2017. augusztus 31., csütörtök

2017. szeptemberi holdnaptár

A holdnaptár minden egyes napon megmutatja nekünk, hogy a holdfázisnak megfelelő energiát mibe tudjuk a legsikeresebben befektetni. Ez az energia minden csillagjegyre ugyanúgy érvényes, és ahogyan az ár-apály jelenség kialakulásában szerepe van, érzelmi-fizikai közérzetünkre egyaránt kihat.

Hold a születési horoszkópban az egyén lelki világát tükrözi; érzelmi világunkért és hangulatunkért is felelős. Az épp aktuális holdállás azonban azt mutatja meg, hogy milyen hangulat uralkodik általánosan, mely életszakaszunknak megfelelően bizonyos mértékben mindenkire hatással van. Ugyanis a Hold nem csak alakját váltogatja, mely a növő, fogyó, fél-, teli- és újhold formában nyilvánul meg, hanem a 28 napos holdciklus alatt az összes állatövi jegyen is végighalad, melyek egyesével más-más érzésvilágnak, tevékenységeknek kedveznek.
Leggyakrabban háztartási munkákhoz, növények ideális gondozásához, vagy egészségügyi vonatkozásban kaphatunk jó tanácsokat. Viszont ha komolyabb lépéseket, például költözést, esküvőt, állásváltoztatást tervezünk, bizonyos holdfázisok jobban kedveznek terveink megvalósításának, mint mások vagy épp a holdszüneti időszakok. Ilyenkor érdemes nem csak az aktuális holdfázist megnézni, hanem személyes horoszkópunkra is egy pillantást vetni. Aki huzamosabb ideig a holdfázisok szerint él, rájön, hogy a természetközeli gondolkodás sokkal közelebb visz minket igazi önvalónkhoz, mint az ettől teljes mértékben elrugaszkodott életmód.

Íme a szeptemberi holdnaptár:


A szeptemberi holdnaptár ingyenes letöltéséhez kattintsatok ide.
A szeptemberi holdszünetekről itt találsz bővebb információkat.
A 2017-es különleges holdnapokat itt követheted figyelemmel vagy a Facebook oldalon keresztül.

2017. augusztus 28., hétfő

2017. szeptemberi előrejelzés: "Ki mint vet, úgy arat."

Szeptember minden évben a váltás és új kezdet hónapja is egyben. Idén is így lesz ez, hiszen az igen forró nyár után kemény munka vár ránk lelki szinten, ha az Univerzum támogatásával szeretnénk elvégezni az esedékes "nagytakarítást". A Szűz havának energiái támogatják, hogy minden részletre ügyelve összegyűjtsük és letegyük az elmúlt hónapok feszültségét, terheit, s érzelmileg megtisztulva lássunk neki a 2018 előkészítésének.


Kép forrása: prakashastrologer.com



Szeptember 5-én a már 3 hete hátráló Merkúr előre indul. Hurrá!!! :) Ezen hatás elősegíti, hogy az augusztusi napfogyatkozás üzenetét még teljesebben megérthessük, könnyebben el tudjuk végre határozni magunkat a jövőre nézve nagyon fontos kérdés(ek)ben. Illetve ugyanezen a napon az energetikus Mars átlép a szolid Szűzbe. Így lelkesesdésünk és indulataink visszafogottabbá, fegyelmezettebbé válnak, ami természetesen kedvez az előttünk álló komoly döntéseknek. Ezzel a Szűz jellegű erőforrással jobban el tudjuk viselni a mindennapok egyhangúságát és az egészséges életmódot is zökkenőmentesebben olvaszthatjuk bele életünkbe.

Szeptember 6-án Telihold lesz a Halakban. A Halakkal összekapcsolható Neptunusz, mely éppen együtt fog állni a Teliholddal, tehát a beleérzés, együttérzés, megérzés mind jelentős témái lesznek szeptember első hetének. A további segítő és gátló hatásokról a jövő héten írok Nektek😊

Szeptember 10-én az alig pár napja irányt váltó Merkúr belép a Szűzbe. Az Univerzum közvetítője pedig nagyon is jól érezi magát ebben a racionális jegyben. Szervező és analizáló képességeink meghatványozódhatnak, viszont önbizalomhiányunk sajnos fokozottabb lehet. Gondolataink (pozitív) erejét bevetve nagyon hatékonyan gyógyíthatjuk önmagunkat és másokat is, mivel a Szűz az alázat és a gyógyítás jegye is egyben.

Szeptember 20-án a Vénusz is megérkezik a Szűzbe és ugyanitt Újhold is alakul. Tehát a hónap közepétől mások támogatására és a belső rendre kerül a hangsúly. A Szűz jegyben létrejövő Újhold és az "ő" Chironnal való kapcsolata ezúttal teljes mértékben a gyógyítás témáját emeli az új kezdetek középpontjába. A dolog kellemetlensége, hogy most kíméletlenül kiderül, mely területen nem vagyunk „egészek”. De szerencsére iránymutatást is fogunk kapni, hogy hol keressük a kiegészítést. Fontos feladatunk, hogy test-lélek-szellem egyensúlyba tudjon kerülni az Újhold 5 napjában.

Szeptember 22-én a Nap belép a Mérlegbe, mely idén is a harmóniára törekvés időszaka lesz. Elsőként a nappal és az éjszaka egyenlőségét hozza el nekünk ez a nap. Majd ezután az éjszakák fokozatosan hosszabbak lesznek, így a befelé fordulás és a saját középpontunkhoz kapcsolódó személyek, tárgyak, dolgok is lassanként egyre fontosabbá válnak mindannyiunk számára.

Szeptember 28-án a szenvedélyeket uraló Plútó visszatér a „normál kerékvágásba”. A Bakban járva 5 hónapos hátráló mozgás után most ismét előrefelé indul, s ezzel megkezdődik egy újabb érési folyamat vagy váltási lehetőség az életünkben. Ebben a folyamatban körülbelül január közepére érjük el az első „mérföldkövet”, ahonnan majd a nagy ugrás következik 2018-ban.
Szintén ezen a csütrötöki napon a Jupiter-Uránusz ellentét még egyszer utoljára kiéleződik; a tavaly decemberben kezdődött áttörési pont most véglegesen formát fog ölteni.

Szeptember 30-án ismét főszerepben a Merkúr, aki a diplomatikus Mérleg jegyében kezd továbbmenetelni. A megértés, a kiegyenlítődés és a „közös nevező” minden kapcsolatunkban megjelenik, mely megérett erre.

Tehát szorgos hónap elébe nézünk, de ne feledjétek: ki mint vet, úgy arat!😉

Szép szeptembert kívánok Nektek!
Sebestyén Ági

2017. augusztus 19., szombat

2017. augusztus 21.: Újhold & napfogyatkozás az Oroszlánban - 2017 fordulópontja

Augusztus 21-én este jön az év egyik legfontosabb napja: a napfogyatkozás, melyet az Oroszlán jegyében másodjára is létrejövő Újhold kísér. Amikor a Nap életet adó fényét és melegét teljesen eltakarja a Hold és úrrá lesz a sötétség, akkor lelki értelemben rendkívül transzformatív hatás alá kerülünk. A régebb óta halogatott döntések, lépések, kérdések felszínre törnek és megoldást követelnek. A feloldódásra pedig most több alternatívát is kapunk, ha tudatosan éljük meg a természet hétfői gyönyörű adományát, ahogyan őseink is tették.


A napfogyatkozások előtt általában energiátlanok vagy irányveszettek vagyunk, ugyanis a jövőképünkben van valami erős bizonytalanság. A fogyatkozás idején eluralkodó sötétség megpróbálja kizárni az összes döntéseinket befolyásoló látható faktort és megérzéseink felé próbálnak terelni. Ilyenkor természetesen szembesülnünk kell félelmeinkkel, kétségeinkkel, a saját árnyoldalunkkal - tehát egyáltalán nem könnyű a feladat...
Azonban ha őszintén hallgatunk a belsőnkre, mindig megkapjuk a "helyes" választ. Maximum a bátroságot - vagy ha ismét belülről kifelé tereljük az ügyet... a "lehetőséget"- nem kapjuk meg a változtatáshoz - legalábbis így érezhetjük.

Ámde mindannyian ismerjük a mondást, hogy "Aki mer, az nyer." Pontosan ezt hozza nekünk az Oroszlán a pozitív tulajdonságaiban: játékosságot, kockázatvállalást és megannyi életörömöt. Képzeljétek el, hogy a napfogyatkozás után, mely magyarországi idő szerint 20:30 perckor következik be, azaz hazánkból sajnos nem lesz látható, viszont lelkiekben így is intenzíven érinteni fog mindenkit (és én látványos meglepetéssel készülök majd Nektek a facebook-ra😉), mikor kivilágosodik egy új nap virrad ránk: eddigi álmunkból felébredünk, kitárjuk az ablakunkat, hogy beengedjük rajta a felkelő nap ragyogó és szívmelengető sugarait💖💖💖💖


A zodiákus királyi jegye, melynek éppen a Nap az uralkodó bolygója, abban fog minket segíteni, hogy ÖNBIZALMAT nyerjünk: "Igen, én ezt meg tudom csinálni! Képes vagyok rá!
A Tüz energiák, a Mars, a Jupiter és az Uránusz jelenléte, melyek már a Teliholdnál is töltöttek, energetizáltak bennünket, ezúttal az új kezdetek biztosításával hatványozzák és maximalizálják lehetőségeinket!!! Ha most nem vagyunk restek elképzelni, megtervezni jövőnket, beleadni hitünket és őszinteségünket, akár konkrét megvalósítási stratégiát felállítani, bármit elérhetünk fejlődési utunkon. 

Az asztrológia ehhez az az iránytű, ami mindig rendelkezésünkre áll!! Természetesen nem győzöm hangsúlyozni, hogy minden hatást érdemes a saját, egyedi képletünkön megnézni és értelmezni, mert az adja meg a csillagtudomány igazi sava-borsát😊Legfőképp az 1955-1959 között született generáció figyelmét szereném erre felhívni, mert Ők azok, akiknek a Plútóját (legerőteljesebb bolygóját) érinti a mostani fogyatkozás.

A vizualizáció, meditáció, imák, mantrák és bármiféle tevékenység, melyben 100%-osan képesek vagyunk elmerülni, segít, hogy átéljük ennek a gyönyörű konstellációnak az energiáit.
A napfogyatkozás üzenetét lehetséges, hogy csak a jelenleg retrográd Merkúr szeptemberi irányváltásakor fogjuk igazán megérteni. Hatása legalább 6 hónapon keresztül jelen lesz életünkben és megalapozza a 2018-as fogyatkozások kiindulási pontját is.

Készüljetek, ragyogjatok és élvezzétek a tűziijátékot a fogyatkozás előestéjén - mintegy ünnepelve az előttünk álló fordulópontot, megújulást!💝

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2017. augusztus 5., szombat

Az év lelki kihívása - A holdfogyatkozás szeméylre szóló hatásai

2017. augusztus 7-én Telihold & holdfogyatkozás következik be a Vízöntőben, melynek középpontjában az egyéniség és a vitalitás lesznek. Ez az előző holdfogyatkozás, vagyis a februárban kezdődött ciklus csúcspontja és egyben lezárása is lesz. Igazán izgalmas, hogy a hetek óta tartó feszültebb időszakot hogyan segít feloldani ez az esemény a mi saját életünkben.

Kép forrása: pixabay.com

A holdfogyatkozások mindig a belső konfliktus időszakai, melyet legtöbbször egyfajta (akár nyolc hétig is eltartó) lelki krízis kísér. Ekkor olyan dolgok történhetnek velünk vagy olyan érzések keríthetnek hatalmába minket, melyek az ismeretlen, az újdonság erejével hatnak ránk, s így általában félelmet okoznak bennünk. Pedig minden esetben egy szükséges változásról van szó, melynek a fogyatkozás segít a felszínre jutni!
Érdemes ebben az időszakban minél többször csak "megfigyelőként" részt venni saját életünkben, azaz akár minden nap végén számot vetni, hogy a történéseknek és a hozzá kapcsolódó megéléseinknek mi lehet a mögöttes szándéka: Miért kellett épp most épp ezt átélnünk? Mit hagytunk eddig esetleg figyelmen kívül? Mi az, amit eddig elfojtottunk és miért tettük ezt? Ki tudna nekünk hatékonyan segíteni? stb.

Ahová a Telihold és a fogyatkozás fokszáma, jelen esetben a Vízöntő 15. foka, esik, az az életterületet aktiválódik. Ha ezen a ponton bolygó is áll a képletünkben, akkor annak analógiái is elkezdenek munkálkodni, kívül-belül egyaránt.

Továbbra is szívesen segítek Mindenkinek a születési ideje ismeretében megállapítani, hogy hová esik a képletében ez az esemény. Egyáltalán nem gond, ha kérdeztetek vagy jártatok már nálam korábban! Sőt, nagyon-nagyon örülök, ha figyelemmel kíséritek a csillagok útmutatásait és én ebben (újra) segítségetekre lehetek😊 

Kép forrása: pixabay.com

Nézzük, mire számíthattok augusztusban és szeptemberben, ha a holdfogyatkozás az alábbi házat érinti a születési képletetekben:

1. ház:
A fogyatkozás hatására ebben a házban a legerősebb az érzelmi érintettség, amit a külalakunk vagy a személyiségünk bizonyos értelemben vett formálódása kísér. Most az önállóság és a függőség közötti egyensúly megtalálása a legnagyobb kihívás. Próbáljunk nem az első benyomás hatására cselekedni, mert az sajnos kapcsolataink rövid ill. hosszú távú sérülését okozhatja. Az érzelmi meditáció segítségünkre lehet az esetleges feszültségek feldolgozásában.

2. ház:
Ezen a területen a fogyatkozás legtöbbször az anyagi helyzetre és az adok-kapok témájára hívja fel a figyelmet. Mi az enyém és mi a tiéd? Hogyan húzzunk igazságos határt? Bizonyos adósságok itt lezárulnak, miközben akár teljesen újak keletkezhetnek (karmikus, azaz lelki szinten is). Próbáljuk meg visszafogni birtoklási vágyunkat, különösen ami a partnerünk személyét illeti... A nagylelkűség, ha nem is mindig anyagi formában, de kivétel nélkül, mindig kifizetődik!

3. ház:
A holdfogyatkozás hatására a mobilitás, a kommunikáció, a tanulás, a szomszédság vagy a testvér(ek) körüli konfliktusok száma sajnos megnövekedhet, vagy kimagaslóan nagy szerencse érhet minket ugyanezeken a területeken. Attól függ jelenleg melyiket tudjuk "learatni", hogy mit "vetettünk" az elmúlt 6 hónapban... De tudjátok, semmi sincs veszve, mert jelenleg minden poztív és negatív történésnek figyelemfelhívó szerepe van csupán. Az üzenetek befogadása érdekében különösen fontos lesz a mentális kikapcsolódás az elkövetkezendő hetekben. A meditáció, a sport vagy bármely kreatív tevékenység végzése fantasztikus hatással lesz most ránk💞

4. ház:
Otthonunkkal vagy családunkkal kapcsolatos fokozott érzelmi reakciókra számíthatunk a fogyatkozás kapcsán. Ezen állás esetén a lelki zavarodottság leggyakrabban költözésről, felújításról illetve a munka és a család "összeegyeztethetetlenségéről" szokott szólni. Az egyensúlyra törekvés itt a legfontosabb. Valószínű, hogy a karrierünkben valamilyen szerencsés fordulat következik, hogy több figyelmet tudjunk most szentelni a hozzátartozóinknak. Azonban amikor úgy érezzük, nagyobb térre lenne szükségünk, végezzük el az elengedést segítő Telihold meditációt, hogy megelőzzük a feszült helyzetek kialakulását.

5. ház:
A szerelmi élet, és ha aktuális, akkor párkapcsolatunk erőssége kerülhet górcső alá a fogyatkozás hatására. Illetve egy másik fontos kérdéskör lehet, hogy céljaink megvalósítása érdekében olykor fel kell adjuk a legkönnyebb, legörvendetesebb utak bejárását. A céltudat sokkal inkább a fegyelmet kívánja meg tőlünk. Lépjük ezt meg most, legyünk túl a nehezén, aztán visszatérhetünk az eredeti, a lazább hozzáálláshoz. Talán saját gyermekeinkkel vagy konkrétan gyermekvállalással kapcsolatos kérdések fognak előjönni a nyár utolsó szakaszában. Akármelyik témát is tapasztaljuk, kerüljük a merészséget és a dolgok valódi súlyának esetleges eltúlzását is. 

6. ház:
Ezen állás esetén kerüljük a túlvállalásokat, különösképpen a munkahelyünkön. Sajnos a sok stressz akár fizikai tüneteket is produkálhat és betegség formájában jelentkezhet, ha nem tudunk időben kiszállni az idő-teljesítmény csapdájából. Új napi rutin, testedzés bevezetésére vagy táplálkozási szokásaink megváltoztatására nagyon is kedvez az idei augusztus-szeptember. Minden döntésünknél tartsuk szem előtt az egészségünket!

7. ház:
A külvilág illetve a partner reakciói, vagy éppenséggel a visszajelzés hiánya elbizonytalaníthat minket, legrosszabb esetben pedig negatív érzelmi reflexeket indíthatnak be nálunk. A sértődés, a düh vagy a harag mind minket mérgeznek, de a problémát sajnos egyáltalán nem oldják meg. Így inkább a felek érdekeinek kiegyensúlyozása, az egyezkedés, a kompromisszum legyen a cél. Ideális esetben a holdfogyatkozás hatására új ismerősökre, ügyfelekre tudunk szert tenni.

8. ház:
A negatív érzelmi minták elengedése egyre sürgetőbb feladattá válik a holdfogyatkozás révén. Nem tanácsos kihagyni a mostani hatványozott lehetőséget, hogy mielőbb szabaduljunk a félelmektől, a féltékenységtől, a túlzott ragaszkodástól vagy éppen a materiális javak hajszolásától... S bár ellentmondásnak tűnik, mégis sokat tehetünk, hogy ezáltal érzelmi-anyagi biztonságba kerüljünk - amennyiben figyelembe vesszük minden fél forrásait és valós igényeit.

9. ház:
A hitünket (nem feltétlen vallásos értelemben) vetik most teszt alá. Valamiféle új szellemi hatás alá kerülhetünk a holdfogyatkozás idején, ami akár teljesen átszínezheti eddigi látásmódunkat. Az is lehetséges, hogy az elkövetkezendő hetekben életünk egy jelentős tanulási szakasza zárul le vagy épp kezdődik meg. A tanul-ságok között bizony a belső utazás (Brandon Bays) élményét is érdemes kipróbálni, mert így személyiségünk több „rétegét” ismerhetjük meg, szabadíthatjuk fel, és ezáltal szinte észrevétlenül "hazafelé” vesszük az irányt a kalandozásaink után.

10. ház:
Egy nagyon sürgető változás szelét hozza el a holdfogyatkozás a 10. házasok számára. De amíg azzal vagyunk elfoglalva, hogy előkészítsük ezt a bizonyos nagy fordulatot, addig lehet, hogy teljesen elillan a valódi változás lehetősége... A témát illetően sokrétű kérdések merülhetnek fel, melyekre "adj uram, teremtőm" kell majd reagálnunk; például otthonunkkal, családunkkal vagy karrierünkkel kapcsolatosan. Ekkor higgadtsággal és szakszerűséggel tudjuk majd a legjobban kezelni a helyzeteket.

11. ház:
A személyiség fejlődésének egy fontos pontját hozza felszínre a holdfogyatkozás. Ugyanis a társadalom jobbítása, a kisebb közösségek támogatása és a humanitárius cselekedetek iránti érdeklődés erősen megnő. Ha ilyen jellegű munkában már részt vettünk, épp benne vagyunk, akkor most megélhetjük ebben a kiteljesedést, a várva várt célok elérését. Ugyanakkor felmerülhetnek nehezebb kérdések a partnerrel, partner-jelöltekkel vagy saját gyermekeinkkel kapcsolatosan. 

12. ház:
A holdfogyatkozás mindig egy periódus lezárását hozza, amit ez a házhelyzet erősít fel a legjobban. A mindennapi robottól való eltávolodás, a pihenés és a megújhodás iránti igény extrém mértéket ölthet. Ne várjuk meg azt a pontot, míg a munkahelyünkön jelzik, vagy a saját szervezetünk jelzi, hogy baj van. Az idáig tartó életszakasz vége mindig magában hordozza egy új kezdet lehetőségét! Egy ciklus befejeződése teljesen természetesen módon személyiségünk megváltozásával is jár. Ezért érzik a 12. házas holdfogyatkozást megélők, hogy sorsuk egyik igen fontos fordulópontjához érkeztek.

Legyetek éberek, legyetek mindig megfigyelők is egyben! Így kiegyensúlyozottabbak maradhattok minden élethelyzetben😉

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2017. augusztus 4., péntek

2017. augusztus 7.: Telihold és holdfogyatkozás a Vízöntőben - "Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!"

A következő 1-2 hónapunkat lelkiekben meghatározó esemény lesz a hétfői Telihold és a vele együtt bekövetkező részleges holdfogyatkozás, melyet Magyarországról is láthatunk. A Föld, a Nap és a Hold „randevúja” ezúttal feléleszti vitalitásunkat, s belső meggyőződésünkkel egyesülve, ha fizikailag-szellemileg megugrojuk az akadályokat, elhozzák számunkra a szerencsés végkifejletet: kapcsolatainkba és a mi teljes „kis” világunkba.



A Vízöntő Telihold reflektorfénybe helyezi azt a témát, amit a februári események elindítottak és az elmúlt 6 hónap során megérett bennünk annyira, hogy most végre arathassunk is. Viszont a fogyatkozás egy kis időre "kikapcsolja" a fényt, ezzel arra ösztönözve minket, hogy belső világosságunk vezessen oda, ahol használni tudjuk és használnunk kell a Hold energiáit. Erről a pontról bővebben a Holdfogyatkozás személyre szóló hatásai c. cikkben olvashattok.

Ami a holdfogyatkozáson kívül is igazán erősíti a Teliholdat, az az Univerzum legnagyobb Reformerének a konstellációban elfoglalt kritikus helye (a Kos 29. fokán). Az Uránusz, aki egyébként a Vízöntő ura, ebből a pozícióból bármilyen váratlan fordulat, villámcsapás okozására képes megszokott kis életünkben. Ezt az uránuszi meglepetést talán  hirtelensége miatt elsőre nem egy túl szerencsés dolognak fogjuk érzékelni, de aztán később ki fog derülni, hogy ez volt a legtökéletesebb, ami most megtörténhetett velünk... 

Ráadásul az Uránusz beizzítja a beteljesítést hozó Telihold marsikus energiáit. A Mars pedig természetesen megnöveli harciasságunkat, amit jól kell tudnunk kihasználni. Ha el tudjuk kerülni a csatározást, bosszakodást, akkor valódi vállalkozószellemet, tetterőt kapunk támogatásul, melyek a Szaturnusz megbízhatóságával és kitartásával párosulva garantált sikert ígérnek.
A Jupiter-Uránusz ellentétben rejlő energiákat már mindannyian közelebbről is megismerhettük tavaly decemberben és idén márciusban; ezért is olyan szép, hogy ennél a holdtölténél a harmóniát, egyensúlyt képviselő Jupiter jut központi szerephez. Hogy konkrétan kinek mely területen jön a siker, azt a Jupiter elhelyezkedése a születési képletünkben mutatja. Például a második házban anyagi nyereségre, a hetedik házban nyilvános elismerésekre, a tizedik házban szakmai elismerésekre utal. Mindezeknek csakis a saját (magunkba vetett) hitünk szabhat határt, és persze ha eredményesen kiálljuk a Nyilasban járó retrográd Szaturnusz április óta tartó „türelem próbáját”...

Örvendjetek minden fontos felismerésnek és meglepő történésnek, mert ezek vezetnek minket „hazafelé”!

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2017. augusztus 2., szerda

Holdszünetek - 2017. augusztus


A Hold mindenkori ciklusai bizonyítottan nagy hatással vannak Földünkre (pl. ár-apály jelenség), lelki szinten pedig érzelmi világunkat és hangulatunkat befolyásolja.
A Hold az, ami egyéni asztrológiai képletünkben saját lelkünket, érzelmeinket és gyermekkori emlékeinket szimbolizálja. A Rák jegy uralkodó bolygója. 
Egy holdciklus idején, mely körülbelül 29 napig tart, a Hold mind a 12 csillagjegyet végigjárja (2-3 naponta átlép egyik jegyből a másikba). A különböző jegyekben létrejövő holdállások kihatással vannak energetikailag arra, hogy mely tevékenységekben lehetünk adott holdhatás idején sikeresebbek, illetve melyekben kevésbé sikeresek. Erről a Facebook-on folyamatos hírek, tippeket és tanácsokat kaphattok ;)

Arról azonban kevesebbet beszélünk, hogy mi történik akkor, mikor a Hold épp két jegy között tartózkodik. Ekkor tulajdonképpen a senki földjén áll, ami kihatással lesz ránk: elkedvetlenedhetünk, nehezünkre eshet bármilyen feladatot elvégezni és sok minden – a megszokottól eltérően - balul sülhet el. Ezeket az időszakokat nevezzük holdszüneteknek. Ezek tarthat mindössze pár percig a jegyek között átlépéskor, de esetenként több napon keresztül is.

Mely tevékenységek ajánlottak holdszünet idején?
  • abszolút kikapcsolódás (zene, film, könyv, sport stb.)
  • meditáció, belső utazás
  • imák, spirituális kezelések
  • alvás
  • álmodozás
  • kapcsolatok lezárása
  • válás, szakítás
  • üzleti kapcsolatok lezárása
  • engedjünk, hogy akár pert indítsanak ellenünk (úgysem lesz sikeres a felperes számára)
A teljes augusztusi holdnaptárat itt találjátok.

Nézzük most az augusztusi holdszüneteket:

2017. augusztus 1., kedd

2017. augusztusi holdnaptár

A holdnaptár minden egyes napon megmutatja nekünk, hogy a holdfázisnak megfelelő energiát mibe tudjuk a legsikeresebben befektetni. Ez az energia minden csillagjegyre ugyanúgy érvényes, és ahogyan az ár-apály jelenség kialakulásában szerepe van, érzelmi-fizikai közérzetünkre egyaránt kihat.

Hold a születési horoszkópban az egyén lelki világát tükrözi; érzelmi világunkért és hangulatunkért is felelős. Az épp aktuális holdállás azonban azt mutatja meg, hogy milyen hangulat uralkodik általánosan, mely életszakaszunknak megfelelően bizonyos mértékben mindenkire hatással van. Ugyanis a Hold nem csak alakját váltogatja, mely a növő, fogyó, fél-, teli- és újhold formában nyilvánul meg, hanem a 28 napos holdciklus alatt az összes állatövi jegyen is végighalad, melyek egyesével más-más érzésvilágnak, tevékenységeknek kedveznek.
Leggyakrabban háztartási munkákhoz, növények ideális gondozásához, vagy egészségügyi vonatkozásban kaphatunk jó tanácsokat. Viszont ha komolyabb lépéseket, például költözést, esküvőt, állásváltoztatást tervezünk, bizonyos holdfázisok jobban kedveznek terveink megvalósításának, mint mások vagy épp a holdszüneti időszakok. Ilyenkor érdemes nem csak az aktuális holdfázist megnézni, hanem személyes horoszkópunkra is egy pillantást vetni. Aki huzamosabb ideig a holdfázisok szerint él, rájön, hogy a természetközeli gondolkodás sokkal közelebb visz minket igazi önvalónkhoz, mint az ettől teljes mértékben elrugaszkodott életmód.

Íme az augusztusi holdnaptár:


Az augusztusi holdnaptár ingyenes letöltéséhez kattintsatok ide.
A augusztusi holdszünetekről itt találsz bővebb információkat.
A 2017-es különleges holdnapokat itt követheted figyelemmel vagy a Facebook oldalon keresztül.