2015. november 29., vasárnap

Decemberi előrejelzés: a kapcsolatok és a céltudatosság hónapja

Az év utolsó hónapja is fontos kérdéseket tartogat számunkra. Főszerepben a fegyelmezett Bak energiák lesznek, viszont a kedélyeket ismét egy jelentős Újhold & Talihold fogja felkorbácsolni. A téli napforduló és az ünnepi lelassulás után pedig az energetikai felkészülés következik az Új Esztendőre.


December 5-én a Vénusz átlép a Skorpióba. A hazai -kiegyensúlyozott Mérleg- terep után a kellemet és bájt bizony a szenvedély fogja felváltani. Kapcsolataink intenzívebbé válhatnak, sőt a féltékenység és a birtoklási vágy is sokkal jobban előtérbe kerülhetnek. Ebben a jegyhelyzetben leginkább önmagunk átváltoztatására, nevelésére használhatjuk a minket körülvevő kapcsolatainkat, szeretetet, s minden olyan (pl. művészi) dolgot, amit szépnek találunk.

December 10-én a Merkúr átlép a higgadt Bakba. Így hangulatunk komorabb lehet, sőt, a kimondottan céltudatos, fegyelmezett viselkedés és kommunikáció jellemezhet minket.

December 11-én Újhold következik, a kalandor Nyilas jegyében. Az év utolsó Újholdja igazán elgondolkodtató kérdéseket feszeget majd: vajon mi az élet értelme? Miért érkeztünk erre a világra? Az általános energiaszint igencsak emelkedett lesz az Újhold körüli napokban, még a hatalmi játszmák is kiéleződhetnek. Ugyanakkor a materiális és spirituális világ közötti ellentéteket most tisztábban láthatjuk, mint valaha. A Nyilas talán segít nekünk a döntésben, hogy melyik irányába kellene inkább elmozdulnunk.

December 22-én a Nap is átlép a Bakba. A téli napforduló – az év leghosszabb éjszakája és legrövidebb nappala- után a világosság újra növekedni kezd. Gondolataink legvalószínűbb, hogy a leglényegesebb -életünk elemi- dolgai köré csoportosulnak majd. Azt azonban, hogy számunkra mi a fontos, a legfontosabb, azt már az ezt megelőző, Nyilas időszakban (az életfilozófia jegyének havában) konkrétabban meg tudtuk határozni, illetve fejleszteni a már meglévőt. A Bak megbízhatósága, fegyelme és türelme hozzá tudnak most minket segíteni (élet)céljaink eléréséhez.

December 25-én bekövetkezik az év utolsó Teliholdja, méghozzá „otthonában”, az érzelmes Rák jegyében. Érzelmeink minden bizonnyal a szokásosnál fokozottabbak lesznek idén Karácsonykor. A vágyott érzelmi biztonságot és kötődést teljes mértékben átélhetjük a Szeretet ünnepe idején. Azonban a Telihold feszültsége valószínűleg családi, otthonnal, otthonteremtéssel, honvággyal kapcsolatos kérdéseket is fel fog vetni. Minél nyitottabban kommunikálunk majd ebben az időszakban, annál pontosabb válaszokat fogunk kapni.
A jövő évi Teliholdak dátumairól itt olvashattok.

December 26-án a forradalmi Uránusz előrefelé indul az energikus Kos jegyében. A kardinális kérdés ezen váltás időszakában: a szabadság és ez iránti törekvéseink; illetve mindez újítási vágyunkban, extravaganciában, feszültebb idegállapotokban is megnyilvánulhat.

December 30-án a Vénusz a Nyilasba érkezik. Ezzel a hó elején kezdődött szenvedélyes időszakot lezárva, egy sokkal mozgalmasabb, sőt, kimondottan idealisztikus világnézet jelenhet meg bennünk. Az elmélkedés, valamiféle saját igazság megtalálása vezetnek önmagunk (és a világ) legjobb megismeréséhez és kezeléséhez. Az élettel szembeni elvárásaink az Új Év kezdetén jelentősen megnövekedhetnek.  


Teljen kellemesen a decemberetek & áldott, békés ünnepeket kívánok Mindenkinek!
Sebestyén Ági

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése