2017. július 6., csütörtök

2017. július 9.: Telihold a Bakban - Erőteljes változások

A vasárnapi Telihold idején a kardinális jegyek túlsúlya erőteljességet, türelmetlenséget és konkrét történéseket mutat, ami nem engedi ezt a holdtöltét nyom nélkül távozni. Tehát a Bak Telihold egy kétélű fegyvert hordoz magában: a gyökeres váltást pozitív irányba, vagy azt a lehetőséget, hogy kíméletlen külső események megtapasztalása által jutnunk el oda, hogy itt bizony változás szükséges. A feszültséget az egyén és a kollektív, illetve az ő érdekeik szembenállása okozza.

Kép forrása: mysticmamma.com

A Rákban lévő Nap a szűk környezetre irányítja fókuszunkat, legfőképp a családra, míg a Bakban járó Hold a kötelezettségekre. Ez már alapjában véve egy ellentmondást teremt a teljesítménykényszer és az élet élvezhetősége között. Bármelyiket is hanyagoljuk el a másik javára, lelkiismeretfurdalás lesz az eredmény. Ráadásul mindkét égi testet egy-egy nagyon erős bolygó: a Napot az offenzív Mars, a Holdat pedig az ő „nagy testvére”, a túlfűtött Plútó támogatja. Nem lesz olyan lélek, aki ne érezné meg ennek a Teliholdnak a szorongatását...

Ezt úgy képzeljük el, mint mikor hatalmi harcot vív a szerelmes kamasz a családjával. Mindenáron be akarja bizonyítani, hogy ez az a szerelem, amiért érdemes mindent feladni, amibe érdemes belehalni... Nincsenek tapasztalatai e téren, nem ismer korlátokat, szép szavakat, csak a saját érzései vezetik s talán épp önön vesztébe, mert az érzései nagysága elhomályosítja előtte az utat és a cél is. Hiábavaló ilyenkor bármiféle külső próbálkozás, neki magának kell felmérnie a változás szükségességét és a választása súlyát. Amelyiket jobban fél elveszteni, az valójában sosem lehet az övé!

Így leszünk ezzel mindannyian: fel kell mérjük, mi az, ami megbabonáz és hogyan tudjuk saját magunkat felrázni legmélyebb álmunkból... Talán ha feltesszük magunknak a következő kérdéseket, némileg tisztábban fogunk látni a magunk ügyében:

- Melyik dolog a kényszerem, a függőségem, ami nélkül semminek érezném magam? (Az én példám alapján: a családtagjaim vagy a szerelmem?)

- Melyik a múlandóbb? (Az édesanyám szeretete vagy a szerelmem vonzása?)

- Hol érzem, hogy aránytalanul sokat csak én táplálok bele és hol táplálnak engem fizikailag és lelkileg is? (Tényleg egyensúlyban van a szerelmemmel az adás-kapás?)

Nagyon komoly és nehéz kérdések ezek mindannyiunknak, különösen, ha őszinték akarunk lenni magunkhoz. Azonban jelen állásokkal épp a fájdalmakkal, félelmekkel való szembenézés a legfontosabb; a Plútónak kell ez a emocionális mélység és ez a húsba vágó őszinteség. 
A Bak pedig segít tárgyilagosabbnak maradni! Amit most elhatározunk, azt a megújhodás bolygója 100%-ban támogatja, így biztos sikerre tudjuk vinni a nélkülözhetetlen változást. És azért afelett sem tudok elsiklani, hogy a Halak energiát két planéta (a Neptunusz és a Chiron) is éberen tartja. Kettejük finom energiája láthatatlan burokként körülveszi sebeinket és gyógyítani próbálnak minket. 
Látjátok, az Univerzumban mindig minden egyensúlyban van és semmi sem történik véletlen😊


Kép forrása: hu.wikipedia.org/wiki/Világegyetem

Ahová a Bak 17. foka esik a születési képletünkben, azon az életterületen jelentkezik a gyötrelem, a konfliktus:
 
1. ház: megjelenés, személyiség, önérvényesítés mások akaratával szemben.
2. ház: adottságok, anyagi helyzet.
3. ház: információáramlás, kommunikáció, szűk környezet (pl. testvérek, szomszédok).
4. ház: otthon, eredet, származás.
5. ház: kreativitás, gyerekek, szerelmi élet.
6. ház: munka, egészség.
7. ház: párkapcsolat, házasság, nyilvánosság.
8. ház: önismeret, intimitás, elengedés.
9. ház: tanulmányok, külfölddel való kapcsolat, világnézet.
10. ház: karrier, életcél(ok).
11. ház: barátok, támogatók, szellemi közösségek.
12. ház: elvonulás, titkok, önkéntes áldozatok.

Bármely életterületet is érinti, a mi döntésünk, hogy a rideg akaratérvényesítésen vagy a teljes érzelmi átalakításon akarunk-e dolgozni. Aki segítséget szeretne kérni az életterület megállapításában, vagy további kérdése van a Teliholddal kapcsolatban, továbbra is keressen bizalommal.

Egy különösen transzformatív Teliholdat kívánok Nektek!💖

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2 megjegyzés:

  1. Szeretném tudni , hogy nekem hova esik a BAK 17. foka a születésnapi képletemben ? Segítesz , hogy mi várható ? köszönöm . 1950. 01. 20. délután 14 óra 15 perc kb. Pécs

    VálaszTörlés
  2. Kedves Évi! A 7. házadra esett a Telihold, ami a kapcsolatok, házasság és nyilvánosság területét érinti, illetve közvetve a saját önérvényesítésedet is. Ez az egész még csak az "előkészítése" az augusztusi Telihold és holdfogyatkozás témájának, hatásának. Figyelj nagyon és próbáld meg tudatosan kihasználni (kiemelten elengedésre, megújulásra) az energiákat , mert most több nagy változást is hozhatnak az életedbe. Szeretettel: Ági

    VálaszTörlés