2016. február 26., péntek

2016. márciusi előrejelzés: A sejtelmesség és a megújulás hónapja

A március a hivatalos tavasz kezdete mellett a bolygók mozgása szempontjából is úttörő hónap lesz. Az álmodozó, sejtelmes kezdet után kirobbanó energia fogja jellemezni a hónap második felét. A természet ébredésével az emberi lélek is megújul majd.

virginiabellastrology.com

Március 5-én a Merkúr a Halakba lép, ami megszabadíthat minket az anyag korlátaitól. Gondolkodásunk vizuálisabb, intuitívabb lesz és képzeletünk is felélénkület. Kommunikációnkat sokkal jobban áthatják az érzelmek egészen márc. 22-ig. Tehát egy kiszámíthatatlanabb időszakkövetkezik, ugyanakkor mélyebb betekintés enged a misztikumba és a spiritualitásba.

Március 6-án a Mars a Nyilasba lép. Hatására tetteinket leginkább ideáljaink fogják motiválni. A napi rutin helyett a kalandozás, vagy például a sport és az utazás jobban lekötnek minket. Ebben az idöszakban nagy hévvel vetjük be magunkat, ha új tervekről van szó, azonban kitartásunkgyorsabban elillanhat, mint máskor. Ennek oka a Nyilas magas, idealisztikus mércéje, melyet „kicsit mindig messzebbre nyújtunk, mint ameddig a takarónk elér”.

Március 9-én Újhold lesz a Halak jegyben, mely mélyebb hitünkkel, meggyőződéseinkkel és spirituális oldalunkkal hoz minket sokkal jobban összhangba. Olyan találkozás(ok)ban lehet részünk, melyek meghatározóak (lesznek) az életünkben. Testi-lelki és szellemi gyógyulást hozhat -karmikus értelemben is- ez az új ciklus, mely egészen 2016 szeptemberéig fog tartani.

Március 12-én Vénusz a Halakba lép, mely a fekete-fehér helyett a szivárvány összes színét láttatni engedi velünk. Szerelmi életünkben egyszerre lehetünk a csábítók és az elcsábítottak, mert a minannyiunkban élő együttérzés, megértés és megbocsátás sokkal erősebb lesz, mint az elmúlt időszakban. Arra azért ügyeljünk, hogy ne homályosítsa el semmi józan látásmódunkat, illetve ne váljunk áldozattá.

kellysastrology.com

Március 20-án a ragyogó Nap átlép a tüzes Kosba és ugyanezen a napon hivatalosan is megkezdődik a Mars éve. A zodiákus -és a tavasz- első jegyétől kapott lelkesedés, spontaneitás és kezdeményező-készség segítségével képesek leszünk megújult erővel küzdeni céljainkért. Épp ugyanúgy, ahogyan a tavaszi napéjegyenlőség elhozza a nappal győzedelmét az éjszaka felett. A bátorság és az úttörő hajlamunk mellett azonban a közvetlen, komplikációktól mentes megoldások hívei lehetünk, ami kissé elterelheti a figyelmet hosszabb távú terveinkről.  

Március 22-én az ábrándozó Halak után a Merkúr is a merész & öntudatos Kosba vált. Innentől gyors és közvetlen, már-már elhamarodott kommunikáció, döntések lesznek jellemzőek. Tehát gondolataink és azok mindennemű közlése is várhatóan felgyorsulnak, szubjektívebbé válnak. Ezen hatás alatt hajlamosak lehetünk kertelés nélül kimondani azt, amire gondolunk. Ezáltal több lehet a veszekedés körülöttünk, sőt leginkább arra törekszünk majd, hogy mindig miénk legyen az utolsó szó. Próbáljuk meg tudatosan konstruktív, előre vívő tervezgetésre felhasználni ezt a túltengő energiát.

Március 23-án Telihold a Mérlegben: az idén legélesebben megjelenik a Te és az Én ellentéte. Míg a Kosban álló Nap a saját érdekeit érvényesítené, addig a Mérlegben tartózkodó Hold a Te igényeivel törődik. Az összhang érdekében lelki munka szükséges, melyről bővebben a Telihold cikkben olvashattok majd.

Március 25-én a Szaturnusz hátráló mozgásba kezd a Nyilas jegyben, ami egészen augusztus 13-ig fog tartani. Az elmúlt hetek, hónapok történéseinek feldolgozására és az eddigi döntéseink következményeinek felvállalására nyílik ezzel jó alkalmunk. A Szaturnusz legtöbbször talán fájdalmasan, de arra akar minket megtanítani, különösen a Nyilas jegy által, hogy kérdőjelezzük meg a saját nézőpontunkba és a céljainkba vetett hitünket, hogy vajon tényleg jó irányba tartunk-e. Külső akadályokon keresztül felfedi életünk és személyiségünk azon részeit, melyeket eddig elrejteni próbáltunk. Az újrarendszerezés segítségével viszont gyorsabban célt fogunk tudni érni, mivel a Szaturnusz az idő ura is egyben.

Érkezzen meg a tavasz a lelketekbe is és legyetek ügyesek, sikeresek a Mars évében! ;)
Sebestyén Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése