2015. augusztus 22., szombat

Baba tipológia- Milyen a babád karaktere csillagjegye alapján?

Az asztrológia segítséget nyújt, hogy amikor kisbabánk még egy szót sem tud szólni, mi akkor is jobban megérthessük őt. A születési képlete alapján megismerhetjük gyermekünk jellemét, lelkivilágát, rejtett érzéseit és gondolkodásmódját is. Az alábbiakban csak a Napjegyeket fogom jellemezni, mert ez a legáltalánosabban elterjedt. De az asztrológiában kicsit jártasabbak talán ismerik az Aszcendens és a Holdjegy fogalmát, melyek jelentősen árnyalhatják a Napjegy tulajdonságait.


Azonban a gyermek csillagjegye mellett az egyedi elemzésben (melyhez születési dátum óra+perc szükséges) látható, hogy a kis személyiség milyen képet mutat magáról a külvilág felé (Aszcendens), milyen érzelmi gondoskodást igényel (Holdjegy) és milyen küldetéssel érkezett közénk. Kiolvasható a születési ábrából, hogy milyen szeretetnyelvetet használ; milyen testi erőnlétét jellemezheti, illetve hogy mennyire könnyen ingerelhető a kis idegrendszere. Megtudhatjuk, milyen reakciókat várhatunk tőle idegen helyzetekben, milyen gyors a fejlődési ritmusa és mikor válik elég erőssé ahhoz, hogy egy családon kívüli közösséghez is alkalmazkodjon (például bölcsiben, oviban, mikor várható az iskolaérettség, mikor érdemes elkezdenie a sportot vagy a nyelvtanulást).
Ha megértjük kis törpénket, akkor könnyebben tudunk alkalmazkodni hozzá. Jobban ráérzünk, hogyan bánjunk vele nehezebb időszakaiban, mint a fejlődési fázisok, a dackorszak vagy a kamaszkor.
Nagyon fontos, hogy az asztrológiai elemzés sosem határozza meg előre sorsunkat, hanem inkább a jövőbeli lehetőségeket jellemzi. Segít, hogy felkészüljünk, merre orientáljuk gyermekünket és abban, hogy tudatosan kísérhessük őt végig fejlődési útján. 

A Kos baba: a valódi energiabomba

Legtöbbször relatív gyorsan, "önállóan" jönnek a világra. Mivel a zodiákus első jegyéről van szó, a Kos babák nagyon aktívak és akaraterejük mindenek felett áll. Egyértelműen kikövetelik maguknak a figyelmet, sőt, egyenesen ők irányítanak otthon és baráti társaságaikban is. Hihetetlen aktivitásuk magával vonzza a gyakori balesetek lehetőségét, ezért legyünk résen. (A Kos gyerekek különösen sokszor üthetik be a fejüket.) Leginkább puha játékokat vegyünk nekik. Mivel általában szeretik a sebességet, egy piros kis bicikli, motor, versenyautó - természetesen bukósisakkal (!)- nagyon jó választás számukra. Bár a Kosok nagyon barátságosak, azért egy kis egyedüllétre is szükségük van néha.
Nevelésük során feltétlen fontos a dicséret. Ha valamit jól csinálnak, tapsoljuk meg, de csak alkalmanként jutalmazzuk meg őket. Sajnos akármikor, akármilyen hisztire képesek, hogy elérjék, amit akarnak. Ezért egész pici koruktól fogva egyenlő félként kezeljük őket, és próbáljuk meg elmagyarázni nekik a dolgok mögöttes indokait is, mert akkor nagyon-nagyon intelligensen tudnak/ fognak viselkedni. Időnként viszont emlékeztessük őket, ki a főnök, különben hajlamosak lehetnek azt gondolni, hogy ők azok...


A Bika baba: a határozott 

A Bika babák általában türelmesek, nyugodtak és könnyen kezelhetőek. Ha éhes, szomjas, aludni vagy játszani van kedve, akkor viszont ugrásra késznek kell lennünk, mert számukra első a saját fizikai kényelmük. Ha lehet a cumi használatát kerüljük velük. A Bika gyerekek általában szeretik szép ruhákba öltözve produkálni magukat, és tudnak is vigyázni öltözékükre. Türelmes természetükkel viszont épp ellentétes, hogy aktív játékok hevében ütnek-rúgnak, így inkább puha játékokat adjunk nekik. Más gyerekek ütlegelésről feltétlenül szoktassuk le őket, mielőtt rendszeresen közösségbe kerülnek. Lehetőség szerint sokat vigyük a kis Bikát a szabadba. Szeretik a zenét, ezért különböző hangszerek bemutatása jól leköti a figyelmüket; különösen kedvelhetik a dobolást és az éneklést. Birtokló természetük miatt barátok, idegen gyerekek között is szeretnek a testvéreikkel maradni; egykéknél pedig érdemes rendszeresíteni egy vagy több megszokott játszópajtást. Érdemes korán beavatni Bika gyermekünket a házi munkába, hogy igazán hasznosnak érezhesse magát és ehhez ösztönzésképp egy jutalmazási rendszert is alakítsunk ki neki. Mivel hajlamosak a makacsságra, addig ismételgessünk nekik -hidegvérünket megőrizve- egy-egy "szabályt", amíg be nem törnek ;)


Az Ikrek baba: a kis cserfes

Egy Ikrek babát a beszélgetés a legjobb módszer tanítani, vígasztalni, megnyugtatni vagy elaltatni: a beszélgetés. Legtöbbször hamar kialakítanak egy saját nyelvet, mielőtt a család által beszélt nyelvet kezdik el alkalmazni. (Sőt, alkalmanként azon kaphatjuk őket, hogy képzeletbeli barátaikkal csevegnek.) Fejlődésük általában gyors: korán kezdenek járni, minden iránt érdeklődni és beszélni, sőt majd írni és olvasni is. Igyekezzünk minden helyiséget, konnektort, fiókokat, szekrényeket, asztalsarkokat, ablakkilincseket gyerekbiztosság tenni. Az elektromos kütüyket imádni fogják, ezért legyünk óvatosak. Sokukban egy igazi kis zseni veszett el.  Technikai képességeik megkérdőjelezhetetlenek, jól kezelik a számítógépeket, telefonokat vagy a gyermekeknek készített hangszereket is. Egy detektív vagy tudományos-kísérletezős szett mindig telitalálat lesz számukra.
Érdemes őket minél előbb közösségbe hordani (lehetőleg mindig korcsoportjuknak megfelelően). A "miért" kérdéseikre kezdjünk el minél előbb felkészülni, mert csak a logikus, racionális magyarázatokat fogadják el. Ha nem következetesen neveljük őket, könnyebben előjöhet "kétarcúságuk", azaz hogy bizonyos szituációkban nehezen döntenek, vagy könnyen meggondolják magukat, esetleg sűrűn váltogatják véleményüket egy-egy dologgal kapcsolatban. Ha esetleg hazudnának, soha ne hunyjunk szemet efelett, hanem tanítsuk meg őket pozitívan bánni a szavakkal és bíztassuk őket mindig az igazság elmondására. Izgágaságukat hamar azonosíthatják a hiperaktivitással, ezért ne elégedjünk meg egyetlen szakvéleménnyel, sőt inkább olyan iskolát, nevelőket válasszunk nekik, akik kellőképp  le tudják kötni figyelmüket.
Minél korábban próbáljunk nekik nyelvet tanítani, mert igazi kommunikátor lévén a legkülönfélébb dialektusokat is képesek  -akár egyszerre- eltanulni.


A Rák baba: a család pici lelke

A Rák babák igazán érzelmesek és ragaszkodóak. Annyira anyásak lehetnek, hogy a Mama közelsége nélkül sokszor nem bírnak megmaradni. Ezért fontos őket minél előbb önállóságra szoktatni, hogy ne "csüngjenek" minden perceben szüleiken, édesanyjukon. Mivel a Hold uralma alatt álló jegyben születtek, hangulatuk elég változékony lehet és csecsemőként többet sírhatnak a többi jegynél. A szoptatásról való leszoktatásuk igazán nagy kihívás elé állíthaja az édesanyát, főleg mivel a pici Rákoknál érzelmi állapotuktól függ, mit és mennyit esznek. Kicsit nagyobb korukban gyakran képekben: rajzokkal, festményekkel vagy kollázsokkal fejezik ki legkönnyebben érzelmeiket. Érdemes rájuk hagyni szobájuk berendezését, díszítését, hogy egy igazi, kénylemes, biztonságos kuckóvá alakíthassák azt (mert ez a Rákok életében az otthon nagyon fontos). Valamint érdemes őket beavatni a főzésbe és minden egyéb konyhai munkába is. Jó, ha kijelölünk nekik egy kedvenc plüsst vagy babát (amiből több példányt is beszerzünk), hogy elalváskor mindig legyen "valaki", akit magukhoz szoríthatnak. Már kis korukban is nagyon családcentrikusak, így lehet, hogy az ismeretlen emebrektől kezdetekben kicsit tartanak. Ilyenkor mindenképp hagyjuk őket "bemelegedni" az új társasághoz.

Az Oroszlán baba: a legfényesebb csillag

Az Oroszlán babákat és gyerekeket leginkább az egyéniség és önálló akarat kifejezésekkel lehet jellemezni. Igen korán megjelenik saját ízlésviláguk, és még ha Ti olykor észre sem vennétek, Ő az igazi főnök otthon. Amikor megjelenik úgy mosolyog és ragyog, mintha a nap sütne ránk. Igazi színész(nő), aki hirtelen drámai hisztit tud csapni, akár a semmiből. Imádnak öltözködni, kedvenc játékaikat összecsomagolni és "túrázni" velük a szobákban vagy a kertben. Szeretik a feltűnő hangokat és színeket. Sajnos nem mindig könnyű őket ágyba tenni, mert életörömük és energiájuk akár esti éneklésben vagy beszélgetésben is megnyilvánulhat... Ha ezt el akarjuk kerülni, irassuk be őket minél előbb sportra, táncra vagy drámaszakkörre, hogy energiájuk megfelelően legyen lekötve. A kis (és nagy) Oroszlán fegyelmezése elég nehéz feladat lehet, mivel csak addig érzik magukat feltétlenül boldognak, amíg kreatívak és szabadok lehetnek.  Érdemes nekik házi állatot ajándékozni, mert nagylelkű és gondoskodó természetük így jól megmutatkozhat és fejlődhet. Semmi esetre se ostorozzuk őket, hogy a legjobb eredményt hozzák, mert ők eleve belül ezt várják el maguktól! A szép teljesítményüket MINDIG dicsérjük meg, és tanítsuk meg nekik, ha hibáznak, az nem a világ vége, hanem egy tapasztalat, hogy még jobbá válhassanak.

A Szűz baba: a megtestesült tehetség

A Szűz gyermek ragaszkodik a napi rutinhoz, következetességgel viszont a változásokat is könnyen megszokja. Már csecsemőkorában elég pontos a napirendje az etetések, pelenkázások és fürdetések tekintetében is. Határozottan kifejezi, hogy mi tetszik és mi nem tetszik neki. Mivel a Szűz jegyhez az emésztőrendszer tartozik, étkezése talán kicsit speciálisabb lehet: vagy azért, mert valamilyen érzékenység alakulhat ki nála, vagy azért, mert válogatós. Általában szeretik a letisztult, akár konkrétan puritán dolgokat. Tehát nincs rá szükség, hogy szobájuk dekoráció rengeteg ingert kínáljon nekik. Az Ikrekhez hasonlóan (mivel közös uralkodó bolygójuk a Merkúr) nagyon gyorsan fejlődik: érdeklődő természetű, hamar jár és beszél. A Szüzek különösen szeretik a könyveket és a kirakós játékokat, legókat. Bár angyali megjelenésük alapján a világ legártatlanabb gyermekének tűnhetnek, mégis hajlamosak kisebb-nagyobb csínytevésekre... Érdemes őket valamilyen kézimunkával (barkácsolás, rajzolás, legózás, kötés-horgolás) vagy házi munkákkal lekötni, mert ezeket nagyon szeretik. Rendkívül pozitív tulajdonságuk, hogy a TV-t is tanulásra használják, mert mindent megfigyelnek. Lehetőség szerint csak építő kritikát adjunk Szűz gyermekünknek és minél többször dicsérjük meg őket a jó teljesítményekért, hogy ne maradjanak kishitűek. Fontos, hogy következetesek maradjunk velük, mert érvelésben verhetetlenek.

A Mérleg baba: maga a harmónia

A Mérleg babák elragadóak és tüneményesek. Nagyon szeretik a zenét és az éneklés, sőt, már egész kicsi korukban megmutatkozhat tehetségük bármely művészeti ágban. Hagyjuk, hogy feldíszítsék saját szobájukat, mert kitűnő ízlésük van hozzá! Sok színezőt, öltöztethető babát vagy össezépíthető modell autót vagy repülőt szerezzünk be nekik. Szeretik magukra vonni a figyelmet a társaságban és általában az idegenektől sem ijednek meg. Valamint imádják az ünnepléseket, ezért a szülinapi zsúrt, a Mikulás és a Jézuska látogatását akár hónapokkal előbb elkezdhetjük velük együtt megbeszélni, megszervezni. Mindig logikus érveléssel próbáljuk meggyőzni őket, ha kis Mérlegünk úgy érzi igazságtalanság érte, különben nem sok esélyünk lesz a vita "megnyerésére". Próbáljuk meg pontosságra nevelni őket, illetve arra is, hogy jutalmak nélkül is el kell végezni bizonyos a feladatokat... A szülők közötti feszültség vagy válás a Mérleg gyereket viselheti meg talán a legjobban a zodiákusból.

A Skorpió baba: pici testben hatalmas érzelmek

Habár a Skorpiók a Víz elemhez tartoznak, karakterük nagyon hasonlít az akaratos Tűz jegyekére. A Skorpió mindent megszerez magának, amit akar, legyen kicsi vagy nagy. Skorpió babánk egyik percben igazán indulatos lehet, a másikban pedig egy igazi tünemény. Általában eléggé befelé forduló típusok (hacsak Aszcendensük és Holdjegyük ezt nem ellensúlyozza), akik képesek órákig egyedül vagy csak a kedvenc pajtással/ testvérrel játszani. Ugyanakkor a féltékenység mindannyiukra jellemző, ezért minél előbb tanítsuk meg nekik játékaik megosztását és mindig dicsérjük meg őket nemes hozzáállásukért. Mivel a Skorpiók a transzformáció nagy mesterei, remekül tudják utánozni kedvencüket, pl. színészt, családtagot, mesefigurát stb. Ehhez támogatásképp csináljunk velük jelmezeket, gyűjtsünk néhány régi ruhadarabot. Rendíkvül intuitívak is, így kevés titkunk lehet előttük. Sőt, emocionális érzékenységüknek köszönhetően minden apró emlék megmarad a fejükben, így a stabil és szerető környezet kulcsfontosságú számukra. Különösen tehetségesek lehetnek a művészetekben vagy a zenében. Általában szeretnek versengeni, ezért érdemes őket ebben támogatni, hogy megcsillanthassák egyéniségüket. Például a vízi sportok mind megfelelőek számukra. Illetve jó érzékük van a nyelvtanuláshoz, így a korai nyelvoktatás esetükben nagyon-nagyon hasznos.

A Nyilas baba: a kalandor

A Nyilasok a világ FELFEDEZÉSÉRE születnek. Csecsemőkoruktól nagyon szívesen töltik az időt babakocsiban, hogy nézelődhessenek. Később az imádott bicikli is ugyanezt a szerepet fogja betölteni életükben. Imádnak a szabadban lenni, idejük legnagyobb részét a játszótéren tölteni. A Nyilasokat mindig a kalandvágyuk hajtja előre, és habár szinte nyughatatlanok, nagyon barátságosak és önállóak. Szívesen tanulnak, így ötvözve a kellemeset a hasznossal érdemes őket korán táborba küldeni. Imádják az állatokat, ezért jó ötlet állatkertbe menni velük, vagy hangos-állatos könyvekkel meglepni őket. Mindig legyünk velük őszinték, és még a füllentésekkel is legyünk óvatosak. A nemleges választ viszonylag nehéz elfogadtatni kicsi Nyilasunkkal, szabadság- és felfedezési vágya miatt. Legjobb, ha leírjuk nekik a szabályokat, mert bűbájos meggyőzőképességükkel még ráveszik szüleiket olyan dolgokra is, ami egyáltalán nem volt az eredeti megállapodás része... Jó tanácsadók és problémamegoldók, ezért bátran kérjük tőlük tanácsokat.

