2015. március 29., vasárnap

Áprilisi asztrológiai előrejelzés: A megvalósítás és a megszilárdítás hónapja

Az áprilist szeszélyes hónapnak tartják. Ez a 30 napos periódus 2015-ben is a dinamikus Kos uralma alatt kezdődik. A „kososság” olyan temperamentumot és energiákat hív elő belőlünk, hogy bebizonyíthassuk az egész világnak rátermettségünket, lendületünket, elszántságunkat. Míg ápr. 20.-a után már inkább a Bika stabilitása és gyakorlatiassága kerül majd előtérbe.


Rögtön Bolondok Napja után, ápr. 2-án a Jupiter és a Nap jótékony fényszöge által szerencsésen kezdhetjük a hónapot és tündökölhetünk a világban. Jó hangulat, életerő és sikerek jellemezhetnek majd minket.

Ápr. 4-én Telihold lesz a Kos jegyében, mely megvilágítja, felszínre hozza a zseniális Uránusz és a szenvedélyes Plútó között feszülő ellentétet. Tehát mind egyéni, mind társadalmi szinten tudatosan kell kezelnünk a felmerülő problémákat és kríziseket. Ráadásul ugyanezen a napon teljes holdfogyatkozást is tapasztalhatunk, mely csak tovább fokozza a feszültségget. A Telihold és a holdfogyatkozás hatásairól részletesebben a 2015. április 4.- Telihold cikkben olvashattok a TeÜnnepeden.

A következő napon, ápr. 5-én a Nap és Plútó kerülnek kapcsolatba: hatalmas energiák fognak bennünk megmozdulni. Napfényre kell kerülnie a változásnak, ami bennünk végbement. Ha még nem történt meg, akkor pedig most kell életre hívnunk. A félelmeinket és korlátainkat tudatosítani kell önmagunkban. Azonban óvakodjunk attól, hogy esetleg másokra vetítsük ki belső „démonainkat”, vagy bármiféle hatalmi harcba belemenjünk, ismét régi mintákat kezdjünk követni. Legyünk inkább megfontoltak és ne értékeljük túl szerepünket semmilyen téren sem.
Másnap a Nap az Uránusszal lép együttállásba. Ez a konstelláció megnöveli önállóságunkat: nem szívesen rendelődünk alá, különbözni akarunk másoktól. Szabadulási vágyunk rendkívül erőssé válhat életünk azon területein, melyeken bezártnak, rabnak érezzük magunkat. Különösen ügyeljünk ezen a napon a balesetekre. A nap mottója: ”Lassan járj, tovább érsz!”

Ápr. 8-án a Merkúr is utoléri az Uránusz- Nap konjunkciót. Haladó szellemű, határozott, átlagostól eltérő, alkotó és feltaláló jellegű, intuitív energiák lesznek jelen. Hajlamosak leszünk mindent csak a saját szabályaink szerint csinálni. Gondolkodásunk, kommunikációnk felgyorsulhat, érvekéseink pedig érettebbek lesznek a megszokottnál. A szóbeli és írásbeli vizsgák most igazén sikeresek lehetnek, különösen technikából, fizikából és matematikából. (Sajnos csak 1 napig tart ez a kedvező hatás.)


Ápr. 9-től a Jupiter irányt vált és ismét előre felé kezd haladni. Mintha egyenesen utat mutatnának nekünk a bőség és növekedés irányába. Az igazság- és a boldogságkeresés lesznek a legfontosabb témák.

Ápr. 11-én az érzéki Vénusz az Ikrekbe vált. Ez kedvezni fog a társasági életnek és bármiféle változásnak életünkben. Könnyebben ismerkedünk, vesszük fel és cseréljünk ilyenkor az információkat. Írási tevékenységhez például nagy kedvet kaphatunk.

Ápr. 14-én a Nap és Hold kapcsolat miatt a női és férfi energiák egyensúlyba kerülnek. Az egymás mellé rendeltség fontos szerepet kap, így feltétlen most beszéljük meg problémáinkat főnökünkkel vagy beosztottainkkal, ugyanis most egyenragú parnerek lehetünk a megoldás megtalálásában. A családtól és a barátoktól abszolút támogatást kaphatunk, tehát a segítség kérésére ez lesz az egyik legalkalmasabb nap a hónapban.

Ápr. 15-én a Merkúr az aktív Kosból a stabil Bikába lép. Terveink megvalósításához most gyakorlatias és szilárd alapot kapunk. Gondolkodásunk talán lassabb, de jóval megfontoltabb lesz, sőt talán hallgatabbak is leszünk egyben. Az üzelti életnek különösen kedvez ez az állás, mivel saját érdekeinket most jobban tudjuk érvényesíteni. És véleményünket sem könnyen változtatjuk meg ebben az időszakban. Ugyanezen a napon a Vénusz és a Szaturnusz szembenállásba kerülnek, ami sajnos kedvezőtlenül hathat a párkapcsolatunkra, szerelmi életünkre. De ez a hatás szerencsére mindössze 2 napig tart.

Ápr. 18-án Újold lesz, ezúttal a Kos jegyében. Kitűnő lehetőség lesz ez, hogy kihozzuk magunkból a megfelelő energiákat elképzeléseink megvalósításához. A szükséges kezdőlépéseket érdemes lesz 18.-a előtt megtenni, mielőtt a Nap átlép a Bikába. A harcias Mars és az optimista Jupiter közös hatása miatt pedig figyeljünk oda, hogy ne döntsünk túl elhamarkodottan, ne legyünk túl nyersek környezetünkkel és a szabályokat semmiképp se hágjuk át, akármilyen csábítónak is tűnjék majd ez az opció.


Ápr. 20-án a Nap átvált a Bikába. Fontos tehát, hogy jó alapokat építsünk mindennek, amit az Újhold idején kívántunk magunkak. Mivel a Bika minőségben mindig a megtartásról és a tulajdonlásról van szó, új materiális és lelki kezdeményezéseinkre is különösen figyeljünk oda.

Ápr. 22-én a Vénusz és a Jupiter közötti fényszög kapcsolat-orientálttá, kedvessé, kecsessé, idealistává tehet minket. Az élet örömeit ezen állás idején igazán tudjuk majd élvezni. Például nagyon kedvező hatással van a párkapcsolatokra és a szerelemre.

Ápr. 30-ától 2 napig misztikusabb hatás alá kerülhetünk a Nap-Neptun kölcsönhatása miatt. Kifinomult érzelmek és érzékelések -leginkább álmok, vizualizációk-, jó ízlés és művészetek iránti fogékonyság jellemezhet majd minket. Ezen konstelláció idején gyakori az eredetkutatás és a misztikus tanulmányok irátni vonzódás.

Csillagjegyenkénti előrejelzést a TeÜnneped.hu-n olvashattok ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése