2016. július 28., csütörtök

Holdszünetek - 2016. augusztus


A Hold mindenkori ciklusai bizonyítottan nagy hatással vannak Földünkre (pl. ár-apály jelenség), lelki szinten pedig érzelmi világunkat és hangulatunkat befolyásolja.
A Hold az, ami egyéni asztrológiai képletünkben saját lelkünket, érzelmeinket és gyermekkori emlékeinket szimbolizálja. A Rák jegy uralkodó bolygója. 
Egy holdciklus idején, mely körülbelül 29 napig tart, a Hold mind a 12 csillagjegyet végigjárja (2-3 naponta átlép egyik jegyből a másikba). A különböző jegyekben létrejövő holdállások kihatással vannak energetikailag arra, hogy mely tevékenységekben lehetünk adott holdhatás idején sikeresebbek, illetve melyekben kevésbé sikeresek. Erről a Facebook-on folyamatos hírek, tippeket és tanácsokat kaphattok ;)

Arról azonban kevesebbet beszélünk, hogy mi történik akkor, mikor a Hold épp két jegy között tartózkodik. Ekkor tulajdonképpen a senki földjén áll, ami kihatással lesz ránk: elkedvetlenedhetünk, nehezünkre eshet bármilyen feladatot elvégezni és sok minden – a megszokottól eltérően - balul sülhet el. Ezeket az időszakokat nevezzük holdszüneteknek. Ezek tarthat mindössze pár percig a jegyek között átlépéskor, de esetenként több napon keresztül is.

Mely tevékenységek ajánlottak holdszünet idején?

  • abszolút kikapcsolódás (zene, film, könyv, sport stb.)
  • meditáció, belső utazás
  • imák, spirituális kezelések
  • alvás
  • álmodozás
  • kapcsolatok lezárása
  • válás, szakítás
  • üzleti kapcsolatok lezárása
  • engedjünk, hogy akár pert indítsanak ellenünk (úgysem lesz sikeres a felperes számára)

Nézzük most az augusztusi holdszüneteket:



A teljes augusztusi holdnaptárat itt találjátok.

2016. július 17., vasárnap

2016. július 20.: Telihold a Bakban - Biztonság vagy változás?

Ezen Telihold idején - a Bakban haladó- igencsak kötelességtudó Hold (lélek) szembe kerül - a Rákban lévő- szentimentális Nappal: így napvilágra emelve a család és karrier kérdéseit életünkben. Ráadásul kettejük feszültsége közé „beszorult” az Uránusz, ami képes az egész Telihold periódust egyetlen szempillantás alatt a feje tetejére állítani.


Az idei évben már több erőteljes teli- és újholddal találkoztunk, és ez alól a mostani sem kivétel. Különlegességét a "legkülöncebb" jegy, a Vízöntő urának, az Uránusznak a közreműködése adja.
A hold- és a napjegyet tekintve, vagyis a Baknál és a Ráknál hasonló vonás: a biztonság keresése. A Baknál az anyagi alapok, a Ráknál pedig az érzelmi védettség egy fontos téma. Ellenpólusként áll a képletben az Uránusz, hogy a biztonytalanságot, robbanásszerű változást hozzon. Ez a változás csak a hirtelensége miatt lehet sokkoló, de ha közelebbről megvizsgáljuk, valójában egy figyelmeztetés, hogy felrázzon minket „álmunkból”.


Az Uránusz beköti ebbe a Nap-Hold-Uránusz háromszögbe a Skorpióban járó Marsot is. És valójában a Mars kínálja a feloldást a képletben, hiszen épp irányt váltott (újra előrefelé halad), így a már régóta mozdulatlan dolgaink beindulását támogatva, ami most egyfajta motivációs erőt ad mindannyiunknak.
Energetikailag csupa kardinális jegyről beszélünk (Bak, Rák, Kos). Ők mind energiát és aktivtást képviselnek, az új kezdetekhez adnak határozottságot, célirányosságot. Tehát az Uránusz mutatta változás irányába érdemes elindulnunk a Telihold által százszorosára erősített karakánsággal.  
Természetesen a kardinális és egyáltalán bármilyen levegő elem (Mérleg, Ikrek, Vízöntő) hiánya nagyon érezhető lesz, mert a könnyedség, hogy egy kicsit félvállról vegyük a dolgokat valahogy most nem fog eszünkbe jutni...
Az Uránusz energiáját kihasználva kövessétek megérzéseiteket!
Akinek konkrétabb útmutatás szükséges, végezzen vezetett meditációt egyénileg vagy csoportban, illetve saját képletében vizsgálja meg a Bak, Rák és Kos jegyek elhelyezkedését, hogy melyik életterületére vonatkozik a Telihold felhívása.

Legyen kiegyensúlyozott, ámde forradalmasító Teliholdatok! ;)

Sebestyén Ági

2016. július 1., péntek

2016. július 4.: Újhold a Rákban - Kapcsolódás, biztonságkeresés, kreativitás

Ha lehetne címeket osztogatni, akkor a hétfői Újholdat kinevezném az év Újholdjának. Ugyanis a Hold a Rák jegyben érzi legjobban magát, hatása innen tud a legkisebb ellenállás nélkül megnyilvánulni. A Rák jegy az első Víz jegy, így elsőként hozza az érzelmeket, a ragaszkodást, a gyengédséget a zodiákusba, s az Újhold mindezeket felerősíti sokszorzó energiájával a mi lelkünkben is.

Kép forrása: by juliedillon

A mostani Újhold tehát teljes mértékben kizárja az elmét és az érzelmeink megélésére, megérzéseink követésére szólít fel. „Felébreszti” a bennünk élő belső gyermeket, hogy az érzelmi kötődés, biztonság és táplálás fizikai és lelki szinten is középpontba kerüljenek. Mint mikor az édesanya leül gyönyörködni gyermekében, aki valójában női kreativtásának gyümölcse, akit saját testéből táplál és örök életükre lelki lenyomatot hagynak egymásban. Lelkünk ezzel az Újholddal újjászületik és mint a védtelen csecsemő, kéri tőlünk ezt a gondoskodást. Ne tagadjuk hát meg tőle!
Ezért a nősiég, anyaság kiemelt szerepet kap a következő napokban. Töltsünk egy kis időt női családtagjainkkal, felmenőinkkel -akár csak egy meditáció erejéig-, terapeutánkkal, bárkivel, aki ezt dédelgető gondoskodást meg tudja adni nekünk. (Ehhez segítségképp ajánlom Nektek az érzelmi meditációt, az Újhold meditációt, vagy a hétfői 19:30-kor kezdődő online meditációt.)
A Rák ragaszkodása révén a múltat is köti életünkbe. Viszont az Újhold és a Plútó együttes hatása révén most pozitív értelemben el tudjuk engedni a lelkileg visszahúzó, függőséget okozó kötéseket, s akár feloldani karmikus kötéseinket, ha hatékonyan dolgozunk magunkon. 
Ezáltal megszabadulhatunk mélyen gyökerező félelmeinktől, melyek gátat állítottak kibontakozásunk útjába. Most nem az optimizmus lehet az elsődleges eszközünk a fejlődéshez, hanem a kitartás és a gyakorlatiasság.
A hétfői Újhold idején a találékony Merkúr és a tetterős Mars is már újra előrefelé haladnak, tehát őket követve nekünk is mindenképp előre kell tekintenünk és mozdulnunk. Ezt támogatja az átalakulások mestere, a Plútó is, különösen ha régi kapcsolati mintákat szeretnénk a hátunk mögött hagyni.

Lelki munkára, gondoskodásra fel! ;)
Sebestyén Ági