adottságaitok, akkor   remek időszak nyílik majd a keresésre október 10.-től, mikor a Jupiter átlép a Skorpióba... Erről hamarosan bővebben is olvashattok itt a blogon.


Szeretettel maradok támogatótok a keresésben:

2017. szeptember 17., vasárnap

2017. szeptember 20.: Újhold a Szűzben - Megértés, felszabadulás, teljesség

A szerdai Újhold idején erősen hat ránk a Föld elem, mely kiváló materiális és praktikus energiával rendelkezik. A Szűz jegy túlsúlya mutatja a szervezettséget, viszont racionális jegy révén mentális feszültséget is megélhetünk az Újhold napokban. Megjelenik a fizikai és szellemi létfenntartás kontrasztja, azonban nem szabad elveszni a részletekben, az összefüggéseket kell meglátni. Sőt, ha maximálisan kiaknázzuk az aktuális hatások előnyeit, az integritás egy magasabb szintjére fogunk megérkezni.

Kép forrása: pinterest.de

Az Újhold tulajdonképpen egy „meghívó“ arra, hogy tudatosabbá váljunk, méghozzá az Újhold jegyének aspektusából. Ezúttal ez a Szűz minőség lesz: a változó Föld jegy rendíkvül alkalmazkodó, rugalmas, leleményes, tanulékony, sokoldalú, ugyanakkor tele van praktikai érzékkel is. (Nem csoda hát, hogy számos híresség a Szűz csillagjegyben született, a teljesség igénye nélkül például Latinovits Zoltán, Agatha Christie, Freddy Mercury, Sophia Loren, Michael Jackson, Stephen King, Richard Gere, Beyonce.) 
A szembenálló jeggyel, a Halakkal együtt egy tengelyt alkotnak, mely mindannyiunk képletében megtalálható: szolgálat formájában, melyet ugyanúgy önmagunknak, mint a világnak is teljesítünk. Ez az elvégzendő munka mint egy hajtóerő működteti lelkünket. 

A kozmikus energiák tehát azt a kérdést feszegetik, hogy mit is jelent számunkra a szolgálat. Meg kell vizsgálnunk, hogyan szolgáljuk saját küldetésünket és ezáltal a kollektív célokat is. 
A Szűz analizáló minősége lehetőséget kínál, hogy felismerjük azokat a gátakat, amik a „helyes munkavégzésünk“ útjában áll. Letisztulást, rendet hoz, melyet nem elég csak egy szinten alkalmaznunk. Befelé fordulással meg kell találnunk saját belső központunkat, a „szentéjünket“, ahol testünk-lelkünk fel tud töltődni, hogy tiszta üzeneteket kaphassunk lelkünktől.


Felismered melyik részed van gúzsba kötve, hogy ne tudd átélni a egész-ség és egy-ség érzését? Érzed, mire vágynál legbelül, de félsz meglépni a változtatást? Talán egy rendszer, egy megszokás, egy kapcsolat szigetel el úgy Téged, hogy ne élhess felszabadultan a világban? El tudod egyáltalán képzelni, hogy valóban szabad vagy?!
Szánj időt arra, hogy szembenézz ezzel a kihívással – a tudatosság szintjén! Mit jelent számodra igazán az az illető, szituáció, életterület stb., ami fogva tart? Az igazi szabadság nem kívül van, hanem belül kell (tudni) megtapasztalni...

Ez az Újhold a racionalizálás, elemzés, megértés által segít túllépni azokon a körülményeken, melyek gátolnak minket a teljesség megélésében. (Különösen igaz ez, ha fizikai szinten, azaz betegség formájában is megjelent már a problémánk.) A bolygókat tekintve a Nap és a Hold megvilágítják, aktivizálják a Chiront, mely a mély, belső (ön)gyógyítás szimbóluma.

Fogadjátok be a napfogyatkozás utáni első Újhold csodálatos energiáit. "Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét, és kövesd a fejlődését." (Arisztotelész)

Szeretettel kívánok Nektek szép Újhold napokat!
Sebestyén Ági

2017. szeptember 4., hétfő

2017. szeptember 6.: Telihold a Halakban - Feloldódás, egység, misztikum

A Telihold mindig kiteljesedést, egy időszak lezárását jelenti. Azonban a szeptemberi Telihold után semmi sem lehet olyan számunkra, mint előtte volt! Mert nem csupán az elmúlt 2-4 heti munkánk gyümölcseinek learatását, hanem a februári fogyatkozás óta gyülemlő kőkemény feladatok, események megértését és lezárását is hozza. Egy rendkívüli új kezdet ez, és hatalmas lépés is egyben, hogy közelebb kerüljünk egyéni küldetésünk megismeréséhez, megvalósításához.


A Víz elem (Halak) és a Föld elem (Szűz) találkozik – már önmagában csodálatos! A földből soha nem nőne ki egyetlen virág sem, ha a mag nem szívhatna magába vizet és nem lenne bátorsága a fény felé törekedni... 
A Halak víz energiája misztikumot hordoz, hiszen képes arra, hogy mindent feloldjon maga körül és önmagát is beleolvassza környezetébe. Így az önzetlen szeretet, a romantika, az ábrándozás, az álmok, a művészetek mind a fennhatósága alá tartoznak, sőt, minden bizonnyal érezhetően fel is erősödnek körülöttünk a napokban, mivel a Halak ura, a Neptunusz együttállásba kerül a Teliholddal. 
A másik oldalról viszont a nagyon is gyakorlatias Szűz precizitása és részletekbe merülése segíti, hogy amit megálmodunk, az a mindennapi életünkben is realizálódni tudjon. Szerencsére a még augusztusban lángoló Tűz energiák is parázslanak s nem hagynak minket cserben. Éppen az augusztus 21.-ei napfogyatkozás helyén halad át a Mars és ugyanitt fordul újra egyenesbe a Merkúr. Hihetetlen energiát robbantanak be az életünkbe, és még mindig a napfogyatkozás témájával kapcsolatban. (Az Oroszlán 29. fokát keressétek a születési képletben, ez határozza meg az életterületet, melyen a dilemma megjelenik.)


A Halak Telihold felszínre hozza a kritikus kérdéseket:
  • Őszinte vagyok önmagamhoz ezt az adott témát illetően?
  • Elmenekülök az intenzív érzések elől, vagy most a Mars bátorságával reagálok? 
  • Bevallom (legalább magamnak!), hogy elnyomtam a valós énemet az adott kérdésben, hogy megfeleljek másoknak, az elvárásoknak?
  • A régi (karmikus) vagy eltanult mintát követem, amit a tudatalattim diktál és maradok a "jòl bevált" vágányon, vagy azt az utat választom, mely néha szinte kibírhatatlanul nehéz, de csakis nekem szánták, hogy fejlődhessek? 
Alaposan meg kell most vizsgálnunk minden gondolatunkat és az arra adott reakciónkat is! Az előrelépés nem összekeveredő az elszökéssel, esetleg függőségekbe meneküléssel, amit a Neptunusz negatív alternatívaként bizony felkínálhat. A Halak és a Neptunusz lélekébresztése nem a legegyszerűbb feladat, amit ránk oszthattak... De általa üzenetet kapunk, hogy nem kizárólag matéria: hús és vér vagyunk, hanem az Univerzumban megtestesült Lehetőségek. Lehetőség vagy Te is, Lehetőség vagyok én is, Lehetőség ő is.... mi is, ti is, ők is! Mindannyian!! Minden pillanat egy lehetőség, egy esély megérezni a valódi létezés szépségét, és meglátni a felszín alatt rejlő összefüggéseket.
A test fizikai síkon hajtóerő nélkül maradna, ha nem volna ott a lelkünk. A psziché pedig a test nélkül nem tudná földelni magát és elveszne az érzelmek kavalkádjában vagy az elme uralma alatt sínylődne... Az egység hordozza magában a megoldást, amit ez a Telihold próbál előttünk felvillantani. Meg kell látnunk, hogy mind, akik spirituálisan nyitottak, tulajdonképpen egy óriási újjászületési folyamatban vannak – ami legtöbb esetben szenvedéssel és fájdalommal jár. (A megújulás elérkezését az év hátralévő részében és 2018-ban történő jegyváltások még erősebben fogják manifesztálni.)
A retrográd Plútó, mint a spiritualitás, transzformáció őre és a szintén hátráló Neptunusz, a láthatatlan világ ura még lassítanak minket kicsit. Vegyük még egyszer fontolóra, jó irányba haladunk-e éppen és ezzel lényegében alkalmat is kínálnak nekünk a váltásra. 


Tehát a szerdai holdtölte gyógyítani szeretne minket (Halak & Szűz analógia), de ennek most ára van. Ami se nem több, se nem kevesebb, mint saját kurázsink: van-e merszünk hitelessé, egyéniséggé válni és felszámolni a múltunk, a társadalom, a családunk, a párunk és az Egónk elvárásait a napfogyatkozás által érintett területen, és megérteni az Egy-ségben rejlő erőt, titkozatosságot?

Szívből kívánom, hogy minél több szikrát, ihletet, fényt és szeretetet kapjatok az elkövetkezendő Telihold napokban! 💖

Szeretettel ölellek Benneteket:
Sebestyén Ági

Képek forrása: pixabay.com

2017. szeptember 1., péntek

Holdszünetek - 2017. szeptember


A Hold mindenkori ciklusai bizonyítottan nagy hatással vannak Földünkre (pl. ár-apály jelenség), lelki szinten pedig érzelmi világunkat és hangulatunkat befolyásolja.
A Hold az, ami egyéni asztrológiai képletünkben saját lelkünket, érzelmeinket és gyermekkori emlékeinket szimbolizálja. A Rák jegy uralkodó bolygója. 
Egy holdciklus idején, mely körülbelül 29 napig tart, a Hold mind a 12 csillagjegyet végigjárja (2-3 naponta átlép egyik jegyből a másikba). A különböző jegyekben létrejövő holdállások kihatással vannak energetikailag arra, hogy mely tevékenységekben lehetünk adott holdhatás idején sikeresebbek, illetve melyekben kevésbé sikeresek. Erről a Facebook-on folyamatos hírek, tippeket és tanácsokat kaphattok ;)

Arról azonban kevesebbet beszélünk, hogy mi történik akkor, mikor a Hold épp két jegy között tartózkodik. Ekkor tulajdonképpen a senki földjén áll, ami kihatással lesz ránk: elkedvetlenedhetünk, nehezünkre eshet bármilyen feladatot elvégezni és sok minden – a megszokottól eltérően - balul sülhet el. Ezeket az időszakokat nevezzük holdszüneteknek. Ezek tarthat mindössze pár percig a jegyek között átlépéskor, de esetenként több napon keresztül is.

Mely tevékenységek ajánlottak holdszünet idején?
  • abszolút kikapcsolódás (zene, film, könyv, sport stb.)
  • meditáció, belső utazás
  • imák, spirituális kezelések
  • alvás
  • álmodozás
  • kapcsolatok lezárása
  • válás, szakítás
  • üzleti kapcsolatok lezárása
  • engedjünk, hogy akár pert indítsanak ellenünk (úgysem lesz sikeres a felperes számára)
A teljes szeptemberi holdnaptárat itt találjátok.

Nézzük most a szeptemberi holdszüneteket: