2015. január 25., vasárnap

Mennyire befolyásolhatja házasságunkat az esküvő időpontja?

Ha eljuthatunk az aranylakodalomhoz egy küzdelmekkel teli, rögös úton, vagy egy kényelmes, viszonylag akadálymentes úton, vajon melyiket választanánk? A csillagok állása alapján, megállapítható, mikor mondjuk ki a boldogító igent, hogy a harmónia & a boldogság egy életen át elkísérje házasságunkat.


A korai kultúrák nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy mikor történjenek a fontos események a társadalom és a családok életében. Például mikor koronázzák meg új uralkodót, mikor házasodjanak meg, vagy épp mikor fogjanak új építkezésekbe. Ugyanis rájöttek arra, hogy az esemény pillanatában ható energiák, kihatással vannak az azt követő folyamat egészére is, példánkat tekintve milyen lesz az uralkodó korszaka, milyen tartós lesz a frigy és milyen bőséges gyermekáldás várható, meddig fog állni az épület és így tovább. Csakhogy a technika fejlődésével, az élet felgyorsulásával az emberiség elkezdte elfelejteni ezeket a lényeges, ősi összefüggéseket, módszereket... Azonban a mai világban ugyanúgy befolyásolhatjuk életeseményekink megéléseit, kimenetelét, tartósságát a spirituális energiák segítségével: ha a kedvező bolygóállásoknak megfelelően időzítjük azokat.

Fontos életeseményeink tervezésekor tehát érdemes figyelembe venni az univerzum uralkodó erőhatásait. Az ember életében az egyik ilyen fontos mérföldkő a házasság, mely spirituálisan egy olyan alap, ahonnan növekedni és fejlődni lehet. Az ideális időpontban köttetett házasságoknak nagyobb esélyük van arra, hogy hosszú távon is harmonikusak legyenek és a kapcsolaton belül könnyebben megvalósulhassanak a közös célok. A házasságkötés időpontja alapján meg lehet mondani, milyen energiák fognak uralkodni a kapcsolatban, mennyire lesz tartós, mik a közös célok, milyen nehézségek merülhetnek fel, vagy például hány gyermek várható.


Manapság az esküvő időpontjának kitűzését általában a külső körülmények (ünnepnapok, házasságkötő terem foglalhatósága, az étterem, zenekar, fotós stb. lekötöttsége) erősen befolyásolják, ami nem feltétlenül kedvez a szabad akaratunknak. Azonban már az is értékes információkat hordozhat számunkra a házasságmotivációjáról, hogy melyik asztrológiai jegyben mondjuk ki az igent. Például a Bika jegyében – április vége és május közepe között- kötött házasságokat jellemzi a stabilitás, a türelem, de a felek hajlamosak lehetnek a magszokások rabjaivá válni.
Valóbjában az az időpont tekinthető ideálisnak a házassághoz, amely előnyös fényszögeket képez a házasulandó felek születési horoszkópjával, illetve a szertartás napjának ábrája is optimális képet mutat egy házasságkötéshez. Ennek az ideális időpontnak a megtalálásához több tényezőt kell egyszerre és méghozzá alaposan szemügyre venni. Itt elsősorban nem a házasulandók személyiségvonásokra gondolok, hanem a szem számára láthatatlan háttérenergiákra, melyeket az aspektusok segítségével jól fel lehet mérni. Tehát mindenképp érdemes asztrológustól segítséget kérnünk a dátum és időpont kiválasztásához.

Pozitív kisugárzás tipp: Az esküvői ceremóniát ne fogyó Holdnál tartsuk, mert ebben a holdfázisban energiánk kifelé áramlik: nem az építésre fókuszál, hanem a leadásra fogékonyabb.

Ha már túl vagyunk a házasságkötésen, de nem kaptunk előtte tanácsot az ideális időponthoz, akkor se keseredjünk el. Mivel a dolog visszafelé is működik, ha tudjuk az esküvő időpontját, akkor az asztrológia segítségével nem csak a jövőre vonatkozó kérdésekre kaphatunk választ, hanem a felmerült párkapcsolati problémákat illetően is. Viszont azt feltétlenül tartsuk szem előtt, hogy mivel mi magunk vagyunk kapcsolataink generátora, ezért csak a saját személyiségünk, céljaink ismerete (születési horoszkópelemzés) után érdemes a párkapcsolati (szinasztria) vagy házassági horoszkóp elemzést kérnünk.

Nagyon sok boldogságot kívánok minden házaspárnak & jegyespárnak! :)

Ez a cikk megjelent még:


www.teunneped.hu-n

2015. január 20., kedd

2015. január 20. - A különc Újhold

Új kezdet

Az Újhold mindig egy új holdciklus kezdete, mely energetikailag lelki megtisztulást, újrakezdést hoz életünkbe. A népi hiedelmek pozitív élettani hatásokat tulajdonítanak ennek a pár napos időszaknak. A fizikai és szellemi teljesítmények ilyenkor nőnek, ezért ideális időpont lehet a gyógyító folyamatok elkezdéséhez, intenzívebb befogadásához. A január 20 - i Újhold pedig még ennél is egy kicsit többet kínál, mert asztrológiai értelemben Szuperholdról is beszélhetünk.

Kép forrása: teunneped.hu

Mi a Szuperhold?

Röviden azt mondanám, fokozott hatás. Richard Nolle asztrológus 1979-ben megjelent cikkében ír először arról a jelenségről, hogy bármely Újholdkor vagy Teliholdkor, mikor a Föld és a Hold középpontja közti távolság kisebb, mint általában (361.863 km-nél), akkor Szuperholdról beszélhetünk. Ezen időszakban a Hold fényesebbnek és nagyobbnak látszik a Földről, mintha egy létráról akár meg is tudnánk érinteni. Fokozott közelsége révén pedig egyébként is erős hatása megsokszorozódik, amire a természet és az emberek is erőteljesebb reakciókkal reagálnak (pl. jelentősebb árapály jelenség, fokozottabb lelki érzékenység- különösen a nőknél).

Milyen hatások várhatóak a mostani Újholdkor?

Ezúttal az Újhold a Bak és a Vízöntő határán találkozik a Nappal. Ez a „randevú” egyértelműen szimbolizálja a társadalmi és kollektív kényszereket, melyekben élünk. A Vízöntő Újhold mindig esélyt kínál nekünk arra, hogy jobban átlássuk a helyzeteket, hogy egy nagyobb csoport (társadalom, univerzum) tevékeny részének érezhessük magunkat. Érdemes ilyenkor nyitottnak lennünk és minél több társaságban, összejövetelen megfordulnunk, vagy akár karitatív munkát végeznünk.

A többi bolygóállást is tekintetbe véve a szabadság és egyediség iránti vágyunkat a mostani holdhatás még inkább meg fogja növelni. A spiritualitás és a hitbeli kérdések nagyobb hangsúlyt kaphatnak. Hiszen általuk nyerhetünk önbizalmat ahhoz, hogy ki tudjunk állni saját elképzeléseink mellett. Merjünk nagyon álmodni, merjünk olyan lépéseket tenni, melyek mindent megváltoztatnak körülöttünk, ha mi magunk hiszünk benne! Egyedül csak mi tudjuk megvalósítani álmainkat. Tegyünk hát érte most, ezzel az intenzív teremtőenergiával!

Kép forrása: aquariusnation.com

Amit most nem szabad elszalasztanunk...

Itt az ideje saját évtervező listád összeállításának, ha eddig még nem tetted volna meg. Előbb a 2014-es éved értékeld különböző életterületekre bontva, majd írd össze az idei céljaidat. Példákat találtok a blogon az „Így lehetsz még sikeresebb 2015-ben” c. cikkben. Ha rászánunk ezekre az összegzésekre megközelítőleg egy órát, akkor óriási lépést tehetünk céljaink megvalósítása felé. Ugyanis ezen formában a spirituális „megrendelésünket” a Szuperújhold olyan energiával tölti fel, hogy az Univerzum képtelen lesz ellenállni a teljesítésének :)

Annyira találónak tartom a mostani Újholdhoz a Hair c. musical Aquarius c. dalát, hogy idéznék is belőle néhány sort:

"Fénylő hold, lesz majd egy új idő!
Mikor a Jupiter a Marssal együtt áll!
A harc és minden rossz felhő, elszáll
S helyére a szeretet áll!
Ez lesz a Vízöntő, az új korszak hajnala,
A vízöntő korszaka! Aquarius!”


Sikeres teremtést kívánok Mindenkinek!

2015. január 16., péntek

Életmód-tanácsadó hétvége


A programban van ezotéria, önismeret, kártyaolvasás, holdfázisok & rengeteg praktikus tanács a mindennapokhoz! Amit már másnaptól otthon Te is alkalmazhatsz ;)

Minden, ami hozzájárul a pozitív kisugárzásodhoz!

Az egy- vagy kétnapos részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges e-mailben.

Február 14., szombat

14:00- kb. 15:45
Bolygók & energiák I. - Az önismeret egyik formája: az asztrológia
Aszcendens és képlet értelmezés címszavakban a résztvevőkkel

Szó lesz a zodiákusról és a jegyekről, a kapcsolódó bolygókról és szimbólumaikról, illetve az energetikai hatásaikról, melyet a nagy egészhez hozzátesznek. Ezek mintegy "előkövetelményei" annak, hogy megértsük a Symbolon kártyát. A vállakozószelleműek képletét bizonyos szempontok (Napjegy, Aszcendens, karmikus életfeladat, hivatás és párkapcsolat) szerint elemezzük. 


16:00- kb. 18:00
Bolygók & energiák II. - Új iránytűd: a Symbolon kártya
(gyakorlati megközelítés)

Kártyahúzás és értelemzés a résztvevőkkel

Kicsit beszélünk általánosságban a jóskártyák használati lehetőségeiről: mire lehet és mire nem érdemes (!) őket használni. Illetve a résztvevők (akiknek kedve van) húzhatnak, hogy egy aktuális kérdésükre választ kapjanak.


Február 15., vasárnap

14:00- kb. 15:30
Az Univerzum törvényei - Így működtesd a vonzás törvényét

Kellőképp pozitív hozzáállással tényleg mindent elérhetünk az életben? Miért és hogyan alakítsuk a negatív érzéseinket pozitívvá? Hogyan érhetem el a céljaimat és hogyan küld nekünk ehhez üzeneteket a sors? és ehhez hasonló kérdések megvitatása.




15:50- kb. 18:00
Holdfázisok életünkben - A bűbájírás gyakorlata

A női lélek kapcsolata a Holddal, a holdfázisok és az asztrológiai jegyek kapcsolata, ajánlott tevékenységek, személyes bűbájok írásának elsajátítása.




Helyszín: Budapest, XIV. kerület
Fogarasi út, a Fogarasi Tesco és az Árkád között

Részvételi díj: a helyszínen fizetendő, 2.500 Ft/ nap

(az ár tartalmaz pogácsát és egy kávét is)

Jelentkezés: 2015. február 10-ig

2015. január 13., kedd

Lelki terror az iskolában

Mit tehet a szülő, ha megtudja, hogy gyermekét bántják az iskolában?
Mik az iskolai zaklatás jelei?

Ehhez szeretnék néhány jól bevált tanácsot adni.

Sajnos manapság gyakori probléma, hogy a gyerek zaklatják egymást az iskolában. Akár verbális, akár testi bántalmazásról legyen szó, a lelki sérülések nagyon mélyek lehetnek. Érdemes mind a bántalmazó, mind a bántalmazottnál megvizsgálni a hátteret, milyen korábbi történések vagy viselkedésminták indokolják, hogy okozóként vagy elszenvedőként belekerülnek egy ilyen szituációba. A pszichológia az egyik legkézenfekvőbb lehetőség a vizsgálódásra, azonban az asztrológia, egész pontosan az asztrológiai pszichológia is segíthet ezekben az esetekben. Ugyanis a tudatalattiban gyökerező motivációk a születési időpont alapján sokkal gyorsabban elérhetőek a Huber-módszer segítségével, mint a hosszadalmasabb (esetleg többszöri) pszichológiai konzultáció által. 

Azonban mielőtt szakemberhez fordulunk, mindeképp érdemes az alábbi tanácsokat gyors segítségként megfogadni.

Még akkor is, ha gyermeke nem beszél róla, bizonyos jelekből következtethetünk, valami nem stimmel az iskolában.
Például:
- Ha gyermekünk reggelente gyakran különböző – valós vagy kitalált- tünetekre panaszkodik, mint hasfájás, torokfájás, hányinger stb.
- Gyermekünknek gyakran vannak rémálmai.
- Gyermekünk iskolai felszerléseit megrongálva hozza haza.
- Gyermekünk nagyon visszahúzódó lesz, nem akar az iskolai dolgokról mesélni.

Természetesen más jelek is utalhatnak zaklatásra, vagy nem biztos, hogy a fenti jelek megjelenésekor egyből a legrosszabbra kell gondolnunk. Minden gyermeknél másképp jön ki a feszültség, de mindenképp figyeljünk oda gyermekünk jelzéseire. Viszont a molesztálás egyértelmű jele, ha gyermekünk fél iskolába menni.

www.noivilag.hu

Ha a gyanú beigazolódik és gyermekünket valóban zaklatják társai az iskolában, akkor mindenképp közbe kell lépnünk. Nem csak az iskolának való jelentésre gondolok, hanem gyermekünk lelkivilágát is helyre kell állítanunk.

Az első és legfontosabb, hogy éreztessük gyermekünkkel, hogy ott vagyunk neki, ránk számíthat. Legyünk megértőek, mert a bántalmazott gyerekek általában szégyellik magukat a zaklatás miatt. Ha elegendő figyelmet fordítunk rájuk és problémájukra, azzal már sokat segíthetünk nekik abban, hogy egyáltalán merjenek beszélni a történtekről. Azonban ügyeljünk arra, hogy ne beszéljük túl gyakran erről a témáról. Mivel az iskolában egész nap ki vannak szolgáltatva ennek a helyzetnek, segítsünk nekik, hogy otthon teljes mértékig biztonságban érezhessék magukat.

Mindenképp vonjuk be az iskolát is a megoldáskeresésbe! Keressük fel az osztályfőnököt, vagy gyermekünk kedvenc tanárát, vagy az iskola vezetőségét, lehetőleg közvetlenül az igazgatót, és meséljük el, mit tapasztaltunk, mit mesélt otthon gyermekünk.

Soha ne vegyük fel a kapcsolatot egyből magával a tettessel vagy a szüleivel!

Feltétlenül az iskolán keresztül intézkedjünk a további problémák elkerülése érdekében. Ha kell, többször is jelentsük a zaklatást, avassuk be az iskolaorvost vagy az iskolapszichológust.

Gyakran maguk a tanárok sem tudnak róla, hogy tanítványukat zaklatják. Ugyanis a bántalmazás legtöbbször titokban, nagyon elrejtve történik; legtöbbször a szünetekben, vagy az iskolába jövet-menet, és igen ritkán fordul elő a tanórákon. Azonban ha a tanár(ok)nak tudomására jut a bántalmazás, kötelességük megfelelően eljárni az ügyben.

Sajnos olyan esetet is hallottam, mikor a panasz a tanároknál és a bántalmazó szüleinél is süket fülekre talált. Ilyenkor ne adjuk fel, hanem forduljunk a felettes szervekhez, vagy kérjük szakorvos segítségét, akinek hatalmában áll igazolni a konkrét testi vagy lelki sérüléseket.


A legtöbb gyermek visszahúzódik, elbújik, amikor kicsúfolják, elveszik a dolgait vagy bántalmazzák. Általában nem tiltakoznak, némán tűrik, ezzel megkönnyítve a támadó dolgát...

Biztassuk gyermekünket, hogy próbáljon segítséget kérni, mikor megkezdődik a zaklatás. Akár az osztálytársak köréből (akiket esetleg ugyanúgy ki szoktak cikizni, molesztálni). Sok lúd disznót győz alapon, a bántalmazott gyerekekre már fele annyira sem hatnak a sérelmek, ha érzik, hogy valaki az ő pártjukon áll.

Gyakoroljunk be (akár szerepjáték keretében) néhány frappáns mondatot gyermekünkkel a gúnyolódó szavak ellen. A higgadt és leszerelő válaszok összezavarják a támadót és általában hamar abbamaradnak a zaklatások.

Ha gyermekünk az elején túl félénk visszaszólni, akkor tanácsoljuk neki, hogy legalább nézzen a csúfolódók szemébe, mert ez mindenképp tartást és erőt sugároz - még egy ilyen negatív helyzetben is.

Érdemes azt is tudni, hogy a zaklatók között legtöbbször van egy „falkavezér”. A többi zaklató nagyrészt csak a vezért követi és nincs bátorságuk nemet mondani neki. Ezért feltétlenül tanácsoljuk gyermekünknek, hogy az együtt kitalált, begyakorolt válaszokat mindig címezze a vezérnek. Például: „Palkó, muszáj a csalódottságodat mindig másokon kitölteni?!”, „Palkó, egyedül biztos nem lenne ekkora a szád!” Ezek a mondatok elbizonytalanítják a vezért és ekkor követői is hamar maguktól feloszlanak.

Ez a cikk megjelent még:

www.noivilag.hu-n


2015. január 10., szombat

"Bűbájok" Telihold idején - Hogyan használd ki pozitívan a Teliholdat!

A Telihold a Hold legérettebb, legtökéletesebb formája, mely azt jelzi, hogy elérkezett a bőség, a termékenység, az elengedés és a megvilágosodás ideje. A holdimpulzusok ekkor sokkal erősebbek, mint Újhold idején, mivel áramlásuk akadálytalan a Nap és a Föld között. A Telihold ereje nem csak a bolygónkra, hanem ránk emberekre is sokszorosan hat néhány napig.


A Telihold lelkileg mindig felszínre hozza azokat a kérdéseket, melyeket addig mélyen elnyomtunk magunkban. Ezért látható például a filmekben, hogy az addigi szelíd személyiség hirtelen "vérfarkassá" változik... Az erős érzelmi kilengéseket úgy akadályozhatjuk meg, ha tudatosan dolgozunk a bennünk felmerülő kérdésekkel. A Telihold segít megszabadulni minden káros szokásunktól, segít elengedni a már idejét múlt dolgokat, személyeket, helyzeteket életünkből. Az érzelmi tisztogatásban mindig segít, ha szellemileg átgondoljuk, mire nincs már szükségünk és valamilyen fizikai megnyilvánulási formát is adunk az elengedésnek. 

Bűbájos tippek

Írjuk össze egy papíron, hogy mitől szeretnénk megszabadulni. Ne gondolkozzunk túl sokat, inkább vezesse tollunkat az intuíció. Elegendő, ha szavakat írunk össze, mint például: túlsúly, hátfájás, türelmetlenség, irigység, anyagiak miatti aggodalmaskodás, XY-hoz való ragaszkodás stb.
Ha készen vagyunk, akkor pedig semmisítsük meg ezt a listát! A legjobb ha elégetjük, de földbe is temethetjük, vagy egyszerűen tépjük szét és dobjuk ki. Ez a rituálé sokat fog segíteni abban, hogy valóban kitakarítsuk, felszabadítsuk lelkünket a nyomasztó gondok alól.


Akik az elengedés után szeretnének még többet tenni kívánságaik beteljesüléséért, végezhetnek egy kis varázslatot gyertyával is a szerelemért, termékenységért, fizikai képességekért, illetve a döntéshozás elősegítéséhez. Egy kisebb gyertyába (lehetőleg fehér színűbe) karcoljuk bele a kívánságunkat. Keressünk magunknak egy csendes sarkot otthon, ahol elvégezhetjük a szertartást. Ideális, ha erről a helyről rálátunk a Teliholdra. Gyújtsunk egy füstölőt, és esetleg vegyünk magunkhoz holdkövet (holdkő ékszert), vagy tegyük kis kabaláinkat is a gyertya köré, majd gyújtsuk meg a gyertyát is. Gondoljunk erősen kívánságunkra és mondogassuk (vagy írjuk le újra és újra), míg a gyertyánk le nem ég. Mindvégig nagyon ügyeljünk a tűzveszélyességre!

Ági

2015. január 9., péntek

Saját Évtervező Lista Összeállítása lépésről lépésre

Így lehetsz még sikeresebb az év folyamán

Ha szánunk magunkra és jövőbeli terveinkre megközelítőleg egy órát, akkor óriási lépést tehetünk megvalósításuk felé. Természetesen az Újév remek alakalom egy Saját Évtervező Lista elkészítésére, azonban nem kötelező januárban megcsinálni. (Ideális az is, ha születésnapunkon* vagy Újhold** alkalmával írjuk össze.) Ez a kb. 60 perces munka ugyanis olyan energetikai töltettel szolgál majd vágyainknak, aminek az Univerzum nem lesz képes ellenállni.
Az Évtervező sokkal több, mint ábrándozás, mert konkrét munkát követel meg tőlünk: leírjuk a kívánságokat, meghatározzuk a megvalósításhoz szükséges lépéseket is, továbbá írásos jellegéből fakadóan végezhetünk havi visszaellenőrzést is, hogy tudtuk-e magunkat tartani az addigi tervhez. Mivel jól átláthatóvá, időben tervezhetővé tesszük kívánságainkat, sokkal könnyebben elérhetővé válnak számunkra. Ezt a listát pedig bármikor elővehetjük és újra meg újra megnézhetjük, kipipálhatjuk a már valóra vált dolgokat, vagy épp írhatunk rá újabb célokat év közben is.

Köszönjük az alábbi cikket az angol nyelven író Thomasnak & a Lifessence4u-nak!



A személyes célok összeírása sokat segít abban, hogy hogyan is tudjuk a valóságban realizálni elképzeléseinket. Mialatt leírjuk a terveinket, folyamatosan arra irányul a figyelmünk, amire szükségünk lesz a megvalósításhoz. Sőt, minden olyan probléma is felmerül papírra vetés közben, ami megakadályozhatja, hogy elérjük a céljainkat.

Például: "Szeretnék megtanulni még egy nyelvet." Probléma: "Nyelviskolába menjek, magántanárhoz vagy autodidakta módon kezdjek hozzá?" Ez egy olyan többrétű kérdés, amin akár el is bukhat a tervünk. Ezért mondjuk a terv megvalósításának első hónapjára kitűzhetjük célnak, hogy utánajárunk, melyik lenne a legjobb módszer számunkra. Így maga a döntés is egy teljesített részfeladatnak, pozitív eredménynek tekinthető, azaz lelkesedésünk továbbra is fennmarad. A következő hónapban pedig bele is vághatunk a tanulásba! -Ági megjegyzése

A célok kitűzése segít, hogy átlássuk a hosszú távú célokat és mindig legyen motivációnk az aktuális lépésekhez. Az időbeosztásunktól kezdve a forrásokon át mindent egyben fogunk látni, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megvalósítsuk álmainkat.

A Saját Évtervező Lista részei:

I. rész: az előző év

Gondoljunk vissza az elmúlt 12 hónapra. Hagyjunk magunknak elég időt erre, egyáltalán ne sürgessük, stresszeljük magunkat ennél a lépésnél. Írjuk össze életterületek szerint, hogy mely történések voltak igazán hatással ránk. Kérdezzük meg magunktól, elégedettek vagyunk-e, illetve hogy mit értünk el az elmúlt 1 évben. Próbáljunk meg csak azokra az életterületekre koncentrálni, melyek számunkra fontosak. Például a tavalyi éveben nálam ezek szerepeltek: fizikum, család & barátok, spiritualitás, mentalitás, pénzügyek. Természetesen el is vehetünk ezekől, vagy hozzátehetünk más területeket is, mint például párkapcsolat, vállalkozás, munka, tanulás stb. Ha teljes a lista, akkor gondold végig, elégedett vagy-e minden területen az elmúlt éved eredményeivel. Ezáltal láthatod, hol és mennyit fejlődtél. Légy büszke az eredményeidre! Viszont azt is észre fogod venni a kérdések által, hogy hol van szükség változtatásokra.
Mintha egy tükröt tartanál magad elé. Tisztábban fogod látni a dolgokat és képes leszel véghezvinni a szükséges változtatásokat. Útmutatást és ösztönzést nyerhetünk az olyan kérdések megválaszolásából, mint "mit tanultam meg tavaly?" vagy "sikerült elérnem a korábbi célkitűzéseimet?". Fontos továbbá megértenünk, éppen hol tartunk a fejlődésben lelki szinteken: "boldog vagyok most?", "miért lehetek hálás a mai napon?", illetve az ilyen jellegű kérdések segíteni fognak ezt tisztázni. 



II. rész: az idei év új célkitűzései

Ha a fentieket végiggondoltad, akkor elkezdhetsz 100%-ban a jövő évi tervekre koncentrálni. Írj egy újabb listát az életterületekről. Emeld ki azokat, amelyeken javítani szeretnél. Azokra fordítsd a legtöbb figyelmet, melyek harmóniába hozzák az életed.

Például ha sokat dolgozol ülve, akkor a fizikum részhez beírhatod, hogy több sport. Ha rossz szokásod a dohányzás, akkor a mentalitás részbe beírhatod, hogy agykontroll a leszokás érdekében. - Ági megjegyzése

Kérdezd meg magadtól, hogy "melyek a beteljesületlen álmaim?", "vannak-e új, felfedezésre váró területek az életemben?" Ezek is mind-mind kerüljenek be a megfelelő életterületek alá.

Összegezve:
1. Mindig olyan célokat tűzz ki, melyek motiválóak számodra!
2. Mindig írd le a célkitűzéseidet!
3. Cselekedj a terved szerint! (Figyeld a megvalósítási időket.)
4. Mindig ragaszkodj a tervedhez!


Forrás: Thomas Taylor: Setting Up Your Yearly Goals
http://www.lifessence4u.com/2015/01/03/setting-up-your-yearly-goals/

* Születésnapunk asztrológiailag jelentős időpont, ugyanis ekkor kezdődik az új szolárévünk. A szolár horoszkópunk elkészítésével fontos információkhoz juthatunk, hogy személyesen milyen hatások fognak érvényesülni a következő szülinapunkig.

** Minden Újhold remek lehetőséget, százszoros energiát biztosít az új dolgok véghezviteléhez. Erre havonta egy alkalommal van lehetőségünk. A facebook oldalon minden Újholdkor emlékeztetőt olvashattok ehhez egy rövid ajánlott tevékenység lista kíséretében ;)

2015. január 6., kedd

2015: a Jupiter éve


2015 nagyon ígéretesnek tűnik, vagy legalábbis jelentősen jobbnak, mint elődei. A Jupiter a klasszikus asztrológiában a nagy szerencse bolygója, a szellemi és fizikai terjeszkedés felett uralkodik. Jótékony hatással van a tanulásra, a filozófiára, az utazásra és a nyelvekre. Erősíti a hitet, az optimizmust és az igazságot, azonban előidézhet túlzott derűlátást vagy önáltatást is. Az év jelmondata a „türelem rózsát terem” lehetne. Érdemes lesz a kedvező energiahatásokat kihasználnunk, hogy pozitív változásokat hozzunk életünkbe. Ebben az évben valóban új hitet kaphatunk: önmagunkban, az emberiségben és magában az életben is.

Mire jó az általános, éves asztrológiai előrejelzés?


Az éves asztrológiai előrejelzés segít felkészülnünk az előttünk álló év eseményeire. Ha tudjuk, hogy eső lesz, nyilván viszünk magunkkal egy esernyőt. Az asztrológiai előrejelzés is ehhez hasonló, ha tudjuk, nagyjából mire számíthatunk, akkor lélekben fel tudunk rá készülni – képletesen nem kell a hirtelen jött záporban bőrig áznunk és utána jól megfáznunk.
Gyakran a 12 csillagjegyre külön írnak éves előrejelzést, most azonban csak egy közöset olvashattok. Ugyanis a Jupiter évét (2015. március 20.-tól) sokkal hasznosabb egészében átlátni, mint az egyes jegyekre értelmezve „szétcincálni”! (Egyébként is az egész év a meglátásokról, az összegzésről, fejlődésről fog szólni.) Ráadásul ha a Kostól egészen a Halakig írok mindenkinek pár mondatot, az nem lesz elég személyre szabott. Viszont ha az általános tendenciákat leírom, azzal sokaknak adhatok lendületet: hogy mely energiák mikor hatnak könnyítés vagy épp nehezítésképp. Az igazán mélyen érdeklődők pedig a saját életükre vonatkozó részleteket a személyes ábrájukból (szolár horoszkópukból) megnézhetik, vagy felkeresnek ezzel a kéréssel egy asztrológust.

Mi várható 2015-ben?

Egy biztos, az idén megtanulhatjuk, hogy mindannyian hozzáteszünk valamit a nagy egészhez, és eképp a világ jobban működik. A 2012-ben kezdődött zűrzavar és nyugtalanság lassan megszűnik és helyét a stabilizáció, a fejlődés, az optimizmus és a bizakodás veszi át. Ez az év fordulópont lesz abban, hogy az emberiség akar-e és tud-e változtatni egy jobb irányba. Igazán pozitív változások: tanulmányi, politikai, technológiai, gazdasági és személyiségi területen várhatóak.
A türelem lesz az egyik legnagyobb hajtóerőnk. Továbbá egyéni szinteken igen kedvező lesz, ha a negativitás helyett inkább reményt vetünk a jövőnkbe. A tanulás minden bizonnyal előtérbe fog kerülni globális szinten is, mivel a Szaturnusz -2014 decemberében- átlépett a Nyilas jegyébe. A továbbtanulás, az élethosszig tartó tanulás, a nyelvtanulás és minden, ami az emberek tudásának bővítését szolgálja most jeletős szerepet kap. Az oktatási módszerek más (és jobb) irányba indulnak, sőt maguk az oktatási intézmények is reformokat köszönthetnek 2015-ben. Az országok közötti kapcsolatok is megváltozhatnak. Könnyebb lehet az utazás, a határok átlépése fizikailag és bürokratikusan is (pl vízummentesség kiterjesztése). A lázadó Uránusz és hatalomvágyó Plútó közötti feszültség oldódásával az elmúlt 2 év problémáinak szorítása enyhülni fog. A háborúban álló országok másképp fognak tekinteni a politikára és lehetőségük nyílik majd a megoldás megtalálására, ha hajlandóak elfogadni a Jupiter év által felkínált pozitív irányt. 2015-ben akár az Internethez és a mobiltelefonokhoz hasonló innovatív termékek várhatóak. Talán éppen az univerzum és az űr felfedezésében tehetünk nagy előrelépést.


Január végétől kommunikációs nehézségek előfordulhatnak a retrográdba forduló Merkúr miatt. Ezen hatás alatt érdemes odafigyelni, hogy kinek mit és hogyan mondunk. A félreértések gyakoribbak lehetnek, tehát a fontos beszélgetésekkel, szerződéskötésekkel, kinyilatkoztatásokkal várjunk február közepéig. Ugyanígy közlekedési fennakadások is sűrűbben előfordulhatnak ebben 2-3 hétben, kiemelten a légi közlekedésben. Az év folyamán még két alkalommal kell a visszafelé haladó Merkúr kedvezőtlen hatásaira odafigyelnünk: május közepétől és szeptermber közepétől, mindkét alkalommal kb. 3 hetes időtartamra.
Március és augusztus között a szigorú Szaturnusz (2014. év uralkodó bolygója) is hátráló mozgásban lesz, tehát igazán fegyelmezett magatartásra, önmegtartóztatásra és több türelemre is szükség lesz ebben a pár hónapban. Tavasztól kezdve nézzünk magunkba és vizsgáljuk meg, mely szabályok szerint élünk és cselekszünk. Az önvizsgálat során rá fogunk jönni, hogy eddig elkövetett hibáinkból tanulhatunk a legtöbbet, ha hajlandóak vagyunk vállalni a felelősséget téves döntéseinkért.
Április és szeptember közepe között a Plútó halad majd menetiránynak ellentétesen, ami személyünkre vetítve annyit tesz, hogy valamiféle belső kényszert érezhetünk, hogy ragaszkodjunk dolgokhoz, személyekhez és a megszokottnál nehezebben lépjünk tovább.
Június közepétől novemberig az álmodozó Neptunusz lesz retrográd mozgásban, azaz elképzeléseink, jövőbeli vizióink kissé elhomályosulhatnak. Ez a kis kijózanodás viszont segíthet abban, hogy reálisabban lássuk terveinket hosszú távon is.
Az év második felében, azaz júliustól az Uránusz vált irányt, tehát valamiféle változás várható életünkben. Az, hogy pontosan melyik életterületünket érinti a változás, azt a személy horoszkópunkból lehet megmondani. Az azonban bizonyos, hogy az adott területen le kell győznünk félelmeinket, „se vele, se nélküle” helyzeteinken pedig mindenképp változtatni kell. Ezt a hatást erősítvén, a retrográd Vénusz alatt újra kell értékelnünk kapcsolatainkat és párkapcsolatunkat. Ha elfogadjuk a szükséges változásokat, és ahogy fentebb írtam elismerjük saját felelősségünket választásainkban, akkor 2015 nyarán sok szép új szerelem szövődhet.
Augusztus közepéig a nagyvonalú Jupiter az öntudatos Oroszlánban tartózkodik. Több olyan emberrel is találkozhatunk ezen időszakban, akik támogatják rátermettségünket. Magabiztosságunkban is új szinteket élhetünk meg, mivel most még inkább vágyunk az elismerésre és a ragyogó sikerekre. A Jupiter sorsszerűen tolja majd elénk a kibontakozási lehetőségeket mind szakmailag, mind a magánéletben, amint legyőztük kishitűségünket. Ha a személyes születési horoszkópunkban is közvetlen hatást fejt ki a Jupiter, akkor semmi sem állhat sikerünk útjába. Emberileg a tolerancia, az együttérzés, a megbocsátás lesznek azok a tulajdonságok, melyek gyors fejlődésnek indulhatnak. Ezen tulajdonságok pedig elindítják a személyiséget a spirituális fejlődés útján is. Az összetartás is nagyobb lesz; családi, rokoni és munkahelyi ellentétek oldódhatnak fel. Mindenennek a sok pozitív történésnek a negatív oldala, hogy napi szinten kell majd egyensúlyba hozni a munkát és a magánéletet, ami nem is egy olyan könnyű feladat. A legfontosabb, hogy mindig a helyes priorizálást próbáljuk meg szem előtt tartani.
Augusztus közepén a Jupiter átlép az Oroszlánból a megbízható Szűzbe. Az addigi pozitív gazdasági és életminőségbeli javulás mellett figyeljünk nagyon a higéniára és az egészségünkre. A környezeti problémák és életmódunk, különösen étkezési szokásaink reformja kerülhet majd ősztől előtérbe. Továbbá a nem hagyományos orvoslás hangsúlyosabbá válhat, vagy akár a gyógyszerészetben is újabb felfedezések várhatóak.
Októbertől a Szaturnusz okozhat ugyan kellemetlenségeket, leginkább anyagi téren, de biztosak lehetünk afelől, hogy a Jupiter pedig hozni fogja a kiegyenlítődés lehetőségét. Ugyanakkor ez a bolygóállás (más faktorokkal együtt) kedvez az ingatlanvásárláshoz, vagy ha költözni szeretnénk, vagy ha életkörülményeink javításán fáradozunk.

Boldog és sikeres évet kívánok Nektek 2015-re!

Ági

2015. január 5., hétfő

2015. január 5. Telihold: Érzelmi viharok, a múlt elengedése, bűbájok

Erős impulzusok

A Telihold a Hold legérettebb, legtökéletesebb formája, mely azt jelzi, hogy elérkezett a bőség, a termékenység, az elengedés és a megvilágosodás ideje. A holdimpulzusok ekkor sokkal erősebbek, mint Újhold idején, mivel áramlásuk akadálytalan a Nap és a Föld között. A Telihold ereje nem csak a bolygónkra, hanem ránk emberekre is sokszorosan hat most néhány napig.


Miben segít nekünk a mostani Telihold?

Mivel a Telihold a Rák jegyben köszönt ránk, így az otthonnal, családdal és anyaság témájával hatékonyan tudunk foglalkozni. Az új otthont keresők vagy kisbabára vágyók most a szokásoshoz képest százszoros energiával hathatnak ezekre a területekre lelki munkával. Ugyanakkor az elengedéshez is kedvez most az idő. Mivel elengedni csak a „mostban” lehet, gondolkodás nélkül vegyünk búcsút a számunkra kedvezőtlen élethelyzetektől, személyektől. A szabadság, egyenlőség és egyéniség fejlődése kulcsfogalmak ebben a Telihold periódusban. Ne féljünk megtapasztalni a változásokat, maradjunk mindig pozitívak és engedjünk, hogy a régi minták helyét új élmények vehessék át. Bátran bízzuk magunkat intuíciónkra! Vonjuk ki magunkat a hétköznapi rutinból, meditáljunk! Merüljünk el saját gondolatainkban, végezzünk az elengedésnek megfelelő tisztító szertartást, például fürdővel, illóolajjal, gyertyákkal. Kényeztessük testünket különféle kezelésekkel, masszázsokkal és érdemes a böjtöt vagy a fogyókúrát is ezen a napon elkezdeni.
Spirituális terápiák esetén az előző életek és őseink felkutatása lehet nagyon hatékony. Illetve jóslásra, kártyavetésre különösen alkalmas ez az időszak.

Mire ügyeljünk különösen a mostani Telihold idején?

Január 5-én a Hold a Rák jegyében jár; a Nap pedig a Bakban. A Vízöntőben álló bolygók pedig továbbnehezítik az egyébként is feszültnek ígérkező napot. A hagyományos férfi és a női energiák szembe kerülnek egymással (Nap-Hold oppozíció), ami extra stresszt jelenthet testünkben és lelkünkben egyaránt. A Hold az érzelmeket és a biztonság iránti vágyunkat jelenti, míg a Nap az ego, az akarat és a vágy jelölője. A Rák jegy hatására élesen törhetnek elő korábbi emlékeink a múltból. Erőt vehet rajtunk a pesszimizmus, a bizalmatlanság, vagy akár az anyagi kiszolgáltatottságtól való félelem is. Teliholdkor mindig fokozottan koncentrálunk az „akarom” dolgokra, ami ezúttal az érzékeny holdállásra hatva azonnali érzelmi reakciót vált ki belőlünk. Hiába igyekszünk elfojtani az érzelmeinket és racionális kontroll alá vonni őket, robbanékonyak és idegesek lehetünk a belső feszültségtől. Egymásnak feszül a Rák energia szentimentalitása és a Bak rideg valóságlátása. Az a kérdés, hogy el tudjuk-e engedni a szélsőségeket és megtaláljuk-e a saját reformjainkat, saját középutunkat.
Gondolatainkat mindenképp próbáljuk meg pozitív irányba terelni, mivel a meg nem emésztett problémák most akár fizikai szinten, mint például gyomorfájás, reflux is megnyilvánulhatnak.

Bűbájok Telihold idejére


Írjuk össze egy papíron, hogy mitől szeretnénk megszabadulni. Ne gondolkozzunk túl sokat, inkább vezesse tollunkat az intuíció. Elegendő, ha szavakat írunk össze, mint például: túlsúly, hátfájás, türelmetlenség, irigység, anyagiak miatti aggodalmaskodás, XY-hoz való ragaszkodás stb.

Ha készen vagyunk, akkor pedig semmisítsük meg ezt a listát! A legjobb ha elégetjük, de földbe is temethetjük, vagy egyszerűen tépjük szét és dobjuk ki. Ez a rituálé sokat fog segíteni abban, hogy valóban kitakarítsuk, felszabadítsuk lelkünket a nyomasztó gondok alól.

Akik az elengedés után szeretnének még többet tenni kívánságaik beteljesüléséért, végezhetnek egy kis varázslatot gyertyával is a szerelemért, termékenységért, fizikai képességekért, illetve a döntéshozás elősegítéséhez. Egy kisebb gyertyába (lehetőleg fehér színűbe) karcoljuk bele a kívánságunkat. Keressünk magunknak egy csendes sarkot otthon, ahol elvégezhetjük a szertartást. Ideális, ha erről a helyről rálátunk a Teliholdra. Gyújtsunk egy füstölőt, és esetleg vegyünk magunkhoz holdkövet (holdkő ékszert), vagy tegyük kis kabaláinkat is a gyertya köré, majd gyújtsuk meg a gyertyát is. Gondoljunk erősen kívánságunkra és mondogassuk (vagy írjuk le újra és újra), míg a gyertyánk le nem ég. Mindvégig nagyon ügyeljünk a tűzveszélyességre!

Ennél a Teliholdnál is maradjatok minél kiegyensúlyozottabbak és legyetek bűbájosak! :)

2015. január 3., szombat

Telihold meditáció


A meditáció rendszerint olyan lelkiállapotra utal, amikor a testet tudatosan ellazítjuk, és szellemünket átengedjük a nyugalomnak és a belsőnkre való koncentrálásnak. A cél a lelki béke, megnyugvás keresése gondolkodásbeli és napi szokásaink megváltoztatása révén. Gyógyító ereje kétségbevonhatatlan, ha helyesen végezzük. A meditáció se nem misztikus, se nem másvilági, se nem nehezen elsajátítható. 
A meditációnak több fajtája létezik, ezek közül az egyik a Telihold meditáció. Egy új spirituális szintre emelkedhetünk általa, mivel tudatunkat a képzeletvilágunkba tereli, ahol elménk megnyugvást lelhet a mindennapi problémáktól. A csoportban végzett, vezetett meditáció még hatékonyabb lehet, hiszen ott az energiák összeadódnak és hatványozottan hatnak. Azonban egyedül is sokat tehetünk mentális egészségünk fenntartásáért, ha az alábbi gyakorlatsort Telihold idején elvégezzük.
Szükségünk lesz a képzelőerőnkre és az emlékezőképességünkre. Először olvassuk el a meditáció szövegét és próbáljunk memóriánkra hagyatkozni, mikor csináljuk a vizualizációt.

Meditációs gyakorlat

Ha módunk van rá, szellőztessük ki gyorsan a meditáció előtt azt a helyiséget, melyben a gyakorlatot végezzük. Csendes, kellemes hőmérsékletű szobát válasszunk a gyakorláshoz. A legideálisabb, ha az esti holdfénynél végezzük el a meditációt, hogy a kezdésnél és a végénél láthassuk a holdat. 
Helyezkedjünk el kényelmesen (lehetőleg ülő helyzetben). Hunyjuk be szemünket s vegyünk néhány (8-10) mély lélegzetet, melyet jó hosszan kifújunk. Minden kilégzés közben gondoljunk azokra az érzésekre, történésekre vagy személyekre, akiket szeretnénk békével elengedni.

Képzeljük el, hogy egy tükörsima, kellemesen lagyos víz tetején fekszünk. Körülöttünk egy hatalmas, nyugodt erdő fekszik, felettünk pedig a hold ragyog ezüstösen foszforeszkáló fényével. Élvezzük a harmonikus környezetet, mely most körülvesz minket. Nézzük ez a csodaszép holdfényt és közben érezzük, ahogy tudatunk elkezd megpihenni. A fény annyira hívogat, hogy hirtelen azt vesszük észre, már nem is a vízen lebegünk, hanem lassan a hold felé sodródunk a levegőben. Szinte súlytalanok vagyunk. Felszabadultnak érezzük magunkat, bármit megtehetünk, bárhová elmehetünk. Óvatosan megpróbálunk egyet bukfencezni odafent az égen. Sikerül és ez még könnyedebbé tesz minket. Engedjük hát ki a belső feszültséget, bukfencezzünk újra és újra, vagy ha úgy esik jól, csak pörögjünk-forogjunk a levegőben!
Ha kész vagy, köszönd meg a gondoskodó Holdnak, hogy újat tanulhattál és kérd meg, hogy küldjön vissza a földre. Egyenletesen kezdj el a tested felé haladni, amíg nem érzed újra a lábad alatt a padlót.

Vegyél két mély lélegzetet és nyisd ki a szemed!


Egy-öt Telihold alkalmával mindenképp érdemes elvégezni ezt a gyakorlatot, hogy hozzászokjunk magához a meditációhoz és a Telihold erőteljes energiájához. Ha már bátrabbak vagyunk, akkor nyugodtan keressünk fel egy meditációs csoportot, személyesen vagy online! Haladók pedig bővítsék igényük és képzeletük szerint a meditációt. A lényeg, hogy örömet okozzon, kikapcsoljon és feltöltsön bennünket.
Egészségetekre váljék a gyakorlat! :)

Ági