A Bak baba: a kicsi "felnőtt"

A Bak gyerőcök általában csendesek és visszahúzódóak. Járni legtöbbször gyorsan megtanulnak, de a beszéddel már nem biztos, hogy minden esetben így alakul. Szeretik büszkévé tenni szüleiket, ezért nagyon jól, fegyelmezetten viselkednek. Azokat a játékokat és elfoglaltságokat kedvelik leginkább, melyeknek értelme van. Kimondottan dolgosak, jól bánnak majd a pénzzel, ezért általában szeretnek "boltosat" játszani. Igazi perfekcionisták, ezért érdemes őket korán közösségbe hordani, ahol többféle személyiséget megismerhetnek. Nem szeretik a gyakori óvoda vagy iskolaváltást, se a környezetváltozást, szóval inkább stabil hátteret próbáljunk meg biztosítani nekik. Mindenképp javasolt a sport Bak gyerekeknek, például a futásban, táncban vagy egyéb erős állóképességet, kitartást igénylő sportban jeleskedhetnek; sőt, érettségüknek köszönhetően kortársaik között általában a csapatkapitány szerepet is megkapják. Zenei érzékük is jó, főként ritmusérzékük, ezért gyakori, hogy jó dobosok vagy basszisták lesznek. Ne szidjuk vagy szégyenítsük meg a kis Bakot társaságban, mert ezzel nagyon gátlásossá tehetjük amúgy is tökéletességre törekvő természetüket.

A Vízöntő baba: a különleges

A Vízöntő gyerekeknek (és felnőtteknek is) nagy térre van szükségük, mert nagyon mozgékonyak. A Vízöntő baba egy hatalmas zseni és egy nagy vagány keveréke, talán ez "furcsa" szokásaiban is megnyilvánul. Elemi szükséglete, hogy másokkal kapcsolatba kerüljön, így szinte születésétől fogva hordjuk őt valamilyen csoportba. Jót teszünk velük, ha korán sportolni (verenyezni) visszük, vagy ha olyan közösség részévé tesszük, ahol humanitárius tulajdonságait kamatoztathatja. Általában nagylelkűek testvéreikkel, mert nem tűrik az igazságtalanságot. Ha megpróbáljuk "megszelidíteni" őket, akkor lázadni kezdenek. Imádják a varázslatot és a sci-fit, ezért érdemes nekik minél több trükköt mutatni, varázsló szettet vagy tudományos kísérletekkel összeköthető játékokat venni. A Vízöntők nem csak gyermekként szeretnek beszélni vagy bizarul hozzászólni egy-egy témához. Az elektromos eszközöket is nagyon kedvelik, igen szívesen haladnak a korral. Ha egy különleges kis zseni alkalttal állunk szemben gyermekünk személyében, akkor érdemes olyan oktatási intézményt vagy rendszert keresni neki, ahol hasonló társakra lelhet. És mindig tűzzünk ki neki jövőbeli célokat! A büntetésekkel kapcsolatban pedig legyünk nagyon következetesek.

A Halak baba: a tünemény

A Halak baba kedves, aranyos és végtelenül hálás teremtés. Általában mindannyian visszahúzódóak, szeretnek csendben játszani, sokszor talán félénknek is mondhatóak. Ezért minél többet kell biztatnunk őket! Talán álmodozónak tűnnek, mégis pontosan érzik, mi zajlik körülöttük. Nagyon stabil háttérre van szükségük, hogy kiegyensúlyozottak legyenek, mert hajlamosak magukra venni a szüleik minden rezdülését. Csodálatos művészi tehetséggel vannak megáldva (lehet ez akár sportban, zenében, rajzban, fényképezésben stb.), s ezt már egész kicsi koruktól kezdve érdemes támogatni náluk. Az úszás és a vízzel való kapcsolat szinte törvényszerűen megjelenik minden Halak ember életében. Megéri Halak babánkat már korán társaságba vinni, hogy finom és bölcs lelkük hozzá tudjon szokni a "nem felnőtt", azaz a kortársak viselkedéséhez. Ne engedjük Halak gyermekünket túl sokat tévét nézni, mert akkor megrongálódhat vagy elveszhet csodálatos fantáziavilága... Viszont feltétlen tanítsuk meg nekik, hogy az idegenekkel kapcsolatban legyenek azért fenntartásaik, amíg jobban meg nem ismerik az illetőt.

Kérdések, kötetlen érdeklődés és baba-horoszkóp rendelése: pozitivkisugarzas@gmail.com

Szeretettel várom jelentkezéseteket! :)
Sebestyén Ági
http://facebook.com/pozitivkisugarzas

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése