2016. január 30., szombat

2016. februári előrejelzés: A fordulatok és az áttörés hónapja

A február egy igen fordulatos hónapnak ígérkezik, mivel a Vízöntő jegy és bolygója, a forradalmi Uránusz veszik át az irányítást. Az eddigi hatalmi rendszerek megdöntése és személyes szinteken saját határaink átlépése, új utak keresése lesz a feladat.


Február 6-án a Vénusz, a művészetek, az érzékiség és a kapcsolatok királynője találkozik a szenvedélyes és uralkodó természetű Plútóval. Kettejük „násza” arra késztethet minket, hogy sokkal intenzívebben szerelmi életünket: akár pozitív, akár negatív irányban. Ha számunkra jó kapcsolatban vagyunk, akkor a felek közötti kötődés megerősödhet, elmélyedhet; ha a kapcsolatunk célja a legfőképpen a tanulás, akkor most feladatunk, hogy felvállaljuk a kockázatot és áttörjünk azon a fékezőerőn, mely eddig blokkolta kapcsolatbéli szabadságunkat; ha pedig szinglik vagyunk, akkor vonzódást érezhetünk különc vagy saját kultúránktól eltérő partner iránt. Fontos a nyitottság, mellyel minden nehezebb helyzeten át lehet lendülni, még akkor is, ha váratlanul érnek minket a történések.

Február 8-án Újhold lesz a nagy reformátor, a Vízöntő jegyében. Ez az a karakter, amire most nagy szükségünk lesz, mivel két krízis egyidejűleg fog megjelenni ezekben a napokban. A harmónia, nyugalom megtartására való törekvés épp ugyanolyan erős lesz, mint az ingerelhetőség és a nyugtalanság bennünk. E kettő csatáját csakis gondolati szinten tudjuk majd megvívni, miközben szociális és pénzügyi helyzetünkben is nehézségek állhatnak be. Ha alaposabb magyarázatra és megoldási lehetőségekre is kíváncsiak vagytok, akkor olvassátok majd el az Újhold cikket.

Február 13-án a Merkúr átlép a Vízöntőbe. Gondolataink és a kommunikáció minden formája szárnyakat kap, vagyis gyorsabb és szabadabb áramlásuk lesz jellemző. Habár ez időszakban hatványozott kreativitásunk egyedi szinten is megjelenik, legjobban egy a saját gondolkodásmódunkkal azonos (szellemi) közösségben tudjuk azt a legjobban kamatoztatni.

Február 17-én a Vénusz is követi a Merkúrt a Vízöntőbe. A Bak kiszámíthatósága és biztonsága után most egy szabadabb, humánusabb időszakba kerülünk, melyben minden külvilági kapcsolat a szellemi fejlődésünket, terjeszkedésünket szolgálja.

Február 19-én a Nap átlép a Halakba, azaz megkezdődik a zodiákus utolsó jegyének időszaka és a tél lezárása. Ebben az végtelenül érzelmes -és egyben spirituális- időszakban a visszatérés önmagunkhoz és a feloldódás iránti vágy dominálnak majd. Támogatást és segítő kezet kell nyújtanunk és cserébe ugyanezt várhatjuk a hozzánk közelállóktól. Ha a Halak idején sikerül feloldódnunk, akkor szabad teret engedünk az energikus Kos számára (mely a zodiákus első jegye – a tavasz megtestesítője). 

Február 22-én lesz Telihold a racionális Szűz jegyben, és egyben az év első tízmilliószoros teremtő napja is lesz ;) Az alap feszültséget természetesen a Szűz (Hold) és az érzelmes Halak jegy (Nap) szembenállása megadja, de ennél is komolyabban megjelenik energetikai szinten az Uránusz és a Plútó közötti ellentét. Habár mindkét bolygó egy óriásugrásra késztetne bennünket, valószínűleg mégis megmerevedve szemléljük a körülöttünk zajló eseményeket. A még megoldatlan problémák megszüntetésére kellene erőteljesen koncentrálnunk, hogy érzelmileg a lehető legkisebb terhekkel folytathassuk az utunkat előre a következő teremtő időszakig (Újholdig).

Február 28-án Nap-Neptunusz együttállás következik be, mely fokozza érzékenyésgünket és empátiánkat legfőképp a környezet és emebrtársaink iránt. A kedvesség azonban gyengeségként hathat a „világi cápák”, mint például ügynökök, függőséget okozó cikkeket áruló kereskedők számára. Spirituális érdeklődésünk felélénkülhet, azonban vigyáznunk kell a hamis prófétákkal...

Nyitottsággal teli februárt kívánok Nektek!
Sebestyén Ági

2016. január 27., szerda

Házasság tipológia - Mennyire befolyásolja a házasságunkat az esküvő időpontja?


Ahogy minden ember csillagjegye már születésekor előre sejtet bizonyos tulajdonságokat, ugyanígy van ez a házassággal is. Az, hogy melyik hónap melyik napján kötöttél házasságot befolyásolja, hogy mi lesz az új közös életetek központi feladata, milyen alaphangulatú (pörgős, laza, érzelmes vagy stabil- esetleg egyszerre mind) lesz a házasságotok.
Házasságunk csillagjegyének a pozitív és negatív tuljdonságai is jellemzőek lesznek házastársi kapcsolatunkra. Akik az adott jegy első vagy utolsó napján esküdtek, azoknál a pároknál az előző vagy következő jegy tulajdonságai is jellemzőek lehetnek.
Ha még az esküvő előtt állunk, érdemes fontolóra venni, mely tulajdonságokat szeretnénk leginkább magunkénak tudni :) Ha pedig úgy érezzük, házasságunkban elharapóztak a negatívumok, akkor az adott jegy előnytelen tulajdonságai ellen kell dolgoznunk, hogy megjavíthassuk a kapcsolatot. Ehhez következzenek most a jellemzések és a tippek!

Kos házasságok ( márc.21-ápr.19.)

A Kos házasságban garantáltan senki sem fog unatkozni, ugyanis ezt a házasságot leginkább a vállalkozó szellem jellemzi. A „gyerünk, csináljuk” mentalitás által a kapcsolat mindig friss és izgalmas marad. A spontaneitás is fontos szerepet játszik: last minute utak, spontán randik, pörgős -leginkább sportos- programok, váratlan ajándékok abszolút jellemzőek lehetnek. A felek a házasságon belül megőrzik saját egyéniségüket. Energikusságuk azonban gyakori vitákban is megnyilvánulhat, akár egymással, akár közös „ellenségeikkel”. Sőt, versenyhelyzet is kialakulhat férj és feleség között. Azonban érdemes figyelni, hogy ne egymás ellen dolgozzanak, hanem egymásért és a közös építésre használják a kapott kifogyhatatlan hajtóerőt.


Bika házasságok (ápr.20-máj.20.)

A Bika jegyében esküdött házaspárról sugárzik az életöröm. Finom ebédek és vacsorák, masszázsok, spa élmények jellemzőek, amikor a családi kassza éppen megengedi. Az esküvő előtti kapcsolatuk következő, - talán lassú, de- logikus lépése a házasság, mely igen stabilnak és tartósnak ígérkezik. Legnagyobb problémájuk általában a pénzkeresés és pénzköltés ördögi köre. Sajnos hajlamosak túl erősen ragaszkodni a megszokásokhoz és nem nyitni az új dolgok felé. Ha probléma merül fel, az új utak keresése, egy kis frissesség a hálószobában és azon kívül is, illetve egy kevés adományozás vagy karitatív munka is segíteni fog.


Ikrek házasságok (máj.21-jún.20.)

Az Ikrekben kötött házasságok központi témája a kommunikáció. Az ingyen beszélgetéses telefonelőfizetés mellett bizonyára sokat beszélgetnek a házastársak chat-en, e-mailben, sms-ben. Mindig van miről tájékoztatni a másikat, véleményt kérni, összevitatkozni. Állandó a sütgés-forgás, nagyon kedvelik a változatosságot: utazásokat, tanulási lehetőségeket. A párnak érdemes együtt eljárnia izgalmas kurzusokra: mint például búvárkodás, ejtőernyőzés, tánctanfolyam, egy különleges főzőtanfolyam, honlapszerkesztés, vagy mondjuk a blogírás mesterfokozata :) Viszont a temérdek tennivaló közepette elsősorban a kapcsolatukra kellene koncetrálniuk és a közös dolgokat kell előtérbe helyezni.


Rák házasságok (jún.21-júl.22.)

A Rák jegyében kötött házasságok középpontjában a közös otthon megteremtése, szépítgetése és a gyerekek állnak. Sokat fektetnek az ingatlan vásárlásába, a gyerekszobák berendezésébe, renoválásokba stb. Talán a konyha az egyik legfontosabb helyiség, mivel a pár egyik kedvenc közös időtöltése a főzés lehet. Nagyon szeretik egymást kényeszetni, becézgetni. A csodálatos kapcsolatban fennáll a veszély, hogy a házastársak túlzottan sok időt töltenek a csinos kis otthonukban, és csak egymásnak kezdenek élni. Mindenképp javasolt néha másra bízni a gyerekeket és eljárniuk otthonról. Akár heti vagy havi rendszerességgel érdemes ellátogatniuk egy klubba, esetleg egy kis testmozgással is egybekötni a kimozdulásokat – csakis a finom falatok ellensúlyozása végett :)


Oroszlán házasságok (júl.23-aug.22.)

Az Oroszlán házasság a férj és feleség szerep tökéletesítéséről szól. Szenvedélyekkel teli házasság, ahol mindig a főszerepért zajlik a harc. Mindkét félnek stabil elképzelése és véleménye van a dolgokról, melyet egyáltalán nem félnek őszintén megosztani a másikkal. Fontos, hogy a pár egyik tagja se akarja a király/ királynő szerepét betölteni, mert a másikon úgysem fog tudni uralkodni. Érdemes – stílusuknak megfelelően- színházba, operába, koncertekre járniuk, egymást minél többször kisebb-nagyobb ajándékokkal meglepni (nem csak szülinap, névnap és Karácsony alkalmából....). Egy-egy vita után egy romantikus vacsora és egy kis kedveskedés, hízelgés garantáltan minden sérelmet elfeledtet ;)


Szűz házasságok (aug.23-szept.22.)

A Szűz házasságokat a tudatosság, a felelősség, a jól szervezettség és a pontos napi rutin jellemzi. Úgy működik az egész, mint egy jól olajozott gépezet: mindenki tudja a feladatát, szorgalmasan dolgoznak mindketten (a háztartásban és azon kívül is). Mivel az apróságokra is odafigyelnek, makulátlan a tisztaság kívül-belül. Sokat beszélgetnek egészségügyi (sport, étkezés, szokások stb.) kérdésekről; a lelki egészség táplálása érdekében pedig nagyon szépen tudják napról napra bíztatni egymást. Ügyelniük mindössze arra kell, hogy ne vesszenek el a problémák részleteiben, hanem teljességében tekintsenek a megoldásra. És viták esetén ne legyenek túlzottan kritikusak a másikkal!!


Mérleg házassságok (szept.23-okt.22.)

A Mérleg házasságok az igazi tündérmesébe illő kapcsolatok. Mindig mindenben az egyensúlyra törekszenek, mindkét félnek egyformán fontos a harmonikus kapcsolat. Békés, csendes hétköznapokat élnek, kompromisszumokra törekszenek, épp ezért a döntési helyzetek megviselhetik a párt. Mindketten erősen befolyásolják egymás öltözködési és viselkedési stílusát, ízlését, művészeti beállítottságát. Vigyázni kell, hogy az egyéniségét egyik fél se veszítse el. Ne mindig csak közös vagy társas, hanem olykor egyéni programokat is csináljanak.


Skorpió házasságok (okt.23-nov.21.)

A Skorpió házasságokat titokzatosság, szenvedély és belsőségesség jellemzi leginkább. A kezdeti romantikát képes a pár hosszú évekig fenntartani, mivel hajlandóak az újításokat rugalmasan befogadni. Közösen remek érzékük van az üzlethez és a befektetésekhez, azonban óvakodni kell attól, hogy a hatalmi és irányítási kérdések eluralkodjanak a kapcsolatban. A féltékenység bizonyára állandóan jelen van, ami egész addig nem is probléma, amíg normál keretek között tartják. Ha az egyik fél úgy érzi, hogy megbántotta a másik, mindenképp próbáljon meg nyíltan beszélni az érzéseiről, mert az elfojtások nem vezetnek jóra.


Nyilas házasságok (nov.22-dec.21.)

A Nyilas házasságot ugyanúgy, mint a Kost és az Ikreket, vállakozó szellem és végtelen mozgékonyság jellemzi. Azonban a Nyilasnál az utazások sokkal jelentősebben -kontinenseket átszelően- jelennek meg. A pár szeret eljárni otthonról egy sima hétköznapi estén is, de ahogy idejük és családi kasszájuk engedi, biztosan egy újabb utazáson gondolkoznak. Bizonyára szeretnek új helyeket, kultúrákat, idegen nyelveket tanulmányozni, felfedezni. Gyakran a tanulás lendületében új képesítést is szerezhetnek a felek. Az egyik házastárs hitvilága vagy életfilozófiája erősen meghatározhatja kapcsolatukat vagy akár életüket. Leggyengébb pontjuk, hogy túl sok kockázatot vállalhatnak egyszerre, legfőképpen anyagi értelemben. Néha a kevesebb, több!


Bak házasságok (dec.22.-jan.19.)

A Bak házasságok meghatározói a hagyományok, a társadalmi tradíciók, pozíciók és a tulajdon. Nagyon stabil alapokon állnak: ha a szerelem lángja kihuny, a szeretet és a tisztelet akkor is kölcsönösen megmarad a házastársak között. Ezért aztán gyakran kérnek a Bak idején esküdött pároktól jó tanácsot a többiek :) A stabilitás abban is megnyilvánulhat, hogy szeretik megőrizni és az utódoknak átadni a családi hagyományaikat. Ugyanakkor a karrier kérdések is gyakran előtérbe kerülnek: az egyik képes lemondani, hogy a másikat viszont támogathassa ezzel a szakmai előrelépésben. Fontos, hogy azt is képesek legyenek elfogadni, ami a hagyományokon kívül esik. Inkább a jelenben kell élniük, mint a múltban vagy a jövőben.


Vízöntő házasságok (jan.20-febr.18.)

A Vízöntő házasságokról legkevésbé sem mondható el, hogy szokványosak. Nagyon modern felfogású kapcsolatok ezek, melyben a házastársak egymás legjobb barátai is egyben. A Vízöntő házasságban nagyon szociális beállítottságúak a felek, szívesen szerveznek összejöveteleket, vagy vesznek részt különböző rendezvényeken. Igyekeznek sok barátot gyűjteni, akik által aztán megint újabb ismeretségekre tehetnek szert. Arra kell vigyázni, hogy ne vigyék túlzásba a társasági időtöltést, hanem csak kettesben is töltsenek el elég időt.


Halak házasságok (febr.19-márc.20.)

A Halak házasságok olyanok, mintha egy másik világban köttettek volna. Általában a felek minden körülmények között kitartanak egymás mellett. Rendkívül romantikus, fantáziadús és kreatív légkör uralkodik házasságukban, szinte szavak nélkül is képesek kommunikálni egymással. Talán vízparton laknak, vagy álmodoznak róla, hogy odaköltöznek, akár csak rövidebb hétvégi nyaralások idejére! A külvilág számára általában érthetetlen a két fél összeköttetése (valószínűleg nagyon eltérő személyiségeik miatt), viszont ők ketten nagyon is jól érzik a láthatatlan köteléket. Eskü megújítások vagy a külvilágtól való elvonulásaik teszik igazán elmélyültté házasságukat. Arra kell vigyázniuk, hogy a realitást semmiképp se veszítsék el. Illetve el kell fogadnia mindkét félnek, hogy a másik néha egy kis egyedüllétre vágyik.

Sok boldogságot minden Párnak!
Sebestyén Ági

2016. január 21., csütörtök

2016. január 24.: Telihold az Oroszlánban - Mosolyogj, szeress, szabadítsd fel magad!

Az elmúlt hetek valószínűleg sokaknak tartogattak nehézségeket vagy nem várt meglepetéseket. A jó hír, hogy a januári Telihold fordulópont lesz és végre fellélegezhetünk kicsit ezen nyomasztó hatások alól. Az Oroszlán jegyében vasárnap létrejövő Telihold megköveteli mindannyiunktól, hogy figyelmünk elsősorban önmagunkra és az élet napos oldalára irányuljon.

Kép forrása: venuslotus.com

Az Újhold a hónap elején felhívta figyelmünket, hogy változtatásra van szükségünk. Eddig a hátráló mozgású bolygók (Merkúr és Jupiter) visszatekintést és revíziót követeltek tőlünk, ami a legtöbb esetben kihívást jelentő vagy akár kimerítő feladat is lehetett. Ugyanakkor ez a két égi test segít nekünk elgondolkozni, megfelelően informálódni és „nagyot álmodni”, ami a változáshoz elengedhetetlen. A retrográd Merkúr a céltudatos Bak energiákkal segített nekünk, hogy alaposan, gyakorlati szempontból megvizsgálhassuk terveinket és anyagi helyzetünket. Azonban a január 25.-ei előrefelé indulásával elérkezik az aktív cselekvés időszaka, mikor elképzeléseinket meg is valósíthatjuk. Például ha megállapítottuk, hogy anyagi helyzetünkön egy új munka révén tudnánk változtatni, akkor itt az idő a keresés megkezdésére és a pályázatok beadására. De ezek a konkrét lépések természetesen attól függenek, hogy mely életterületünkre esik a Bak jegy, melyben a Merkúr irányt váltott. Ha például a 11. házunkra esik, akkor a minket körülvevő embereket, kapcsolatainkat fogjuk megvizsgálni és megreformálni; ha a 2. házunkra, akkor pedig leginkább anyagi helyzetünkre fogunk koncentrálni és így tovább. Mivel maga a Jupiter is hátráló mozgásban van (és így is marad egészen májusig), kétségtelenül befelé kell fordulnunk és a belső terjeszkedésre kell koncentrálnunk, méghozzá felismeréseink és tanulás által. Illetve egészségügyi állapotunk is erősen javulhat, ha gondolatainkkal tudatosan erre koncentrálunk és például gyógynövényes kezeléseket alkalmazunk.


Az Oroszlán holdjegy maga pedig abban lesz segítségünkre, hogy elővegyük egészséges önzésünket és igenis magunkra szánjuk végre az időt. Amerre lelkünk vágyódik, arra kell most mennünk! Áramoltassuk a szívünkből érkező melegséget, és aranyozzuk be a körülöttünk lévők napjait is azzal, hogy mindannyiuknak ajándékozunk egy mosolyt, egy-két jó szót. Most ezzel gyarapíthatjuk a közösséget, amire napjainkban -úgy vélem- nagyon nagy szükség van. Kiegyensúlyozott, pozitív gondolkodással pedig egy teljesen új irányt vehetünk és vehetnek az egész világot szomorító események. Olyan új reményt találhatunk, amit most egyéni szintekről kell továbbadni, hogy a közösség ereje által jelenjen meg az Univerzumban egy örömteli jövőkép - mindannyiunk számára. Csak rajtunk, a mai napi gondolatainkon múlik, mit hoz a holnap ;)

Tehát összességében ez az Oroszlán Telihold arra fog ösztönözni, hogy saját magunkra koncentrálva elengedhessük, letegyük azokat a plusz súlyokat, melyek eddig nyomták a vállunkat és nagyobb energiával, felfrissülve vethessük be magunkat és pozitív gondolatainkat a kívánt változások érdekében. 

Csodás, pozitív változásokat hozó Teliholdat kívánok!
Sebestyén Ági

2016. január 18., hétfő

Asztrológiai pszichológia tanácsadás: egyéni konzultáció

„Az emberrel csak az történhet meg, ami tudatosan vagy tudattalanul benne van.” 
(Huber)


Milyen a személyes asztrológiai pszichológiai elemzés?

Egyéni konzultáció keretében a születési horoszkóp elemzésére kerül sor a Huber-módszer segítségével. Ajánlom mindazoknak, akiknek önbizalom növelésre, megerősítésekre, önismeretre, sorsuk aktív irányítására van szükségük.

Az Életóra technika egy személyiségfejlesztési technika is egyben, mivel személyes horoszkópunk esélyeket és lehetőséget kínál, amikkel szorgalmas munka során tanulunk meg bánni. A tanácsadás során kiderül, melyik azaz út, amelyiken ezeket a képességeket legjobban kihozhatjuk magunkból és melyek személyiségünk azon pontjai, melyeket erősíteni- ellensúlyozni kellene.

Személyiségünk fejlődése szempontjából ezek nagyon fontos pontok. Természetesen a születési horoszkópból kiindulva átfogó rálátást tudok adni az aktuális személyes kérdésekre is (pl. mi várható az elkövetkezendő 12 hónapban, döntési nehézségek, egészségügyi és lelki problémák esetében). Párbeszéd formájában feltárjuk az adott probléma okát és a képlet energetikája alapján kivitelezhető megoldásokat is megkeressünk. Tehát nem jóslatról beszélünk, hanem az Életóra technikával megvizsgáljuk, minek érkezett el  az itt és mostban az ideje. Megpróbáljuk feloldani a múltbeli negatív mintákat, hogy a jövőben a tudatosság által befolyásolhassuk a történéseket körülöttünk. A jövőbeli történéseket az egyén tudatos történés- vagy lehetőség megéléseinek foka (fizikai szint, érzelmi szint vagy szellemi szint) határozza meg. 

A jó konzultáció előfeltétele a pontos születési idő megadása, melynek alapján a horoszkóp készül. Mivel az okmányokban szereplő adatok vagy családi visszaemlékezések nem mindig pontosak, a tanácskérő előzetes közreműködése szükséges. A legfőbb 6-12 életeseményt dátummal (év+hónap) össze kell gyűjteni, mert ezek segítségével lehetséges a születés időpontját, percét pontosítani.

Az egyéni tanácsadás ára:

Személyesen vagy Skype-on körülbelül 60-90 perces beszélgetés, tanácsadás, melynek ára: 14.500 Ft vagy 45 EUR.
Érdemes a beszélgetésen jegyzetelni vagy hangfelvételt készíteni. Írásos anyag nem készül a beszélgetésről, 25 EUR-s díj ellenében (4 hetes határidőre) e-mailes kiküldéssel igényelhető.

További tanácsadási lehetőségek
További előadások, tanfolyamok

Érdeklődni és előzetesen bejelentkezni: pozitivkisugarzas@gmail.com vagy a bal oldali Kapcsolat mező segítségével.

Várok Mindenkit szeretettel:
Sebestyén Ági

2016. január 14., csütörtök

Amit a meditációról tudni kell - kezdőknek és haladóknak



A meditáció során mindig egyetlen konkrét dologra próbálunk koncentrálni: egy hangra, egy képre, a lélegzetvételünkre stb. Bármelyikről legyen is szó, az a lényeg, hogy a koncentrált figyelem által jelen legyünk az itt & mostban anélkül, hogy ítélkeznénk.
Amikor nem meditálunk, csak egyszerűen végzünk egy feladatot, akkor sűrűn előfordul, hogy mondjuk egy autó dudálása teljesen eltereli a figyelmünket, és gondolatban elkalandozunk: "Milyen bosszantó ez a zaj! Az emberek manapság olyan stresszesek... Vajon én is ennyire lobbanékony vagyok mostanában?", "Nekem is el kéne már vinni az autót lemosatni, de mikor érnék rá erre ezen a héten?" és így tovább. A meditáció lényege, ha a példában említett dudálást halljuk, minden egyéb megjegyzés nélkül megállapítsuk, hogy egy autó hangos jelzést adott ki, és tudatosan nem futtatjuk tovább gondolatainkat. Kezdetben talán egyszerűbb úgy meditálni, hogy egy helyben maradunk, becsukjuk a szemünket, csendet teremtünk magunk körül, de valójában a meditáció végezhető fekve, ülve, sétálva, sport közben, vagy akár a legnagyobb tömegben utazva is. Az a fontos, hogy egy olyan szellemi állapotot hozzunk létre, melyben a külvilág tudomásul vétele ellenére egyetlen más dologra sem irányítjuk figyelmünket.
Tehát a meditáció teljes koncentráció, elmerülés egy tevékenységben vagy épp a tétlenségben. Mivel az emberi agy folyamatos szolgálatban van, a fejünk állandóan tele van gondolatokkal, a meditáció segít nyugalmi állapotba kerülnünk, csillapítani a külvilág által ránk rótt nyomást. A rendszeres meditáció gyakorlás megtanít minket arra, hogyan kezeljük negatív gondolatainkat és érzéseinket megfelelő módon saját mindennapjainkban. Ezáltal pedig jobban megismerjük saját magunkat, könnyebben megtaláljuk helyünket a világban, vagyis általános közérzetünket javítja.

Meditációs formák

Ahogyan a zenében is több műfajt ismerünk, úgy a meditációban is léteznek különböző típusok, melyek mind másképp fejtik ki jótékony hatásukat.


1. Éber/ fókuszált figyelem-meditáció
A figyelem-meditáció esetében általában egyetlen dologra koncentrál a meditáló: a lélegzetvételekre, a külső zajokra, egy gondolatra vagy egy érzésre, vagyis ébreség által próbálja a stresszt csökkenteni. Amerikai kutatások igazolták, hogy ez a meditációs forma a krónikus fájdalmaktól kezdve egészen a pszichológiai zavarok kezelésében is hatékony segítséget nyújt. Ha felkeltette érdeklődésedet, próbáld ki ezt az érzelmi meditációt, mikor nagyon feszültnek, letörtnek vagy bánatosnak érzed magad,

2. Vizualizáció
Ebben a meditációs formában a meditáló képzelőerejét felhasználva képeket vetít "belső szeme" elé. Eddig a vizualizációs gyakorlatok bizonyultak a leghatékonyabbnak a mindennapi stressz kezelésében, ráadásul ezt a fajtát a legkönnyebb önállóan is gyakorolni. Korábban kipróbálhattátok már ezt a típust a blogon egy Telihold meditációs gyakorlat keretében.

3. Csakra meditáció
A meditáció ezen típusa -melyeket hindu és buddhista tanokból is ismerhetünk- testünk 7 energiaközpontján keresztül fejti ki hatását. Célja, hogy a csakrák közötti energiaáramlást szabályozza és az esetleges fennakadásokat feloldja. Az egyik leggyakoribb probléma az önkifejezéssel, verbális kommunikációval kapcsolatban szokott jelentkezni, ehhez készítettem el a torokcsakra meditációt.

4. Aktív meditáció
Az aktív meditációk lehetőséget kínálnak arra, hogy mindennapi tevékenységeinket éberséggel töltsük meg. Legismertebb formája talán a jóga, mely nem csupán egy testmozgás forma, hanem a lassú, koncentrált fizikai munka által egyben lelki nyugalmunkról is gondoskodik. Azonban a jógán kívül is számos típusa létezik az aktív meditációnak, például tánc, séta, forgás,  sőt bármilyen tevékenység, mondjuk mosogatás vagy akár rágás közben is el lehet végezni.

5. Mantra meditáció
Ebben a meditációs formában a meditáló - általában nem hangosan, hanem magában - ugyanazt a hangot, szót vagy mondatot ismételgeti. Némelyik muzikális hangokból álló hangsort akár énekelve is alkalmazzák meditációként - a gregorián énekekhez hasonlóan.

6. Szeretet-hála meditáció
A szeretet-hála meditáció lényege, hogy először önmagunknak, majd szeretteinknek küldünk szeretetet és hálát. Ezt követi, hogy a számunkra kevésbé szimpatikus embereknek s végül az egész világnak küldjük ugyanezt. Ez elsőre talán furcsa és nehéz feladat, de idővel belső hangunk sem fog tiltkozni ellene, mert negatív gondolatainkat, érzéseinket ez a gyakorlat fokozatosan pozitívvá, szeretettelivé varázsolja, ami pedig sokkal boldogabb emberré fog tenni bennünket, mint hinnénk.

A következő hetekben mindegyik meditációs formára hozok Nektek gyakorlatot/ gyakorlatokat, hogy kipróbálhassátok magatokat és megtaláljátok a személyiségeteknek megfelelő típust. A folyamatosan bővülő gyakorlatokért látogassatok el a Pozitív kisugárzás YouTube csatornájára.

Élvezzétek a meditácókat!😊
Sebestyén Ági

2016. január 11., hétfő

Holdnaptár - hogyan használjuk, mire jó a holdnaptár?


Mi a holdnaptár?

A holdnaptár megmutatja nekünk minden egyes napon, hogy a holdfázisnak megfelelő energiát mibe tudjuk a legsikeresebben befektetni. Ez az energia minden csillagjegyre ugyanúgy érvényes, és ahogyan az ár-apály jelenség kialakulásában szerepe van, érzelmi-fizikai közérzetünkre egyaránt kihat.
A Hold a születési horoszkópban az egyén lelki világát tükrözi; érzelmi világunkért és hangulatunkért is felelős. Az épp aktuális holdállás azonban azt mutatja meg, hogy milyen hangulat uralkodik általánosan, mely életszakaszunknak megfelelően bizonyos mértékben mindenkire hatással van. Ugyanis a Hold nem csak alakját váltogatja, mely a növő, fogyó, fél-, teli- és újhold formában nyilvánul meg, hanem a 28 napos holdciklus alatt az összes (12) állatövi jegyen is végighalad, melyek egyesével más-más érzésvilágnak, tevékenységeknek kedveznek.

Mire használható a holdnaptár?

A holdnaptár lehetőségeket kínál, melyekkel tetszés szerint élhetünk. Leggyakrabban háztartási munkákhoz, növények ideális gondozásához, vagy egészségügyi vonatkozásban kaphatunk jó tanácsokat. Viszont ha komolyabb lépéseket, mint például költözést, esküvőt, állásváltoztatást tervezünk, bizonyos holdfázisok jobban kedveznek terveink megvalósításának, mint mások. Ilyenkor érdemes nem csak az aktuális holdfázist megnézni, hanem személyes horoszkópunkra is pillantást vetni. Aki huzamosabb ideig a holdfázisok szerint él, rájön, hogy a természetközeli gondolkodás sokkal közelebb visz minket igazi önvalónkhoz, mint az ettől teljes mértékben elrugaszkodott életmód.

Havi bontásban megtalálhatjátok a blogon a holdnaptárat ingyenesen letölthető formában, a Teliholdak & Újholdak időpontjait, illetve a holdszüneteket is. Az aktuális holdálláshoz kapcsolódó ajánlott és kerülendő tevékenységekről pedig a facebook oldalon olvashattok.

Használjátok egészséggel ezen információkat!
Sebestyén Ági

2016. január 8., péntek

2016. január 10.: Újhold a Bakban - Céltudat és feladatok

A Bak Újhold, az év első Újholdja, komolyságot és konkrét feladatokat hoz mindannyiunk számára. Mivel maga az Újhold egy holdciklus kezdete is egyben, remek alkalmat biztosít, hogy új dolgokba fogjunk. A Bak jegy pedig elszántságot, céltudatot hoz a lelkünkbe, melyet most hosszabb vagy rövidebb távú céljaink meghatározásában tudunk a leginkább kamatoztatni.

Kép forrása: examiner.com

A Bak határozottsága talán átsegít minket ezen a viszonylag nehezebb januári időszakon, ugyanis a mostani égi konstellációk feszültnek és kaotikusnak mondhatóak. A Bak elvárja a fegyelmet és a céltudatot, így pénzügyeink átszámolgatására, megtakarításaink és szakmai előmenetelünk eltervezésére, a körülöttünk lévő megbízható emberek számításba vételére rendkívül alkalmas ez az 5 napos (01.08-01.12.) időszak.

A terveinket viszont elhomályosíthatja, hogy a Merkúr hátráló mozgásban van, ami miatt információhiányban érezhetjük magunkat, talán a kommunikáció sem megy olyan egyszerűen, vagy épp mozgással, utazással kapcsolatos korlátozásokat élehetünk meg (balesetek, késések stb.). A ragyogó Nap és a szenvedélyes Plútó „összetalálkozása” kimondottan akarnokká tehet minket, legszívesebben magunkhoz ragadnánk az irányítást minden téren és ebben most nem ismerünk viccet... Viszont mindeközben az Uránusz a nyitottságot, a szabadságot, lelkünk „forradalmát” várná el tőlünk, így valójában két tűz között őrlödünk, bizonytalanságban és talán idegi fáradtságban is. A Plútó és Uránusz generálta feszültség megnyitja a határokat, hogy az ellentétes felek szinte a végsőkig elmenjenek azért, hogy ők nyerhessenek. Sőt, a Jupiter még egy kis önteltséget is hozhat mindehhez... És mikor végső elkeseredésünkben a partnerünkbe kapaszkodnánk, a romantika helyett inkább a stabil, ám távolságtartó hangulat uralkodhat el rajtunk.
Pozitív megélési módja ugyanennek a hatványozottan konfrontált hatásnak, ha megpróbálunk nyitottak maradni, mérsékeljük Egónkat, és negatív érzéseinket, gondolatainkat illetve félelmeinket legyőzve felszabadítjuk önmagunkat! S ha két igazán szabad lélek összetalálkozik, sorsukat -saját elhatározásuk szerint- összeköthetik vagy végleg elválaszthatják. A döntés csakis a mi kezünkben van.
Ami a jobb megoldáshoz segíthet most minket, az a meditáció, a kikapcsolódás, egy kis elvonulás, vágylista ill. évrendező lista írása, hogy átgondolhassuk, hogyan valósítsuk meg elképzeléseinket.

Összességében tehát kapunk egy figyelmeztetést ettől az Újholdtól, hogy megtaláljuk a megfelelő mértéket a merevség és a rugalmasság között, s közben a tudatos tervezgetéssel a lényegesre koncentráljunk, hasznossá és megbecsültté tegyük magunkat életünk különböző területein.

Tervezzetek, teremtsetek és töltsétek céltudatosan a következő napokat! :)

2016. január 5., kedd

Holdnaptár II. - Újholdak 2016-ban

A Hold mindig is rejtélyes volt, hiszen az egyetlen égi test, mely fényt ad a sötét éjszakában. A misztikussága mellett azonban tudományosan bizonyított tény, hogy az emberekre épp olyan nagy hatással van, mint a bolygóra, ahol élünk. A Föld-Hold kölcsönhatás miatt a Hold összefüggésbe hozható az apály-dagály jelenséggel, az emberi test vízháztartásának szabályozásával és a termékenységgel is. 
Korábban a Holdat időmérőnek használták. A mai napig is így van ez a zsidó, az arab és a buddhista kultúrában. De például még a Gergely-naptár esetében is: minden évben az első tavaszi Teliholdhoz viszonyítva számoljuk ki a Húsvét időpontját. A holdnaptár minden egyes holdhónapja magában foglal egy újholdas, egy teliholdas és egy fogyó holdas fázist.
A Nap-Hold együttállás eredménye az Újhold. Az Újhold ideje a legmegfelelőbb, hogy új lehetőségeket kérjünk magunknak, belefogjuk új dolgokba és megtisztuljunk, meggyógyuljunk. Szedjük össze gondolatban (vagy akár írjuk is le), mi mindennek szeretnénk új erőt adni: legyen ez betegségből való gyógyulás, tanulás, vállalkozás, kapcsolat vagy bármi más. A szervezet méregtelenítőképessége ekkor a legnagyobb, tehát ekkor érdemes megelőzés vagy a gyógyulás érdekében böjtölésbe fogni. Betegségek kezelése vagy a saját lelkünkkel való foglalkozás ebben az időszakban a legkedvezőbb. A meditációt "vétek" lenne ilyenkor kihagyni ;)

2016-ban az alábbi dátumokon számíthattok Újholdra:
























A Teliholdakról pedig itt találjátok az összefoglalót :)

2016. január 1., péntek

Saját Évtervező Lista Összeállítása lépésről lépésre

Így lehetsz még sikeresebb az év folyamán

Ha szánunk magunkra és jövőbeli terveinkre megközelítőleg egy órát, akkor óriási lépést tehetünk megvalósításuk felé. Természetesen az Újév remek alakalom egy Saját Évtervező Lista elkészítésére, azonban nem kötelező januárban megcsinálni. (Ideális az is, ha születésnapunkon* vagy Újhold** alkalmával írjuk össze.) Ez a kb. 60 perces munka ugyanis olyan energetikai töltettel szolgál majd vágyainknak, aminek az Univerzum nem lesz képes ellenállni.
Az Évtervező sokkal több, mint ábrándozás, mert konkrét munkát követel meg tőlünk: leírjuk a kívánságokat, meghatározzuk a megvalósításhoz szükséges lépéseket is, továbbá írásos jellegéből fakadóan végezhetünk havi visszaellenőrzést is, hogy tudtuk-e magunkat tartani az addigi tervhez. Mivel jól átláthatóvá, időben tervezhetővé tesszük kívánságainkat, sokkal könnyebben elérhetővé válnak számunkra. Ezt a listát pedig bármikor elővehetjük és újra meg újra megnézhetjük, kipipálhatjuk a már valóra vált dolgokat, vagy épp írhatunk rá újabb célokat év közben is.



A személyes célok összeírása sokat segít abban, hogy hogyan is tudjuk a valóságban realizálni elképzeléseinket. Mialatt leírjuk a terveinket, folyamatosan arra irányul a figyelmünk, amire szükségünk lesz a megvalósításhoz. Sőt, minden olyan probléma is felmerül papírra vetés közben, ami megakadályozhatja, hogy elérjük a céljainkat.

Például: "Szeretnék megtanulni még egy nyelvet." Probléma: "Nyelviskolába menjek, magántanárhoz vagy autodidakta módon kezdjek hozzá?" Ez egy olyan többrétű kérdés, amin akár el is bukhat a tervünk. Ezért mondjuk a terv megvalósításának első hónapjára kitűzhetjük célnak, hogy utánajárunk, melyik lenne a legjobb módszer számunkra. Így maga a döntés is egy teljesített részfeladatnak, pozitív eredménynek tekinthető, azaz lelkesedésünk továbbra is fennmarad. A következő hónapban pedig bele is vághatunk a tanulásba! -Ági megjegyzése

A célok kitűzése segít, hogy átlássuk a hosszú távú célokat és mindig legyen motivációnk az aktuális lépésekhez. Az időbeosztásunktól kezdve a forrásokon át mindent egyben fogunk látni, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megvalósítsuk álmainkat.

A Saját Évtervező Lista részei:

I. rész: az előző év
Gondoljunk vissza az elmúlt 12 hónapra. Hagyjunk magunknak elég időt erre, egyáltalán ne sürgessük, stresszeljük magunkat ennél a lépésnél. Írjuk össze életterületek szerint, hogy mely történések voltak igazán hatással ránk. Kérdezzük meg magunktól, elégedettek vagyunk-e, illetve hogy mit értünk el az elmúlt 1 évben. Próbáljunk meg csak azokra az életterületekre koncentrálni, melyek számunkra fontosak. Például a tavalyi éveben nálam ezek szerepeltek: fizikumcsalád barátokspiritualitásmentalitáspénzügyek. Természetesen el is vehetünk ezekől, vagy hozzátehetünk más területeket is, mint például párkapcsolatvállalkozás, munka, tanulás stb. Ha teljes a lista, akkor gondold végig, elégedett vagy-e minden területen az elmúlt éved eredményeivel. Ezáltal láthatod, hol és mennyit fejlődtél. Légy büszke az eredményeidre! Viszont azt is észre fogod venni a kérdések által, hogy hol van szükség változtatásokra.
Mintha egy tükröt tartanál magad elé. Tisztábban fogod látni a dolgokat és képes leszel véghezvinni a szükséges változtatásokat. Útmutatást és ösztönzést nyerhetünk az olyan kérdések megválaszolásából, mint "mit tanultam meg tavaly?" vagy "sikerült elérnem a korábbi célkitűzéseimet?". Fontos továbbá megértenünk, éppen hol tartunk a fejlődésben lelki szinteken: "boldog vagyok most?", "miért lehetek hálás a mai napon?", illetve az ilyen jellegű kérdések segíteni fognak ezt tisztázni. 



II. rész: az idei év új célkitűzései

Ha a fentieket végiggondoltad, akkor elkezdhetsz 100%-ban a jövő évi tervekre koncentrálni. Írj egy újabb listát az életterületekről. Emeld ki azokat, amelyeken javítani szeretnél. Azokra fordítsd a legtöbb figyelmet, melyek harmóniába hozzák az életed.

Például ha sokat dolgozol ülve, akkor a fizikum részhez beírhatod, hogy több sport. Ha rossz szokásod a dohányzás, akkor a mentalitás részbe beírhatod, hogy agykontroll a leszokás érdekében. - Ági megjegyzése

Kérdezd meg magadtól, hogy "melyek a beteljesületlen álmaim?", "vannak-e új, felfedezésre váró területek az életemben?" Ezek is mind-mind kerüljenek be a megfelelő életterületek alá.

Összegezve:
1. Mindig olyan célokat tűzz ki, melyek motiválóak számodra!
2. Mindig írd le a célkitűzéseidet!
3. Cselekedj a terved szerint! (Figyeld a megvalósítási időket.)
4. Mindig ragaszkodj a tervedhez!

* Születésnapunk asztrológiailag jelentős időpont, ugyanis ekkor kezdődik az új szolárévünk. A szolár horoszkópunk elkészítésével fontos információkhoz juthatunk, hogy személyesen milyen hatások fognak érvényesülni a következő szülinapunkig.

** Minden Újhold remek lehetőséget, százszoros energiát biztosít az új dolgok véghezviteléhez. Erre havonta egy alkalommal van lehetőségünk. A facebook oldalon minden Újholdkor emlékeztetőt olvashattok ehhez egy rövid ajánlott tevékenység lista kíséretében ;)