2017. május 9., kedd

2017. májsu 10.: Telihold a Skorpióban - A lélek iránymutatása

Ahogyan a május a korábbiakhoz képest egy nyugalmas hónapnak ígérkezik, úgy a szerdai Telihold is kiegyenlített energiákat tarogat számunkra. A Nap és a Hold szemben állása ezúttal a feszültség helyett az egység megélésében fog nekünk segíteni. Az elkövetkezendő napokban egy szikrányi nyitottság is elegendő lesz ahhoz, hogy őszintén kommunikálhassunk saját lelkünkkel és kristálytiszta iránymutatásokat kapjunk.


A májusi Teliholdkor a Nap a Bikából: a praktikus, anyagi világban dolgozó férfi; a Hold pedig a Skorpióban járva: a belső, lelki munkával foglalkozó nő szimbolikáját tárja elénk. És bár ők ketten teljesen ellentétes energiát képviselnek, mégis tökéletesen kiegészítik egymást. A Plútóval, a Skorpió urával, való összekötöttségük szépen mutatja, hogy mind a szellem (Nap), mind a lélek (Hold) egy olyan mély forrásból táplálkozik, mely elpusztíthatatlan.

Mai életünkhöz közelebb hozva ezt az értelmezést: a Telihold a felszínre hozza, hogy a Plútó segít megváltoztatni a látásmódunkat, gyökerestül kitépni azt, ami akadályozza a változást, az egyensúly létrejöttét bennünk.
Amit az érzékszerveinken keresztül (Bika) felveszünk, lelkünkben magunkévá tudjuk alakítani (Skorpió), ráadásul a Jupiter (még retrográd mozgásából) támogatja, sőt, megsokszorozza a plútós energiákat. Az egyén választása, hogy ezt az energiát az életörömök hajszolására, a pénzzel való kérkedésre vagy a hatalommal való visszaélésre használja-e fel. Én hiszem, hogy többen vagyunk, akik ítélőképességünk élesítésére és céltudatosságunk megszilárdítására alkalmazzunk a Telihold kínálta lehetőségeket. Természetesen a jó út nem maradhat égi segítség nélkül: a Mars (a Skorpió másik uralkodó bolygója) bátroságot, tetterőt is szolgáltat mindehhez, hogy nagyot léphessünk az érzékek feletti világ és a kérdéseink spirituális értelmezése felé.

Saját képletetekben keressétek meg a Skorpió 20. fokát. Amelyik házra ez esik, onnan indul ki az átalakulás – első körben valamely dolog vagy érzés elengedésével. Ha a lemondás, elbúcsúzás miatt a Teliholdat túl feszülten éljük meg; valami nem úgy sikerülne, ahogy vártuk, az a lélek figyelmeztetése számunkra: „Nem jó úton haladsz, figyelj belefelé! Megmutatom neked az utat!” 
És igazából nincs is más dolgunk, mint ezt a hívó szót követni.

Szeretettel:
Sebestyén Ági

2017. május 2., kedd

Retrográd Merkúr az életemben II.

Május 3-án, szerdán, véget ér a retrográd Merkúr időszaka. Érdemes most tehát átgondolni, hogy az elmúlt három hétben történt események mire próbáltak ráébreszteni bennünket. 

Ahhoz, hogy megtudjuk, melyik életterületünkön fújt "ébresztőt" a hátráló mozgásban lévő Merkúr, a saját képletünkben* kell megkeresnünk az irányváltások helyét. Az első pont a Bika 5. foka volt, ahol a visszaindulást megkezdte a bolygó; most pedig a Kos 24. fokán fordul ismét "menetirányba", s tesz pontot a zűrzavaros időszak végére.

Előfordulhat, hogy mindkét fordulópont ugyanabban a házban van, ilyenkor általában egyetlen megoldandó feladatot kaptunk. Viszont ha  különböző házakra esnek, akkor összetettebb, több témát is érintő vagy több teljesítendő feladatot is ránk bíztak erre az időszakra.
Ha most úgy érezzük, nem sikerült mindent megoldani, akkor a következő "próbatételt" augusztus közepétől egy másik szemszögből fogják újra elénk tárni.

De ne szaladjunk ennyire előre, egyelőre maradjunk még a mostani hatásoknál👀
Amennyiben a Kos 24. foka a születési horoszkópunkban...

... az 1. házra esik: ez után a tanulságos, önmegismerős 3 hét után ismét arra tudsz koncentrálni, hogy merre tovább. Az önmagadról alkotott kép megváltozásával rájössz, hogy sokkal jobban tudod uralni a körülményeket, mint azt korábban hitted. A dolgaid átszervezésével sokkal jobban ki tudod aknázni lehetőségeidet anyagi értelemben és társas kapcsolataidat illetően is. Némely hatás csak időlegesen lesz jelen, míg mások maradandóak lesznek az életedben.

... a 2. házra esik: az anyagi megpróbáltatásokkal teli 3 hét után hamarosan jön a fellendülés. Ne légy türelmetlen; minden fennakadás indokkal történt, melyek magyarázata hamarosan ki fog derülni számodra. Erőforrásaid átalakítása hosszú távon is jobban fog működni, sőt, talán látásmódodat is megváltoztatta a pénzzel és értékekkel való bánás tekintetében. Minden bizonnyal reálisabban látsz és két lábbal tudsz állni a földön.

... a 3. házra esik: ezután az "őrült" időszak után onnan folytathatsz minden, ahol kb. egy hónapja abbahagytad, csak most már sokkal magabiztosabb és céltudatosabb lettél. Most már bátran haladhatsz előre, mert tudod, hogy jó lesz-e Neked ez a dolog, vagy sem. És azt is tudod, hogy az akadályok csak azért voltak, hogy megtanuld: az értelmes célért mindenképp érdemes megküzdeni.

... a 4. házra esik: az utóbbi időben történt lelassulásnak és "akadályversenynek" hála nem  csupán egyszerűen, hanem egy sokkal fejlettebb, kifinomultabb módon térhet vissza minden a normál kerékvágásba. Az adott témában minden bizonnyal gazdagodott a tudásod, amit már senki sem tud elvenni Tőled. A legtöbb problémáról, mely a retrográd időszakban felmerült, peedig ki fog derülni, hogy csak félreértés vagy apró elsimítani való. 

... az 5. házra esik: a Merkúr retrográd végére teljesen le fog tisztulni, hogy melyik út járható számodra és melyik nem. Álmaid tervekké válnak és hirtelen elkezdenek megvalósulni, míg a tévutak teljesen eltűnnek a képből. A szükséges ötletek később vissza fognak köszönni és addigra már olyan tudás birtokában leszel, ami meg fogja könnyíteni a célod elérését. Tartsd észben az elmúlt időszak tanulságait!

... a 6. házra esik: a napi teendőid megzavarásáért felelős viharfelhők elvonulnak és a káoszt újra renddé, sőt, rendszerré tudod alakítani. Fontos, hogy figyelj a részletekre és a rendszeredben működő mindenegyes személyre. Csak így tudsz egy egészséges szervezetet működtetni: akár napi rutin, akár a saját tested szintjén😉

... a 7. házra esik: az elmúlt hetek kéretlen összezördülései végre elkezdenek csillapodni, s ezzel együtt Benned is megérik a tanulság. A legtöbb nézeteltérés mögött valójában csak az bújt meg, hogy Te egy különböző úton akartál ugyanahhoz a célhoz elérni, mint a másik fél. Kapcsolatainkban, melyeknek küldetése van, különösen fontos az összhang, vagyis a problémák megbeszélése ÉS közösen megoldása; ez az a tanítás, amit az elkövetkezendőkre magaddal tudsz vinni.

... a 8. házra esik: az elmúlt hetekben bizonyára azzal voltál elfoglalva, hogy hogyan tudsz minden hiányt valahogyan pótolni. Néhol talán külső segítséget kellett kérned (pénzt, tudást, energiát, szeretetet), s most rá kell ébredj, hogy ez valójában mind ott volt Benned. Korábban már elraktároztad, de erre talán csak most fogsz (tudni) rádöbbenni. Egy olyan terved, erőforrásod, ami eddig "halottnak" tűnt, most hirtelen újjáéled. Hagyd magad mögött a múltat és indulj meg előre!

... a 9. házra esik: a bolondos április után ismét tisztán láthatod céljaidat és a hozzájuk elvezető utat. Ha rájöttél, hogy rossz irányba indultál, akkor már tudod, miért hasznosak számunkra a Merkúr retrográd időszakok😉 Az esetleges hibákból tanultál és most innen, céltudatosabban, mint valaha viszed sikerre a tervet. Ez az, ami miatt akár a munkahelyeden is fel fognak figyelni Rád!

... a 10. házra esik: az elmúlt hetekben megakadt terveid lassan újra fejlődésnek indulnak, különösen, ha a munkahelyedről illetve pályafutásodról van szó. Mostanra letisztult, hogy mi az, ami tévúton vagy a háttérben tartott, és hogyan tudnád stabilizálni pozíciódat, mások számára is tökéletesen érthető módon. Továbbra is figyelj oda kapcsolataidra és mindig egyértelműen közöld elvárásaidat.

... a 11. házra esik: a retrográd Merkúr időszaka valószínűleg emberi kapcsolataidat bolygatta fel. Ha csalódások értek, ez ne szegje kedvedet, mert így legalább megtudtad, hogy ki az, akire jóban-rosszban számíthatsz a továbbiakban. Fontos, hogy magad köré gyűjtsd az igaz támogatókat, mert terveid kivitelezéséhez sokszor elkél más(ok) véleménye, jó tanácsa is.

... a 12. házra esik: lassanként véget ér a ködös időszak, mely alatt jó eséllyel megtanultad, hogy nem mindig a külső forrásból származó információk a fontosak, hanem a belsők! Ha megtanulsz bízni megérzéseidben, fejleszted intuíciódat, akkor rá fogsz jönni, hogy minden a saját képzeletedtől, teremtőerődtől függ. Most ereszd szabadjára, ami eddig is ott volt Benned és megállíthatatlan leszel💖

Akinek segítségre van szüksége a házak megállapításához, bátran írjon nekem a Facebook oldalon keresztül. Szívesen segítek, mint mindig😉

Remélem, ezzel a cikkel is sikerült az összefüggéseket megtalálnotok és több önbizalmat nyernetek az aktuálisan felmerülő akadályok megugrásához!

Szeretettel:
Sebestyén Ági

*Nagyon fontos, hogy csak azok tudják a házak pontos elhelyezkedését kiszámolni, akik tudják az óra és percre pontos születési idejüket. Ezen adatok nélkül sajnos nem lehet 100%-os biztonsággal megállapítani képletünk ezen ismérveit. A legtöbb kórházban 50 évig megőrzik a születési időpontot, melyet kb. 3.000 Ft-os díj ellenében ki lehet deríteni. Vagy asztrológus tud segíteni a születési idő meghatározásában életünket jelentős eseményeinek dátuma alapján.

2017. május 1., hétfő

Holdszünetek - 2017. május


A Hold mindenkori ciklusai bizonyítottan nagy hatással vannak Földünkre (pl. ár-apály jelenség), lelki szinten pedig érzelmi világunkat és hangulatunkat befolyásolja.
A Hold az, ami egyéni asztrológiai képletünkben saját lelkünket, érzelmeinket és gyermekkori emlékeinket szimbolizálja. A Rák jegy uralkodó bolygója. 
Egy holdciklus idején, mely körülbelül 29 napig tart, a Hold mind a 12 csillagjegyet végigjárja (2-3 naponta átlép egyik jegyből a másikba). A különböző jegyekben létrejövő holdállások kihatással vannak energetikailag arra, hogy mely tevékenységekben lehetünk adott holdhatás idején sikeresebbek, illetve melyekben kevésbé sikeresek. Erről a Facebook-on folyamatos hírek, tippeket és tanácsokat kaphattok ;)

Arról azonban kevesebbet beszélünk, hogy mi történik akkor, mikor a Hold épp két jegy között tartózkodik. Ekkor tulajdonképpen a senki földjén áll, ami kihatással lesz ránk: elkedvetlenedhetünk, nehezünkre eshet bármilyen feladatot elvégezni és sok minden – a megszokottól eltérően - balul sülhet el. Ezeket az időszakokat nevezzük holdszüneteknek. Ezek tarthat mindössze pár percig a jegyek között átlépéskor, de esetenként több napon keresztül is.

Mely tevékenységek ajánlottak holdszünet idején?
  • abszolút kikapcsolódás (zene, film, könyv, sport stb.)
  • meditáció, belső utazás
  • imák, spirituális kezelések
  • alvás
  • álmodozás
  • kapcsolatok lezárása
  • válás, szakítás
  • üzleti kapcsolatok lezárása
  • engedjünk, hogy akár pert indítsanak ellenünk (úgysem lesz sikeres a felperes számára)
A teljes májusi holdnaptárat itt találjátok.

Nézzük most a májusi holdszüneteket: