2015. április 30., csütörtök

Májusi előrejelzés: az Ígéret hava

A május a székely naptár szerint az Ígéret hava. Ahogyan ilyenkor a természet kivirágzása mellett a friss tavaszi szellő is jelen van, ugyanúgy megjelenik az emberek életében is a természettől kapott alkotóerő és birtoklási vágy mellett az élénkség, a mozgékonyság és az új dolgokra való nyitottság. De tényleg várható 2015. májusában az ígéretek megvalósulása?



Május 1-jén a tanulékony Merkúr a kíváncsi Ikrekbe lép, ezzel „hazatér” és igen erős állásba kerül. Így szinte egész májusban a kommunikáció minden formája fontos szerephez jut. Valószínűleg szívesebben olvasgatunk különböző témákban, akár klasszikusokat is. Rég látott ismerőseinknek is könnyebben tudunk időt szakítani az írásra, telefonálásra. Ha vizsgákra kell készülnünk, ehhez is nagy segítséget kapunk most a Merkúrtól, különösen irodalom és idegen nyelvek esetén. Talán a szokásosnál több lehetőség érkezik, hogy új dolgokat tanulhassunk, vagy elkezdjünk végre egy rég áhított tanfolyamot. Az utazási kedvünk és a kereskedelem is felélénkülhet ebben az időszakban. A körülöttünk történő változásokat (pl. költözés, ingázás, üzleti utak) ilyenkor könnyebben vesszük.

Május 4-én Telihold lesz, méghozzá a szenvedélyes Skorpió jegyében. A Nap pedig a vele szemben álló jegyben, a stabil Bikában lesz. Tehát a materiális és a lelki értékek, illetve ezek birtoklása, megtartása lesz a központi téma. Vajon melyiket részesítjük előnyben? A Jupiter érintettsége miatt - vallási vagy spirituális - hitrendszerünk is megkérdőjeleződhet. És sajnos akár jogi problémák is hamarabb felmerülhetnek, mint általában.

Május 8-án az érzéki Vénusz átlép az érzelmes Rák jegyébe. Így egyértelműen befogadó és romantikus oldalunk fog előtérbe kerülni. A családdal és a közeli barátokkal töltött idő, valamint az otthonunk szépítése is fontos szerepet kapnak majd ebben az időszakban. Továbbá ez a hatás kedvez művészi oldalunknak is, mert a képzelőerőnk megsokszorozódik. És bár befolyásolhatóbbak leszünk, ez a fajta érzékenység engedi, hogy más szemszögből is meglássuk a dolgokat és színesebben közvetíthessük gondolatainkat.



Május 12-én a tettre kész Mars is átlép a lendületes Ikrek jegyébe, mely elősegíti, hogy terveinket megvalósítását, az esetlegesen felmerülő problémák megoldását. Vigyázzunk, mert harciasságunk leginkább szavakban fog előtörni. Szarkasztikus hangulat, gyors észjárás lesz jellemző és a szokásosnál is beszédesebbek lehetünk. Gyakoribbak lehetnek a viták és a nézeteltérések is. Figyeljünk oda, nehogy az érvelés hevében megsértsük vitapartnerünket. A kereskedelem és az utazás pedig még inkább előtérbe kerülhetnek a Mars segítségével.

Május 18-án Újhold lesz a Bika jegyében. Tehát a következő Újholdig (körülbelül egy hónapban) a biztonság és a kényelem fontos szerepet fognak játszani életünkben. Azonban a Szaturnusz miatt ezen témával kapcsolatos félelmeink is felerősödhetnek. Nagyon fontos lecke lesz, hogy megtanuljuk: az igazi biztonságot nem kívül keresendő, hanem saját magunkban találjuk.



Május 19-én a Merkúr hátráló mozgásba kezd, ami egészen június 12-ig fog tartani. A retrográd Merkúr mindig lehetőséget kínál, hogy az addigi időszak és történések tanulságait megemésszük magunkban. Továbbá ezen hatás alatt érdemes odafigyelni, hogy kinek mit és hogyan mondunk. A félreértések gyakoribbak lehetnek, tehát a fontos döntésekkel és különösképp a szerződéskötésekkel várjunk inkább még 3 hetet. Ugyanígy közlekedési fennakadások is sűrűbben előfordulhatnak ebben az időszakban, legyünk óvatosabbak!

Május 21-én megkezdődik az Ikrek hava. Jól használjuk ki a kommunikáció, a kisebb utazások és az információgyűjtésre igazán alkalmas, lendületes hónapot. Ne legyünk görcsösek, inkább mindig az adott pillanatban éljünk. Így könnyebben ismerkedhetünk és tanulhatunk, ami fejlődésünk szempontjából nagyon fontos lehet.

Május 26-tól körülbelül egy héten keresztül habár együttérzőbbek és mások problémáira nyitottabbak leszünk, a félreértések és valótlan állítások száma megszaporodhat... Kicsit jobban gondoljuk át, mielőtt igent mondunk bármire, mert a befolyásolhatóság, a hamis illúziók és a csalódások esélye nagyobb. A befelé fordulás, meditálás kimondottan ajánlott, hogy megtalálhassuk a helyes válaszokat. A kulcskérdés „a ki is vagyok én valójában?”

Legyen szép májusotok!
Ági

2015. április 26., vasárnap

Anyák napi tipológia

Május első vasárnapja, idén május 3.-a: Anyák Napja. Ha tehetjük, biztosan apró meglepetéssel köszöntjük édesanyánkat és nagymamá(i)nkat ezen a napon, hogy megháláljuk nekik azt, hogy mindig ott vannak nekünk, mikor szükségünk van rájuk. De mivel szerezhetünk még igazán örömöt Anyák napján? Anyukánk csillagjegye alapján kaphatunk néhány tippet:

Küldöm ezt a cikket Édesanyámnak & drága Kisfiamnak, Áronnak, aki megtanított, milyen érzés anyukának lenni!

Kos anyuka, nagymama

Legszebb mondat számára gyermekétől: „Köszönöm, hogy önállóságra tanítottál és mindig számíthatok a segítségedre.” 

Habár az energikus Kos anyukák általában nagyon kemények, mégis szívesen segítenek gyermekeiknek bármiben. Legyen szó bébiszitterkedésről, bevásárlásról, vagy épp költözködésről: biztosan mindig ott vannak mellettünk! Így sajnos nem mindig jut elég idejük önmagukra. A legszebb ajándék, ha egy kis kikapcsolódást ajándékozunk nekik. Például egy izgalmas könyvet, egy kozmetikai kezelést vagy akár kupont személyi edzésre.


Bika anyuka, nagymama

Legszebb mondat számára gyermekétől: „Köszönöm, hogy mindig odaadóan gondoskodsz rólam és jelenléteddel biztonságot adsz nekem.”

A Bika anyukák igazi érzéki nők, aki nyitott mindenre, amit érzékszerveinkkel tapasztalhatunk. Megízlelni egy finom bort vagy édességet, megszagolni egy finom illatot, vagy tapintani egy finom ruhát, mind-mind remek örömszerzési mód egy Bika édesanya esetében. Ezért egy különleges szappan, egy parfüm vagy egy pihepuha takaró kitűnő ajándék lesz számára.


Ikrek anyuka, nagymama

Legszebb mondat számára gyermekétől: „Köszönöm, hogy minden problémámat meghallgatod és mindig természetesen, vidáman segítesz megoldást találni.”

Az Ikrek anyukák imádnak beszélgetni, tanulni és utazni, ezért szabadidejükben biztosan sokat vannak úton valamilyen formában. Legjobb ajándék nekik, ha valamilyen utazásukat megkönnyítő kiegészítővel ajándékozzuk meg őket. Mondjuk egy navigációs rendszerrel, egy kozmetikai (úti) táskával, egy modern háton is hordható és keréken is gurítható bőrönddel vagy egy online nyelvi kurzussal.


Rák anyuka, nagymama

Legszebb mondat számára gyermekétől: „Köszönöm, hogy megértésre és a család fontosságára tanítottál.”

A Rák anyukák legtöbbször kedvesek és melegszívűek, nem csak saját gyermekeiket látják el, hanem még a barátokat, barátnőket is szívesen látják. Romantikus lelküknek köszönhetően a virág lehet az egyik legszebb ajándék számukra. Akár cserepes növénynek, akár egy vágott virágcsokornak is nagyon örülnek. Esetleg ezt kiegészítve egy saját készítésű rajzzal, vagy egy közös családi fényképpel is meglephetjük őket. Mindenképp írjunk nekik rá személyes köszöntőt.


Oroszlán anyuka, nagymama

Legszebb mondat számára gyermekétől: „Köszönöm, hogy büszke vagy rám és önbizalomra tanítottál.”

Az Oroszlán anyukák a zodiákus legélénkebb anyukái. Szeretik a társaságot és biztosan nem mondanak le életük azon területéről, ahol királynőnek érezhetik magukat (lehet ez a hobbijuk, munkájuk vagy társasági életük). Egy kis figyelmességgel garantáltan le tudjuk őket venni a lábukról. Például egy új smikkészletnek, egy feltűnő, szép táskának vagy egy vacsora meghívásnak biztosan nagyon fognak örülni.


Szűz anyuka, nagymama

Legszebb mondat számára gyermekétől: „Köszönöm, hogy megtanítottál arra, hogy a rendszerezés segítségével hogyan teremtsek biztonságot magamnak.”

A Szűz anyukák habár nem kérkednek vele nagyon jól tájékozottak, mert mindennek alaposan utánanéznek. Ezenkívül jól szervezettek, intelligensek és szívesen tanulnak. Általában valamilyen formában nagyon figyelnek az egészségre: vagy reformételekkel, vagy a sportnak tulajdonítanak központi szerepet az egész család életében. Ezért ismeretterjesztő könyvek vagy nyelvkönyvek jó ajándékok egy Szűz anyuka számára, vagy akár egy előfizetés kedvenc magazinjára. Esetleg egyenesen egy nyelvi kurzusra is beirathatjuk őket.


Mérleg anyuka, nagymama

Legszebb mondat számára gyermekétől: „Köszönöm, hogy mindig támogatod a benne élő művészt és kiegyensúlyozottságra tanítasz.”

A Mérleg anyukákra jellemző, hogy békét és harmóniát teremtenek minden helyzetben. Fontosnak tartják a kapcsolatokat, akár nemzetközi szinteken is. Ezért általában ismerik a különböző kultúrákat (ételeket, zenéket, szimbólumokat) és szívesen utaznak. Mivel általában szeretnek fényképezni, akár az elektronikus képkeret vagy a fotóalbum is jó választás lehet ajándéknak. Vagy otthoni dísztárgyakkal is meglephetjük őket, mint például faltetoválás, két darabból álló festmény, egy pár szép gyertyatartó az étekző asztalra stb.


Skorpió anyuka, nagymama

Legszebb mondat számára gyermekétől: „Köszönöm, hogy öntudatosságra neveltél.”

A Skorpió anyukák vagy nagymamák érzelmi középpontként a család „urai és paracsolói”. Nagyon szenvedélyesek és elhivatottak, legfontosabb feladatuknak érzik, hogy összetartsanak minden családtagot. A Skorpiók általában hívei a spirituális nevelésnek, és akár tudatosan, akár tudattalanul erős kötést (negatív esetben függőségi viszonyt) alakítanak ki gyermekeikkel. Jó ötlet számukra egy izgalmas krimit, vagy ezoterikus témában könyvet, esetleg tanfolyamot ajándékozni. De az ajándékkupon is jó választás lehet.


Nyilas anyuka, nagymama

Legszebb mondat számára gyermekétől: „Köszönöm, hogy minden nap hittel és pozitív gondolatokkal töltesz fel.”

A Nyilas anyukák általában optimizmusták és jó kedvűek. Született kalandorok, vállalkozó szelleműek és nyitottságukkal próbálnak példát mutatni gyermekeiknek, hogyan fedezzék fel a nagyvilágot. Mivel természetüknél fogva szívesen utaznak az utazáshoz szükséges kiegészítőkkel biztosan örömet szerezhetünk nekik. Például fülhallgatóval, elektronikus könyvolvasóval, útikönyvvel (tele térképekkel, fényképekkel és kulturális információkkal). De akár különböző nemzetek ételeit tartalmazó szakácskönyvvel is megajándékozhatjuk őket.


Bak anyuka, nagymama

Legszebb mondat számára gyermekétől: „Köszönöm, hogy felelősségteljes emberré neveltél, és hogy erős támaszom vagy az életben."

A Bak anyukák a család szilárd pontjai, akik minden családi ügyet kézben tartanak. Bármit megtesznek azért, hogy ellássák gyermekeiket. Olykor hajlamosak túl keményen is dolgozni ezért. Tehát mindenképp valami kikapcsolódási lehetőséget ajándékozzunk nekik. Mivel szeretik az egyszerű és praktikus dolgokat, egy kényelmes ruhadarab vagy lábbeli, egy puha takaró, esetleg aromaterápiás illóolajok is szép ajándékok lehetnek számukra. És a saját készítésű üdvözlőkártyáról semmiképp se feledkezzünk meg.


Vízöntő anyuka, nagymama

Legszebb mondat számára gyermekétől: „Köszönöm, hogy édesanyám, a legjobb tanácsosom és a barátnőm is vagy egyben.”

A Vízöntő anyukák igazi modern nők, akik folyamatosan haladnak a korral. Tiszteletben tartják családtagjaik személyes szabadságát és ugyanezt várják el cserébe ők is. Fiatalosak és bármiről szívesen beszélgetnek gyermekeikkel és gyermekeik barátaival is. Érdemes nekik „nem szokványos” ajándékot adni. Például belépőket egy újszerű színházi vagy zenei előadásra, egy modern vagy épp antik tárgyakat bemutató kiállításra.


Halak anyuka, nagymama

Legszebb mondat számára gyermekétől: „Köszönöm, hogy mindig megértő vagy és egészéges önértékelést neveltél belém.”

A Halak anyukák és nagymamák az igazi együttérzű, vajszívű szülők. Az ő szemükben semmi rosszat sem követhetnek el gyermekeik, mindenben támogatják és megvédik őket. Családtagjaik épsége mindenek előtt való számukra. Érzékeny, befogadó természetük miatt érdemes művészetekkel kapcsolatos meglepetéssel készülni nekik. Például egy kreatív fényképalbummal, egy klasszikus vagy könnyű zenei válogatás albummal, esetleg hosszas fürdőzéseikhez fürdősóval vagy aromaterápiás kellékekkel.

Köszöntsünk idén májusban is szeretettel minden Anyukát, Nagymamát & Dédnagymamát! :)

2015. április 23., csütörtök

2015. április 18.- Teremts harmóniát az Újhold segítségével!

2015. április 18-án ismét elérkezünk az Újholdhoz, mely százszoros erővel hat az emberek testi és lelki állapotára. Minden hónapban ez a legalkalmasabb időszak arra, hogy új dolgokba fogjunk és megfogalmazzuk kívánságainkat. Az Újhold halovány, lassan erősödő fénye olyan csendet és békességet biztosít, melyre gondolatainknak, mint az apró elvetett magvaknak szüksége van a fejlődéshez, mielőtt előbújnának a világba. A mostani Kos Újhold alkalmával akár nagyobb horderejű terveinket is útjára indíthatjuk – vagy legalábbis írjuk fel őket egy listára- , mert azok hat hónapon belül teljesülhetnek, mikorra az Újhold visszaér a Kos jegybe.

Kép forrása: libraseekingbalance.com

Mivel ezúttal a mágikus Neptun is aktív lesz az Újhold időszakában, még fogékonyabbak leszünk a láthatatlan energiákra. Így sokkal jobban érezhetővé válik, hogy mely vágyak szunnyadnak bennünk. Mindezeket a Kos Újhold tüzes lendületének segítségével képesek leszünk megvalósítani.

A karma jelölő szembe kerül a Holddal, ami szintén erősen befolyásolja belső motivációinkat. A kiegyenlítődés, a harmónia és az igazságosság lesznek a kulcsszavak. Elérkezik a nagy kitörési lehetőség, hogy hátrahagyjuk azokat a helyzeteket, melyben eddig börtönként éltünk és sikeresen túllendüljünk kríziseinken.

Kemény küzdelmeink után most be kell látnunk, hogy csak a két ellentétes álláspont kiegyensúlyozásával juthatunk el a megoldáshoz. A korlátlan szabadság és a fojtogató korlátok között kell megtalálni azt az utat, melyen járnunk kell. Tehát a jövőben a szélsőséges választások helyett a mérlegelvet kellene követnünk, és a „vagy- vagy” helyett inkább az „is- is” kínálta lehetőségekkel éljünk majd.

Kép forrása: wattpad.com

A Plútó és az Uránusz közötti diszharmónia egy ideje folyamatosan feszegeti határainkat, legtöbb esetben párkapcsolati téren is. Azonban most a Kosnak köszönhetően elegendő energiát gyűjthetünk ahhoz, hogy védettséget alakítsunk ki a nyomasztó hatások ellen. A Vénusz és a Szaturnusz közötti ellentét pedig felhívja figyelmünket arra, hogy nem mindig könnyű egy igazságos értékrendszert kialakítani. Egy olyat, ami minden szempontot figyelembe vesz és nem ítél csak az érme egyik oldalának ismeretében. Most lehetőséget kapunk, hogy megvizsgáljuk értékrendszerünket és pozitív irányba változtassunk önértékelésünkön is.

Saját véleményünk átformálásával természetesen kapcsolataink is új megvilágításba kerülnek. A legfontosabb kérdés, hogy mi az, ami mindkét félnek jó? A megoldás a felek közös kockázatvállalásában rejlik, ami örömet és frissességet hozhat mindennapjainkba.

Az egyedülállók most könnyebben találhatnak párt, mert mindannyian gyorsabban kerülünk bizalmas viszonyba a körülöttünk lévő emberekkel. Azonban legyünk résen, mert fokozottan hajlamosak lehetünk a kivetítésre. Olyan pozitív vagy negatív tulajdonságokkal is felruházhatjuk a másikat, melyekkel valójában nem is rendelkezik.

A harcias Mars és az optimista Jupiter hatása miatt pedig figyeljünk oda, hogy ne döntsünk túl elhamarkodottan, a szerződésekben az apróbetűs részeket jól olvassuk át, és a szabályokat semmiképp se hágjuk át, akármennyivel gyorsabbnak is tűnjék ez az opció.

Anyós tipológia- Jó, ha tudod mire készülj!

Kinek nem akadt még soha nézeteltérése az anyósával? Túl mézes-mázas a stílusa? Minden lében két kanál? Vagy inkább a csendes „gyilkos” típus? Ha nem vagy benne biztos, hogy jól ki fogtok jönni a jövőben, nézd meg csillagjegye alapján milyen trükkökre számíthatsz tőle, és mivel tudod őt a legjobban kezelni:

Kép forrása: www.teunneped.hu

Kos anyós- az igazi akarnok

Ő tudja, mi a legjobb a „kicsikéinek”, azaz a Te párodnak és gyerekeiteknek. Habár a Kos anyós szociális és dinamikus személyiség, nyugtalansága és önzősége problémákat okozhat. Mivel mindig a legjobbat akarja Nektek, hajlamos lehet túlzásokba esni és saját elképzeléseit akarja érvényesíteni Nálatok. Ha szövetségesednek szeretnéd tudni ezt az „energiabomba” anyóst, akkor legyél olyan kemény, mint ő! Soha ne pityeregd el neki a gondjaidat, hanem legyél egy független nő, akit tisztelni tud.

Bika anyós- az igazi birtokló

Mikor megismerkedtek, megérzései alapján ítél meg Téged, talán még a Tarot kártyát is megkérdezi, milyen személyiség vagy. A Bika anyós kitartó, soha nem fogja könnyen feladni és vigyázz, mert féltékeny típus. Minden áron próbálja megvédeni, kisajátítani, birtokolni az egész családot. Inkább tisztelni kell a ragaszkodását és nem szabad őt emiatt éles kritikával illetni. Soha ne kérdezd meg tőle, hogy helyes vagy helytelen, amit csinálsz, mert csak felesleges vitába bocsátkozhatsz: hajthatatlansága miatt úgyis neki lesz a végén „igaza”. Ha jóban akarsz lenni vele, minden látogatásotokkor vigyetek neki valami apróságot (csoki, gyümölcs, szépségápolási vagy lakberendezési cikk) és beszélgetésetekkor a család boldogságára hivatkozz minden érvelésnél. És néha engedd meg Bika anyósodnak, hogy benézzen hozzátok. Különben a föld legmakacsabb, leggyanakvóbb nőszemélyévé válhat.

Ikrek anyós- az igazi pletykafészek

Az Ikrek anyós képben van a napi hírekkel és az ismerősök körüli összes pletykával is! Valószínűleg égnek nála a telefonvonalak vagy füstöl a számítógépének billentyűzete. Sokat gondolkozik és sokat is beszél. Szeretne Téged megismerni, és minden érzékeny információt tárol az adatbázisában, hogy szükség esetén majd felhasználja őket. Ha véletlenül unatkozna (mert kivételesen nem csinál egyszerre több dolgot), akkor elkezdi megkavarni a családi életet: például utolsó pillanatban megváltoztatja a vasárnapi menüt, amihez már bevásároltál és társai... Ha jóban akarsz vele lenni, próbálj partnere lenni a gyors változtatásokban és mindig készülj valami új, érdekes beszámolóval, ha találkoztok. Például vigyél neki magazinokat, mesélj neki az új hobbidról vagy mutasd be neki barátnőidet.

Rák anyós – a született családösszetartó

A Rák anyós rendkívül érzékeny, anyai ösztöne nagyon fejlett. Akár annyira gondoskodó lehet, hogy saját nyaralását is képes lemondani, hogy veletek nyaralhasson! Ezért ne köss minden információt az orrára! Ha képes vagy sokadszorra is mosolyogva végighallgatni kedvenc gyermekkori és gyerekeivel kapcsolatos anekdotáit is, akkor biztosan meg fog kedvelni. Inkább kérd el a családi recepteket tőle, és dicsérd meg, milyen kitűnő munkát végzett a gyereknevelés során. Viszont véletlenül se kritizáld a fiát vagy őt magát, mert nagyon érzékeny erre és rendkívül sértődékeny is.

Oroszlán anyós – az igazi anyakirálynő

Az Oroszlán anyós királynő a javából és ennek megfelelően kell kezelni. Első gondolata, hogy hozzá képest senki sem lehet olyan jó vagy elég jó, az ő csodás gyermekének. Próbál mindent a kezében tartani és irányítani, a anyatigrisként védi gyermekeit és unokáit, ha igazuk van, ha nincs... Habár az Oroszlán anyós általában melegszívű, hangulatától függően drámai kifakadásaival viszont súlyos sebeket ejthet a lelkeden. Ha sikeresebb vagy nála bármilyen téren, soha ne hánytorgasd ezt fel neki, rendkívül érzékeny a kritikára. Ha jóban akarsz vele lenni, csak légy a rajongója: dicsérd meg a frizuráját, az otthonát, az új ruháját stb. Ha elég figyelmet fordítasz ezekre, jó barátok lehettek.

Szűz anyós – az igazi felügyelő

Habár a Szűz jegyű anyós olykor félénk és gátlásos lehet, rendkívül jó megfigyelő és szőrszálhasogató kritikus lehet. Különösen egészségügyi és higiéniai kérdésekben. Biztosan megszid majd, ha valamit nem talál -szó szerint- rendben Nálatok. Cserébe viszont mindig készségesen segít a háztartásban, ha megkéred. Szívén viseli a kapcsolatotokat pároddal, veszekedések esetén próbálja elsimítani a vitát. Azonban soha ne mesélj neki a problémáidról, mert akkor rögtön elkezdi megoldani őket. És nem biztos, hogy érzi a különbséget a támogatás és az életetek irányítása között. Mindig fejezd ki, mennyire nagyra értékeled a segítségét és soha ne feledkezz meg a szülinapjáról! 

Mérleg anyós – a született feleség

A Mérleg anyós igazi társaságkedvelő, elegáns, stílusos és jómodorú. Szereti, ha a kapcsolatok jól működnek a környezetében. Menyét vagy vejét addig számításba sem veszi, míg nem válik hivatalosan a család tagjává. Nem szívesen szól bele a házasság szent és sérthetetlen intézményébe, tehát inkább távolságtartó és csak akkor ad tanácsokat, ha kéritek tőle. Ha jóban akarsz lenni vele, „csak” légy tökéletes házastárs. Sok jó tanácsot kaphatsz tőle, mindig kapható egy kellemes beszélgetésre. Azonban legyél vele őszinte minden körülmények között, akkor is, ha nem értesz vele egyet! Ezt igazán nagyra fogja értékelni a szívélyes Mérleg anyós.

Skorpió anyós – az édes méreg

A Skorpió anyós általában nagyon felelősségteljes az unokák felé. Mély érzelmi életet él, melyből kívülről talán nem sok látszik. Igazi központi figura, aki minden szituációban képes kontrollálni erősen hatalomvágyó természetét- természetesen saját előnyére. Ha akarata szerint mennek a dolgok, akkor bűbájos, ha nem, akkor „terrort” tart. Hagyd mindig abban a tudatban, hogy ő irányít! Mintha ő kerített volna Téged imádott gyermeke oldalára. Amennyire lehet, ne tegyél neki keresztbe, mert igazán bosszúálló típus.

Nyilas anyós – az igazi optimista

A Nyilas anyós mindig őszintén mosolyog és optimizmusa megtölti a teret, amerre jár. Ha nem értenél vele egyet, gyorsan felejtsd el kétségeidet, és akkor a legjobb barátja lehetsz. A világ minden táján vannak ismerősei, tehát maximum csak akkor nem kedvel Téged, ha valami igazán rosszat tettél. Minél nyitottabb vagy az új dolgok iránt, annál érdekesebb leszel Nyilas anyósod számára. Viszont ne sértődj meg, ha nincs kedve, vagy épp ideje a megszokott családi alkalmakra. Ő nem az a „hagyományos” személyiség.

Bak anyós – a merev őrangyal

A Bak anyós komoly és kötelességtudó. Általában kedves, barátságos és szívesen vigyáz az unokákra vagy segít a főzésben. Soha nem hozna zavarba, vagy mesélné el a titkaidat másoknak. A saját hibáiból okulva azt szeretné, ha a Ti életetek tökéletes lenne. Otthona leginkább egy régiség üzletre vagy egy múzeumra emlékeztethet. Légy vele tisztelettudó és soha ne hágd át a józan ész szabályait! Azt szereti, ha mindenki biztonságban van és minden kiszámítható környezetében. Ha bármi rendhagyó történne Nálatok, soha ne jusson a fülébe, ugyanis akkor komorrá és rideggé válhat. 

Vízöntő anyós – az igazi rendhagyó

A Vízöntő anyósnak kiszámíthatatlan és egyben vonzó természete van. Nem szereti az előítéletességet, ezért nem fog kapásból megítélni senkit. Jól kijön saját gyerekeivel, mert elegendő szabadságot ad nekik. Néha kissé bizalmatlan lehet Veled, hogy mit is akarsz tulajdonképpen a családjától- ne vedd magadra! Imádja a meglepetéseket, ezért ő maga is többször felbukkanhat bejelentkezés nélkül... Nagyra becsüli az intelligenciát és a teljesítményt, úgyhogy ezeken a területeken mindig számíthatsz a segítségére. Beszélgess vele minél többet, menjetek el együtt közös programokra, mint például bevásárolni a bolhapiacra, vagy mondjuk egy különleges kiállításra.

Halak anyós – az igazi önfeláldozó

A Halak anyós legtöbbször kedves és tárt karokkal szívesen fogadja a családját. Egyik oldalról kreatív, érzelmes és romantikus, míg másik oldalról néha azt a hatást kelheti, mintha nem is ezen a bolygón élne. Nem mutatná ki még azt sem, ha nem lennél neki szimpatikus. A békességet mindennél fontosabbnak tartja, ezért bármilyen áldozatot képes meghozni. Azonban hajlamos lehet a mártírkodásra és a túlzott áldozatvállalásra, amivel saját gyermekeit könnyen megtévesztheti, de Téged már kevésbé. Mindenesetre semmilyen körülmények között se legyél vele udvariatlan vagy hangos, azt érzékeny lelke nem bírná könnyen elviselni.

2015. április 19., vasárnap

Babára vágyom - segítség a csillagoktól


A legtöbb nő számára előbb-utóbb központi kérdéssé válik a családalapítás. Azonban igen komoly lelki kihívás lehet, ha nem várt nehézségek merülnek fel a teherbe esés vagy a várandósság során.

Milyen okok húzódhatnak a fogantatási nehézségek mögött?

Egyre gyakrabban találkozom olyan hölgyekkel, akik arról számolnak be, hogy habár vizsgálatok igazolták, hogy párjával teljesen egészségesek és vállalhatnának gyereket, próbálkozásaik azonban sorra kudarcba fulladnak. És a sikertelen próbálkozások miatt a belső feszültség pedig folyamatosan nő.

Legtöbbjük elmondása szerint stresszes a munkájuk, soknak érzik az elvárásokat a környezetükből, rossz a családi mintájuk, vagy esetleg párjukkal kapcsolatban merültek fel kételyek. Megalapozottnak tartom a gyanút, hogy olyan biológiai okok is állhatnak a probléma mögött, mint a vegyszerrel kezelt táplálék, az antibiotikumok vagy épp a hormonok, melyeket akaratunkon kívül viszünk be a szervezetünkbe. De az esettanulmányokból egyértelmű, hogy a háttérben valójában a lelki okok dominálnak, melyeket a legtöbb esetben spirituális eszközökkel fel lehet oldani.

Hogyan segíthet az asztrológiai pszichológia?

A személyre szabott horoszkóp rengeteg információt hordoz lelki lenyomatainkról és a sorsunkról. Egyáltalán nem egy konkrétan meghatározott vágányra kell gondolni, hanem sokkal inkább egy térképre, mely azt mutatja meg, hányféleképpen juthatunk el A-ból B-be.

Vagyis az asztrológiai pszichológia lehetőséget kínál, hogy a személyiségvonásaink mellett visszakövessük a múltbeli megéléseket, s ezáltal jobban megismerjük önmagunkat és útirányunkat. Soha nem a külső eseményeken múlik hullámhegyeink magassága és -völgyeink mélysége, hanem saját belső érzéseinkből táplálkozik. Abból, hogy mennyire tudatosan kezeljük az olyan érzelmi szituációt, mint például a gyermekvállalás és annak akadályai. Ha tudatába kerülünk, mit és miért kell megtapasztalnunk, akkor sokkal könnyebb lesz megélni ezeket a nehezebb időszakokat is.

Jónás-módszer mint megoldási lehetőség

A teherbe esés esélyének növelése lehetséges, ha a leendő anyuka egyedi Hold jegyéhez igazítva történik a kicsi élet lehívása. Egy asztrológiai törvényszerűség, hogy a nők abban a holdfázisban termékenyek, melyben megszülettek. Tehát például ha születési horoszkópunkban a Hold az Ikrek jegyben áll, akkor minden hónapban az Ikrek Hold idején vagyunk a legtermékenyebbek. Ezt a fajta családtervezési modellt Eugen Jonas (szlovák pszichiáter, nőgyógyász, asztrológus) az 1950-es években ismerte fel és kezdte terjeszteni. Az elmúlt 60 évben a kutatások alapján a Jónás-módszer sikerességi mutatója 85 %! Sőt, a pontos számításokból még azt is megtudhatjuk, hogy a bizonyos hónapokban nagy valószínűséggel fiú- vagy lánygyermek fogan. Tehát azoknak, akik problémákkal küszködnek ezen a téren, és úgy érzik, már sok mindent megpróbáltak, talán épp a Jónás-módszer segítségével sikerülhet átélniük az anyai örömöket.

További kérdések esetén a pozitivkisugarzas@gmail.com-on tudtok érdeklődni.

Ez a cikk megjelent még:



2015. április 13., hétfő

Holdszünet tipológia- Hogyan hat a csillagjegyekre a holdszünet?

A kép forrása: www.teunneped.hu

A Hold bizonyítottan nagy hatással van a Földre és az emberekre is. A különböző holdfázisokban különböző tevékenységek elvégzése hatékony. Például Újholdnál érdemes új dolgokba kezdenünk és meditálnunk, míg például fogyó hold fázisában a fogyókúránk lehet eredményesebb. Viszont a holdszünetek idején az a legjobb, ha pihenünk. Ugyanis ilyenkor a Hold egyik jegyből a másikba vált, senkihez sem tartozónak érzi magát, és ekkor a mi lelkünk is „elanyátlanodik”. Ezt mindenki másképp éli meg, nézzük hát meg csillagjegyek szerint, kire mi lehet ekkor jellemző:


A Kos holdszünet idején ideges, ingerült, feszült lehet. Fennáll a veszélye, hogy ilyenkor kihívja maga ellen a sorsot azzal, hogy túlzott kockázatokat vállal a pihenés helyett. Ezt elkerülvén inkább halasszák el fontos döntéseiket a holdszünet utáni időszakra és próbálják a vitákat is minél inkább mellőzni. 


A Bikák holdszünetek idején merevek és kritikára extrém érzékenyek lehetnek. A kényszeres – legfőképp édesség- evés gyakori náluk ezekben a periódusokban. Azért, hogy ezt elkerüljék, vegyenek inkább egy finom fürdőt, szépítkezzenek vagy vegyenek részt testkezeléseken. Így a testi kényeztetés megmarad, mégsem testsúly gyarapodással végződik.


Az Ikrek holdszünetek idején általában kétségbeesnek és az addigi magabiztosságuk meginog. Gyakori probléma, hogy felbosszantják ilyenkor azokat, akik közel állnak hozzájuk. Jó megoldás, ha az aktuális holdszünet idején egyedül töltenek egy kis időt és kicsit távolabbról szemlélik az eseményeket életükben.


A Rákok holdszünetek idején könnyen megsértődhetnek és kisebb betegségekbe menekülhetnek. Ugyanis a Hold a Rák jegyre van az egyik legnagyobb hatással. Erős hangulatingadozást okozhat számukra a holdszünet. Ezért ha lehet, kerüljék a vitákat, nehogy megsértsenek valakit, vagy akaratlanul őket sértsék meg. Legjobb, ha a Rákok ezekben a periódusokban csak szeretteikkel veszik körül magukat.


Az Oroszlán holdszünetek idején érzékeny, ingerült és energiáinak túlbecslésére lehet hajlamos. Így sajnos könnyen betarthatatlan ígéretekbe keverheti magát. Ha ezt el akarja kerülni, akkor legyen kicsit távolságtartóbb és ne hagyja magát rábeszélni semmire, amit máskor sem vállalna el.



A Szűz holdszünetek idején morgolódó és mindenkivel -még önmagával- szemben is túl kritikus lesz. Talán még az érzelmeit is nehezebben fejezi ki. Emiatt legyen inkább nyitott, bízzon magában és másokban, beszélgessen eleget ezen időszakokban.


A Mérlegek hangulata ingadozhat holdszünetek idején: egyszer szégyenlős, egyszer flörtölős lehet. Képes messze a valóságtól, a fellegekben járni ilyenkor. Érdemes meditálniuk ezekben az időszakokban, hogy visszanyerjék kiegyensúlyozottságukat.



A holdszünetek kihozhatják a Skorpió legrosszabb oldalát: mikor minden korábbi sérelme forr lelkében és felgyülemlett haragja is előtörhet. Mindenképp érdemes felkeresni ilyenkor legfőbb bizalmasát, hogy egy beszélgetés hátha segít a negatív érzések elengedésében.



A Nyilasok holdszünetekben eltántoríthatatlanok véleményüktől, még akkor is, ha már ők maguk sem biztosak abban. Mivel több figyelmetlenségi hibát is elkövethetnek ezekben az időszakokban, az a legjobb, ha visszavonulnak és tényleg pihennek egy kicsit.



A Bakok holdszünetek idején leginkább magukba fordulnak és pesszimistábbak lehetnek a megszokottnál. Elvonulhatnak a világtól, pedig épp társaságra lenne szükségük és arra, hogy megoszthassák a problémáikat. Töltsék barátaikkal, szeretteikkel a holdszüneteket!



Holdszünetek idején a Vízöntő nyugtalan, ideges és robbanékony természete még jobban kijön. Szabadságvágya mindent felülírhat. Így mielőtt mindent szétzúzna maga körül, inkább rendezze át a szobát vagy mondjuk számítógépén a programokat. A lényeg, hogy arra fordítsa ilyenkor energiáját, ami változatosságot hoz számára a mindennapokban.


A holdszünetek sajnos megviselik a Halak érzékeny természetét. Egész melankolikus állapotba is kerülhetnek ilyenkor. Ezzel az átlagosnál sokkal kiszolgáltatottabbá válva a csalásnak, ámításnak. Ezért holdszünetekben mindig bizalmasokkal és barátokkal kellene körülvennie magát.

2015. április 8., szerda

A csakrák ereje

A csakra szanszkrit szó, jelentése: „kerék”. A csakrák folyamatosan forgó mozgásban lévő belső energiaközpontokként működnek testünkben.
Mindannyiunknak hét csakrája van, melyek gerincünk mentén helyezkednek el. A legtöbb ember számára ezek az energiapontok szemmel nem láthatóak. Ennek ellenére működési zavaraik láthatóan nagy hatással lehetnek egészséges kisugárzásunkra.

Kép forrása: http://www.storyonline.hu/ezo/csakrak_szemelyes_fejlodesunk/22128/

Gyökércsakra

Az első csakránk, a gyökér csakra gerincoszlopunk legaljánál található. A biztonsággal (ősbizalommal), az anyagi világgal és a stabilitással áll összeköttetésben. Aki két lábbal a talajon áll, összhangban érzi magát a világgal, minden bizonnyal egy egészségesen működő gyökér csakrának örvend. Azonban az ideges és sokat aggodalmaskodó embereknek ezt a csakrájukat kell megerősíteniük. Ha gyakran érezzük, hogy nem vagyunk „elég jók” valakinek vagy valamilyen feladatra, akkor szintén ezen energiaközpont egyensúlyát kell visszabillentenünk. Ehhez azonnali gyors segítségként (mikor kezdjük érezni a negatívérzéseket), kezdjünk úgy ülni vagy állni, hogy mindkét talpuk egyszerre, teljesen a földhöz érjen.
Az ásványok közül vörös jáspis marokkőként vagy a csakrára helyezve, színterápiában a vörös szín vagy -legalább napi három alkalommal fogyasztva- a teák közül a zsálya, gyömbér és a bodza segíthetnek leghatékonyabban a gyökér csakra energetizálásában. Ha úgy érezzük frusztráltak, dühösek vagyunk, félünk vagy felhalmozódtak anyagi problémáink, akkor végezzük el a következő a Kundalini (Tudat és Éberség) jóga gyakorlatot.
Lótuszülésben teljesen egyenes háttal csináljunk törzskörzéseket. Két percen át csak balra kezdve csináljuk a körzéseket, majd két percen át csak jobbra. A körnek annál a részénél, mikor előre felé hajlunk, mindig befelé, hátra hajlásnál pedig mindig kifelé fújjuk a levegőt. Segíteni fog a gyakorlat abban, hogy jobban földeljük magunkat és az emésztésünk helyreállhasson.

Szakrális csakra

A szakrális a csakra az intimitással és az érzelmekkel van kapcsolatban. Kívánságainkat, álmainkat, fantáziánkat és a másik nemmel való kapcsolatunkat szimbolizálja. Ha helyes működik ez az energiaközpontunk, akkor az érzéseink szabadon áramolhatnak. Energizáltnak érezzük magunkat, és egészséges keretek között élvezzük az életet és az intimitást is. Legfőképp a lelkiismeret-furdalás érzése az, ami befolyásolja ezen csakra működését. Ha gyengült a csakra működése, akkor nem fogunk tudni megnyílni másoknak, nem tudunk -megfelelő- párkapcsolatot létesíteni, függőségi viszonyokba mehetünk bele, határozatlannak érezhetjük magunkat. Ha viszont túlzottan aktív a szakrális csakra, akkor az érzelmek átfolynak az energiaközponton, extrém mértékben hajlamosak lehetünk az élet élevezeteire.
A szakrális csakrát erősíti a víz és minden ami a vele összefügg, például az úszás és a szaunázás. És ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelről sem! Ugyanis a víz segíthet abban, hogy érzelmeinket tudatossá tegyük és másokkal is képesek legyünk megosztani. A csípőnk alapos megmozgatása is aktivizálja a szakrális csakra működését, tehát a tánc, különösképp a tangó vagy a salsa rendszeres űzése. Színterápiában a naracs szín, ásványterápiában a karneol tartozik a hasi csakrához, teakeverékek közül pedig a hibiszkuszt és narancsot érdemes alkalmazni, ha vissza akarjuk állítani az egyensúlyt. Afrodiziákumként pedig bármilyen narancs színű ételt lehet fogyasztani.

Köldökcsakra

A köldökcsakra az emberi energia és akaraterő középpontját szimbolizálja. Napfonat-csakrának is nevezik, mivel általa érkezik el hozzánk a Nap fénye, energiája, s ez az energiaközpont befolyásolja emberi kapcsolatainkat (ösztönös szimpátia vagy ellenszenv szintjén) is. Ha jól működik köldökcsakránk, akkor megfelelő önbizalommal és akaratérvényesítéssel rendelkezünk. Akinél túlműködik, kimondottan aggresszívnek és dominánsnak találjuk. Ha viszont valaki túl félénk céljainak elérésében, ráadásul emésztési illetve alvási problémákkal is küzd, akkor nála sajnos nem működik megfelelően a Napfonat energiaáramlása. Felélénkíthetjük köldök csakránk működését bármivel, ami a saját belső tüzünket felébreszti. legyen az akár egy gyertya vagy egy füstölő. De a napozás, vagy egy napsárga ruha is épp ugyanúgy lángra lobbanhatja energiáinkat. Ha borostyánt viselünk magunkon, azzal is hasnoló hatást érhetünk el. Mozgásként a hastánc és a jóga, gyógyteák közül a gyömbér, az édeskömény és a fahéj segíthetnek ennek az energiaközpontnak a karbantartásában.

Szívcsakra

A szívcsakra energiarendszerünk középpontja, és a szerelemmel, szeretettek valamint szociális kapcsolatainkkal áll összeköttetésben. Ha egészséges a szívcsakránk, az adás és kapás egyensúlyban van, szeretjük és elfogadjuk önmagunkat. Sőt, együttérzünk másokkal, hálásak tudunk nekik lenni és képesek vagyunk a megbocsátásra is. Azonban a rosszul működő szívcsakra zárkózottá és rideggé, akár magányossá is tehet. A smaragdzöld szín, a természet közelsége, a „köszönöm” szó is erősítik szvícsakránkat. Illetve vannak olyan jógagyakorlatok, melyek közvetlenül a mellkasi területekre és a szívcsakrára hatnak, mint például a tevepóz. Ásványok közül malachitot, leginkább nyakláncként érdemes hordani és a teák közül a zöldtea fahéj és lime kombinációval serkentőleg hat a szívcsakra működésére.

Torokcsakra

Az ötödik csakránk, a torokcsakra, mely a kommunikációért, kifejezőképesséünkért és a kreativitásunkért felelős. Ha jól működik, akkor jól ki tudjuk fejezni magunkat, őszintén és egyértelműen tudunk kommunikálni környezetünkkel. Meg tudunk hallgatni másokat és oda is tudunk figyelni rájuk. Viszont amennyiben nem kielégítően működik, akkor visszahúzódóvá, zárkózottá válhatunk, vagy esetleg nincs kedvünk kapcsolatba lépni a világgal. A hazugaságok erősen befolyásolják a torokcsakra működését. Egy túlműködő torokcsakra esetében pedig az illető túl sokat beszélhet, de nem feltétlenül szentel figyelmet mások modandójára. Ha egyensúlyba szeretnénk hozni ezen energiaközpontunk működését, akkor énekeljünk, zenéljünk, írjunk, fessünk. Csináljunk bármi olyat, amivel belső érzéseinket kifejezésre tudjuk juttatni, ami által belső hangunkat képesek leszünk meghallani. A mantrázás is például egy remek módszer a karbantartásához. Ásványok közül a türkiz, a teák közül pedig a levendula, a mentol és az édesgyökér tartozik ehhez a csakrához.

Homlokcsakra

A megfelelően működő homlokcsakrának köszönhetjük intuícióinkat, képzelőerőnket és elszántságunkat is. Szó szerint és átvitt értelemben is tisztán tudunk látni segítségével. Ha nem megfelelően működik, akkor mások véleményére hagyatkozunk a sajátunk helyett, vagy gyakran megfeledkezünk dolgokról, vagy eltévedhetünk fizikailag és nézeteinket tekintve. Ha túlműködik, akkor pedig álomvilágban élhetünk. Homlokcsakránkat az erősítheti, ha eleget pihenünk, például este elmegyünk sétálni és a csillagos eget vizsgáljuk. Továbbá a vizualizációs gyakorlatok is hatékonyak lehetnek, vagy ha ébredés után feljegyezzük álmaink tartalmát és keressük bennük az üzenetet. A harmadikszem-csakrának is nevezett központunk ásványa a lapis lazuli; teakeveréke pedig a gyömbér és a citrom.

Koronacsakra

Ez a hely az igazi otthonunk. Innen indul utunk az életbe, és végül ugyanide jutunk vissza. Itt saját energiamezőnk beleolvad az univerzális energiamezőbe és elméletileg akár egyesülhetünk az isteni eredettel, a megvilágosodással. Ha erősítjük ezt a csakrát, akkor rájövünk, hogy minden mindennel összefügg és minden egy. Viszont ha nem jól működik ez a központunk, azt általában a spiritualitástól való elzárkózás jellemzi. Az ima és a meditáció erősítheti a koronacsakrát. Ásványa a hegyikristály, míg teakeveréke a fekete tea fahéjjal kísérve. A napi kiegyensúlyozottság érdekében gyakoroljuk tükör előtt a Namastet (jelentése: hódolat). Ez egy indiai köszönési forma, melynél kezeinket a mellkasunk előtt összeillesztjük, a köszöntött szemébe nézünk, és közben derékból kissé meghajlunk a tisztelet jeléül.

Ez a cikk megjelent még:


2015. április 7., kedd

2015. április 4.- Mérleg telihold és holdfogyatkozás

Nemrégiben gyönyörködhettünk a napfogyatkozásban és máris itt a következő különleges természeti jelenség: a Telihold teljes holdfogyatkozással.

Kép forrása: www.teunneped.hu

Holdfogyatkozás

Holdfogyatkozás csak Telihold idején lehetséges, mikor a Nap, a Hold és a Föld egy vonalba kerülnek, és a Föld elzárja a napsugarakat a Hold elől. Ekkor a holdkorong szép ezüstös-fehéres színe narancsvörösre változik. Teliholdkor minden energia többszörösen hat, amit ezúttal a fogyatkozás csak továbbfokoz. Spirituális értelemben a Hold „eltűnése” elveszi az utolsó külső fényt is életünkből, mintha egy időre egyedül kellene boldogulnunk egy kivilágítatlan, ismeretlen úton. A holdfogyatkozás által lelki-érzelmi életünk sokkal intenzívebb lehet „csak egy átlagos” Teliholdhoz képest.

Emberi kapcsolatok

A mostani Telihold is felszínre hozza rejtett érzéseinket. A Mérlegben álló Hold és a Kosban álló Nap szembeállítja egymással a diplomatikus, alkalmazkodó és az önérvényesítő viselkedést. Ráadásul a Plútó fényszögeinek jelenléte még inkább elmélyíti a kérdéseket: a béke és a harmónia, vagy az önös érdekek fontosabbak-e életünkben? Lelkünkben megtapasztaljuk a férfi és női energiák összecsapását, mintha egy férj és egy feleség vitatkoznának közös megoldást keresve. Felmerülhet a kérdés: tudatos és cselekvő legyek, vagy megérzéseimet kövessem, és hagyjam, hogy csak megtörténjenek velem a dolgok? Választásunkban tükröződnie kell, hogy tudom-e, ki vagyok én, és vajon biztosan tudom-e azt is, hogy a párkapcsolatomban ki vagyok.
Mivel a Hold ezúttal együtt áll a karma jelölőjével, a kapcsolataink motivációi is előtérbe kerülnek. Vagyis szívügyekben a miért nincs velem senki, miért éppen vele találkoztam, miért maradjak vele típusú kérdések felerősödhetnek bennünk. Ez a belső hadakozásunk kivetülhet bármely más (pl. baráti, testvéri stb.) kapcsolatunkra is, legfőképpen szüleinkkel fennálló viszonyunkra.

Kép forrása: www.teunneped.hu

Megoldási lehetőség

Minden Újhold és Telihold energiája támogat minket abban, hogy elengedjünk a már idejét múlt dolgokat és felépítsünk valami teljesen újat. Tehát most is lehetőséget kapunk, hogy magunk mögött hagyjuk a régi, rosszul működő családi és párkapcsolati mintákat, hogy az új dolgoknak, személyeknek adhassunk helyet életünkben. A Mérleg azt fejezi most ki számunkra, hogy az ellentétesen feszülő energiák között az egyensúlyra törekedjünk döntéseink során. Gondoljuk tükörként kapcsolatainkra! A másik hibái tulajdonképpen saját gyenge pontjaikat tükrözik vissza. Ha az énnel összhangba kerülök, a "te" oldallal sem lesz többé problémám.